Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-12-21 / 51. szám

Reménylem, hogy lelkésztársam ezt kívánni nem fogja. E helyett inkáhbj ugy maga mint egyháza részéről, to­vábbra is munkálni fogja iskoláink gyámolitását, mely téren magának eddig is tiszteletes nevet szerzett. Adja Isten, hogy ugy legyen! Kelt Koroson, 1872. dec. 12. Alföldi Sándor, felsőbaranyai esperes. * A királyasszony a szatmármegyei V i t k a h4v. hitv. egyházközségnek temploma fölépithetése céljából 100 ftnyi segélyt engedélyezett. (íf.) Csakhogy ez is eszünkbe jutott! Pestváros ha­tósága Thanhoffer Pál v. képviselő urnák a v. tanügyi bi­zottmányban az elemi népiskolai tanitók némelyikének a magyar nyelvben való járatlansága iránt beadott indítvá­nyát az iskolatanácshoz áttevén, az Összes iskolaszékek elnökei fölhivattak, miszerint az inditványban felhozott körülményre figyelmöket kiterjeszteni s ez érdemben az illető iskolaszéki kerületekben működő tanitók iránt a legszigorúbb vizsgálatot indítani el ne mulaszszák, kitu­dandó s az iskolatanácsnak haladéktalanul bejelentendő leszen, hogy egyik-másik tanitó épen nem, vagy mily fokban bírja a magyar nyelvet? sőt az is megfigyelendő, miszerint a magyar nyelvet netán nehezebben beszélő ta­nitók saját könnyebbségük miatt nem használják-e elő­adási nyelvül a német vagy más nyelvet kelleténél nagyobb mérvben, mi a magyar nyelv elhanyagolását szülné. * Előfizetési felhívás a „Prot. Egyházi és Is­kolai lap" 1873. XVI. évi folyamára. Az 1873-ik évvel a „Prot. Egyh. és Iskolai Lap" küzdelmes életének tizenhatodik évébe lép. Sok minden megváltozott azóta, de semmi sem inkább, mint lapunk külső körülményei. Mióta lapunk megindult, papiros és nyomatás ára minden két-három évben 10—12 százalékkal emelkedett, ugy hogy mai nap a lap kiállítási költsége majdnem kétany­nyi, mint volt eleintén, holott az előfizetők száma viszont, mióta a hazafiak előtt a politikai pálya mecnyílt, tete­mesen alább szállt. Ily körülmények közt, különösen miu­tán a nyomda részéről épen most veszem a jelentést, hogy újévtől kezdve ismét kénytelen az árakat feljebb emelni, nem marad más módunk, mint hogy a néhány száz elő­fizetővel folytatott „Szemle" kiadásával felhagyunk, a fő­lap árát pedig 1 frttal felemeljük, ugy hogy 1873-tól kezdve a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" ára: Egész évre .... 9 frt. — kr. Félévre 4 „ 50 „ Negyedévre .... 2 „ 25 „ Igy is lapunk a rokonnemü szaklapok legolcsóbbi­kának mondható, miután például az „Erdélyi prot. Köz­löny", mely hetenkint felényi terjedelemmel jelenik meg, 6 frt., a berlini „Allgemeine Kirchenzeitung" pedig, mely szintén hetenkint egy kis iven, és csak nagy ritkán más­fél iven (és sárga itatós papiroson) jelenik meg, 4 tallér, vagy a pénzünkön közel 8 forint. Jóiélekkel mondhatjuk, hogy a szükségparancsolta árfölemelés mellett csak akkor lesz lapunknak tisztességes fennmaradhatása, ha a tisztelt közönség nagyobb támoga­tásban részesitendi, mint a minővel néhány év óta talál­kozott. Hat előfizető után a t. gyűjtőknek egy tisztelet­példánynyal szolgálunk. Pest, 1872. dec. 12. Ballagi Mór, Szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Szívélyes üdvözletünket ós jókivánatinkat küld­jük a karácsonyi ünnepek alkalmából lapunk minden munkatársának és olvasójának Az örök kegyelmű Isten áldása legyen minnyájunkon, hogy egyházi éle­tünk órdekéoen csüggedés nólkül folytatott munkál­kodásunk felmutathassa azon eredményt, mely a hazai protestantizmus fejlesztésében, és emelésében találja leghűbb valósulását. Az ur születésének ünnepe, mely mint egy örvendetes tény emléke évenként meg­ujul, legyen a mi folytonos folyamatban levő újjá­születésünknek boldog ünnepe, és szentesítse meg a nemes törekvéseket, mert a gyarló emberi működés csak akkor juthat el a kívánt célhoz, ha a közösen kifejtett erőt egy magasabb erő áldása lengi át. Szerk. Irodalom. (g) * Heckenast Gusztáv kiadásában megjelentek : Községi kalauz. Vezérkönyv közsóg- ós körjegyzők, községbiráK, községi elöljárók s képviselők használatára Felvilágosító és útbaigazító számos jegyzetekkel s gya­korlati irománypéldákkal. Irta Tóth Lajos. Második, jelentékenyen bovitett kiadás. Ára 4 ft. — Nagy szük­ség volt a fencimzett jeles könyv ujabb kiadására, mivel az 1872. évi szept. 25-kén kibocsátott belügyminiszteri szabályrendelet a községjegyzői szigorlat tárgyai közé több oly törvényt és intézményt fölvesz, amelyekről — miután móg nem léteztek — a Kalauz első kiadásában nincs említés téve. Ilyenek a mezőrendőri, vadászati és ipartör­vények, a községek és köztőrvényhatóságok rendezéséről, valamint a nemzeti egyenjogúságról szóló törvények. Mindez ügyesen van összeállítva s magyarázó jegyzetek kel, gyakorlati irománypéldákkal ellátva. A „Kö/.ségi ka­lauz" második kiadását tehát szerző jelentékenyen bőví­tette ugyan; de kihagyta belőle Ökröss Bálint anyagi magánjogának kivonatát. Az ellen, hogy Ökröss magánjo­gát, melynek egyes részei különben is ma már elavul­tak kihagyta, nincs semmi kifogásunk; de hogy az igy 102*

Next

/
Oldalképek
Tartalom