Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-10 / 32. szám

tapasztalatom, isméti átgondolásom, különböző olvasóim 's bírálóim kezembe adtak, a jelenlegi kiadásnál mindazt felhasználtam. Semmi lényegest azonban a műben nem változtattam. Mindössze isavallástanitókról való gondolatimat élesebb vonásokkal vázoltam, mint az előbbi kiadásokban. De igyekezetem különösen oda volt irányozva, hogy a könyv érthetőségét, felfoghatóságát emeljem. Ezért a müvet egy tájékozó előszóval vezetem be, továbbá sok helyen a mondatalkotást egyszerűsítem, a kifejezésmódot érthetőbbé teszem, a paragrafusokat célszerűbben osztom be, s mindeniknek megfelelő címei adok. E változtatások a könyv komoly tanulmányozását bizonyára nem tették feleslegessé, hanem csak megkönynyitették azt. A terjedelem most is annyi, mint az előbbi kiadásokban, mert szerintem paedagogiai dolgokban sokkal jobb s müvelőbb hatású egy mérsékelt terjedelmű könyvet kétszer elolvasni, mint egy kétszer olyan terjedelműt egyszer. Aki nem szeret gondolkozni, az előttünk fekvő müvet hagyja olvasatlanul." A szerző ezen szavai után kevés mondanivalónk van. Mindenesetre a mű jó ós használható, de csak olyan egyének által, kik a neveléstudomány elemeivel már ösmeretesek, s épen ezért egészen kezdőknek nem való. 7. Evangelische Schulkunde. Praktische Erziehungs- und Unterrichtslehre für Seminarien-und Volksschul-1 e h r e r. Y o n Dr, F r. W. S c h ü t z e, S e m inardirector und Inhaber des EhrenkreuzesvomK. Sachs. Y. D. Leipzig. Teubner* 1870. 802 lap. Ára 2 tallér 24 ez. gar. Az egész mű öt részből áll: neveléstani emberisme, szorosabb értelemben vett iskolaisme, oktatástan, szorosabb értelemben vett neveléstan, az ujabb nevelésügy rövid története. A harmadik rész, mely a népiskolai módszertant tartalmazza legterjedelmesebb; a könyvnek több mint fele. Ebben a részben, a néptanítói hivatás gyakorlati oldala, az iskolatartás, igen behatóan tárgyaltatik. Az „iskolaisme" cim a könyv tartalmának egyátalában nem felel meg, mert a mint a fentebbi tartalomjegyzékből kitetszik, a könyvben sok olyan foglaltatik, amit semmi módon nem lehet az iskolaisme fogalmával kifejezni. Ami az „evangyelíomi" jelzőt illeti, azzal Schütze saját lutheri álláspontját jelzi, melyet ő az evangyeliomival egyjelentőségünek tart. Itt körülbelől azon fölfogásmóddal találkozunk, mely Palmer ,,evangyeliomi padagogikájának" is alapját teszi. Midenesetre Schütze a szabadelvű neveléstudománynak tesz némi engedményt, mit előbb nem lehetett volna tőle várni. A legutóbbi évek mozgalmai a szász tanitóképezdei ügy terén, a képezdei igazgató Schützere is voltak némi befolyással, mi kitűnik azon körülményből, hogy könyve oly tudományos tájékozással van fogalmazva, mely messze tulcsap a tanítóképzés régi keretén. Örömmel elfogadjuk Schütze ide vonatkozó magyarázatát: „Úgynevezett bibliai lélektan, mint amilyen különösen Délnémetországban szokásos, itt nem elégít ki; a lélektannak tudományos lélektannak kell lenni/ Mindamellett Schütze theologus diliétt a n s marad. Ahol csak teheti, elárasztja tájékozásait bibliai s egyházi dolgokkal, sőt néha hittani kérdésekre is kitér. S ha a szabad szellemekre, p. o. Strauss, Feuerbach, Vogt, Moleschott és a többire kerül a beszéd, elfeledi magát, heves lesz, pedig ha egyszer a tudományos álláspontot elismerte, a nevezett férfiakról vagy épen nem, vagy más módon kellene beszélnie. Az „ujabb nevelésügy rövid története", mely Schütze könyvének végét képezi, Luthertől Pestalozziig tart. Van benne néhány igen jó életrajz, de eltekintve a felfogott rövid időszaktól, még a mit ad, az is igen hézagos. Ez ismét a szerző álláspontjából foly. Ő csak annyit akart adni, a mennyire véleménye szerint „a német evangelikus néptanítónak" szüksége van. Természetesen a tárgyalási mód, melyet Schütze neveléstörténetében követ, álláspontjának megfelelő. Azonban, ha nem vagyok is Schützevel mindenütt egy értelemben, mindamellett művének jelentékeny becset tulajdonitok. Módszertani szemléltetései csaknem mindenütt feltétlen tetszést érdemelnek; az egész mű igen tartalomdus s mindenütt tanúsítja egy sok éven át hűségesen munkált padagog gyakorlati belátását s gazdag tapasztalatát ; a könyv előadása, irálya hasonlag becsületére válik a szerző tanitói ügyességének és kitartó szorgalmának. 8. Geschichteder Erziehung und des Unterrichtes. Für deutsche Yolksschullehrer. Yon Dr. Friedrich Dittes 2-te A u f 1. Leipzig. Klinhardt. 1871. 216 lap. 24 ez. gar. Mayer urnák, ha „Pad. kritikai Évkönyve" csakugyan létrejön, ajánlom az egyes ágak itészi méltánylására ne kérjen föl oly férfit, ki maga is épen azt az ágat műveli, mert az eféle ember, ha még olyan hires schulmann is, pápaszemet tesz fel, mikor a maga munkáira kerül a sor. Lüben „Pád. Jahresbericht"-jében, honnan, mint említettük, e cikksorozatunk anyaga vétetett, a pádagogikára Dittest kérte föl, Dittest, aki e szakban egyike a termékeny embereknek. Az ilyenek aztán, ha a neveléstudomány bármely részében egy bizonyos rendszert teremtettek, a többi recenseálandó irók müveit ennek a rendszernek a mértékével mérik, és sokszor saját rendszerök hibáit nem látják, vagy legalább óvakodnak műveikből jó szándékaiknál egyebet is fölmutatni. Igy vagyunk Dittesnek minden ide tartozó müvével. Neveléstörténetét is csakúgy a maga szempontjából jellemzi és sokat mellőz, amit idegen ember idegen műről megjegyzett volna. Neveléstörténete egészen uj uton indul. A Smidtféle felosztást, melyben a Krisztus a fordulópont s a keresztyén egyház a legjobb nevelőintézet, egészen elveti. Nem kapaszkodik bölcsészeti rendszerek után, hanem ha lehet ugy szólni, egyéniségökben vizsgálja a népeket, és nevelőket. Ó és uj népek, németek ebből áll a felosztás. A németeknek, minthogy egyenesen német néptanítók számára van irva, különösen nagy tért szentel. Könyvének ez teszi