Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-12-14 / 50. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ÉS ISKOLAI LAP. Szerkesztő- és Kiadó-hivatal: Mária-utca 10-dik sz,, első emelet. SS Előfizetési dij s Helybeli házhozhordással s vidékre postai küldéssel félévre 4 frt., egész évre 8 írt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. > Hirdetések dija : 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásnál 5 kr., egyszeriért 7 kr. sorja. — Bélyegdij külön 30 kr. a Fekete pontok egyházi életünk jelenében. Lapunk legközelebb a „Reform" után egy kebelrázó gyászesetet közlött papságunk köréből, mely nagy mértékben megérdemli, hogy komoly eszmélkedésünk tárgyává tegyük. A tihanyi száz lélekből álló ref. egyházközönségnek fiatal lelkésze, mert 200 forintnyi fizetéséből megélni nem tudott rajta segíteni pedig senki nem akart, nyomorult paplakában agyonlőtte magát. Az efféle gyászos esetek csak egyes feltűnő kórjelenségeit képezik azon általános betegségnek, mely egyházunk testén évek óta rombol ós azon veszólylyel fenyeget, hogy a helyzet nyomasztó volta maholnap oda viszi a dolgot, hogy erkölcsileg meg is lesz érdemelve, Ha szemmel látó tanúi nem volnánk, mesének kellene tartanunk azt, hogy találkozik még oly életpályára is versenyző, hol az ifjú, miután 15—>20 évi tanulással mivelt emberhez illő életre készült, a célnál oly helyzetet talál, melyben a minden miveltség nélküli napszámos is csak zúgolódva tengődnék. Ma midőn az országos törvény által rendszeresített hivataloknál egy, legfölebb elemi iskolát végzett törvényszolgának fizetése 400 ft., egy, polgári iskolát vagy néhány gymnasiumi osztályt végzett irnok fizetése 600 ft., a pappal egyenlő miveltségü járásbiró fizetése pedig 1700 ft. — ma van hazánkban protestáns papság feles számmal olyan, melynek összes fizetése a 300 forintot nem üti meg s még e nyomorult fizetés is, mint valami alamizsnapénz csak csip-csup részletekben nehezen koledálható össze. Ne igyekezzünk e szégyenletes állapotot holmi kopár mentségekkel szépitgetni. A bámulatos aránytalanságnak igaz oka egyszerűen az, hogy a törvényhozás a kor haladó szellemének hódolva ennek követelményeihez szabja hivatalnokai munkakörének és megfelelő díjazásának meghatározását, míg egyházunk emberei több óv óta, mintha gonosz varázs alatt állanának, máso" kat a haladásra nógató szerepet visznek, önmagok pedig a szó legszorosb értelmében megfeneklettek ós dolgaikat azon özönviz előtti állapotban engedik az egyház kárára ós gyalázatjára pangani, midőn a dijlevelekben a lelkésznek hizlalt sertés fejében ö t rénos forintot adogattak. Pedig akkor is már a protestáns papság szegénysége példabeszéd tárgya volt, ós ismeretes ama mult századbeli főúr nyilatkozata, hogy ő protestáns papot máskép képzelni sem tud, mint csak hájas csizmában. S hagyján, ha a szegénységet a protestáns pap attribútumául tekintették akkor, midőn az üldözés szelleme épen csak a hivatottakat, ezeknek is legnemesbjeit ösztönözte, hogy a legszentebb emberi ügy védelmére kelve, magokra ne gondoljanak; ama lelkekre aztán sem rang, sem gazdagság, sem semmiféle dicsőség nem birtak elég csáberővel, hogy viszszatartsák Őket a pályától, melyen számukra csak ellenkezője termett a gyönyörnek és világi szerencsének ; nekik ott volt szemük előtt a nagy ügy, melyért lelkesedtek ós melyért méltó volt sáncba vetni mindazt, ami a közönsóges lelkeket leköti. De mai időben mindez máskép van. Ha valamikor, most van az az idő, a midőn Livius szava szerint, „eo impenditur labor et periculum, unde honos atque alimentum speratur." Maholnap ugyanis egy negyed század lesz, hogy hazánk középkori dermedtségéből fölébredve helyet kezdett foglalni az európai müveit nemzetek között. Azóta az ingyenélő osztályok s köztük a Regnum Marianum haszonélvezői elvesztették szereplő jelentőségüket. Az emberek valahára rájöttek két nagy igazságra, melyek a 99