Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-30 / 48. szám

utján kiigazittatni kérjük. Belevári Ferenc, viszlói lelkész. (g) A jezsuiták iigyét a hármas megye évnegyedes gyűlésén tudvalevőleg Haynald érsek vette védelme alá. Az érsek urnák sikerült részint szónoki nagy tehetségénél, részint diplomatiai ügyességénél fogva a természeténél fogva különben nagyon komikus ügyet lehető komoly színbe burkolni s védbeszéde alatt legfölebb derült arcokat lehetett látni, de általános kacajban a gyűlés mégsem tört ki. Bezzeg máskép járt szegény Klempa Simon, apát és terézvárosi plébános, midőn Pest városa csütörtöki közgyűlésén felszólalt a jezsuiták mellett. Beszéde többet ért a városatyáknak, mint egy vígjáték ; minden szavát általános nevetés, derültség követte. Hogy a városatyák élvezetében lapunk közönsége is részesüljön, közöljük Klempa ur philippikájának néhány passzusát. Ő — úgymond — Arad és Szeben városok abbeli kérelmét, hogy Pest városa a Németországból kiűzött jezsuitáknak Magyarországban való letelepülése ellen szintén tiltakozzék, — nem pártolhatja ; mert tudva van, hogy a német jezsuiták már nagyobbára letelepedtek Észak- és Délamerikában s igy hozzánk nehezen fog egy is kerülni. E városok kérelmének teljesítése által a magyar nemzet vendégszerető és lovagias jellemét tagadná meg. (Derültség.) Egyátalában a jezsuitákat ép oly kevéssé lehet nálunk kitiltani, mint a romániai üldözött zsidókat, kik nálunk keresnek menedéket. (Nagy derültség.) „Én — folytaija a szónok nagy derültség kőzött — nemcsak nem vetem meg, hanem csudálom a jezsuitákat, mint hősöket. Mert a mai általános előitélet mellett jezsuitának lenni nem csekély dolog. Azonkívül tudományuk s munkásságuk által a többiek felett állanak. A jezsuitáknak nem lehet semmi bűnt fölróni, mert egy sincs bebizonyítva ellenük. (Kiáltások: dehogy nem !) Miért nem tiltják ki az internationale tagjait, miért nem a szabad kőműveseket ?" (Percekig tartó derültség.) — Klempa ur védbeszéde, mint a közlött mutatványból is megítélhetik olvasóink, a komoly cáfolatot semmikép sem érdemelte volna ugyan meg; de már csak a forma kedvéért mégis felállt Simon Flórent s néhány találó szóval tönkre tette Klempa minden okoskodásait. Mire a gyűlés egyhangúlag elhatározta, hogy az illető kérvényeket pártolólag terjesztendi a belügyminisztériumhoz. * Öngyilkos pap. Ami magunk körében oly régóta képezi a beszéd, a vita tárgyát, azt kezdik már szélesebb körökben is szellőztetni. Nyomorunk csordultig telt s elérkezett az idő, hogy összeszedjük minden erőnket a nyomor megszüntetésére. A „Reform"-nak Balaton-Füredről nov. 24-kéről ezeket irja „egy katholikus": Szíjártó Ignác, az egyszáz lélekből álló tihanyi reformált egyházközség lelkésze, 28—29 éves fiatal ember, f. hó 22-kén, éjjeli 11 órakor, agyonlőtte magát Tihanyban egy nyomorult viskóban, melyet kénytelen volt saját szállásának nevezni. Agyonlőtte magát azért, mert nem birt annyi lélekerővel, hogy nyugodtan tudott volna nyomorogni tovább is azon 200, mond : kétszáz frt. b r u 11 ó j ö v edelem mellett, melyet a főt. cuperintendencia rendelt és a tihanyi ref. egyházközség fizetett, illetőleg nem fizetett. E világon mindennel, önmagával is meghasonlott lelke nem volt már képes továbbra is elviselni az életnek ily körülmények közt valóban nyomasztó terhét. Látta, hogy a mai korban nincs hálátlanabb pálya a ref. papi pályánál, melyen a rendeltetés nem egyéb, mint nyomor ; látta, hogy a legközönségesebb napszámos annyit keres egy hét alatt, amennyi neki egy hónapra alig esik ; tapasztalta, hogy ő, ki eddigi rövid életének felénél is nagyobb részét fárasztó és költséges tanulással töltötte, anynyit sem ér, mint azon ember , ki baromként nőtt fel, s hogy helyzetét változtatni, a mindennapi kenyeret megszerezni nem képes, sorsán segíteni sem ő nem tud, sem más nem akar és igy véget vetett a keserű gyötrelemnek, egy jobb sorsra méltó életnek. Sokat beszélünk, irunk és olvasunk arról, hogy tanítókat, állami és magántisztviselőket ma már nem szabad ugy fizetni, hogy nyomorogjanak. Igaz és nagyon helyes ez; csakhogy nem szabad megfeledkeznünk arról sem , hogy az autonómiájukra annyira féltékeny és mindig mások háza előtt söpörgető reformátusokat figyelmeztetni kell, hogy lássák meg a maguk szemében a gerendát. Kell, hogy ez esetből kiindulva emlékezetükbe hozzuk, miszerint ma egy kolduló szegénynek háztartása is több jövedelemértéket igényel 200 frtnál; és ök nem átalják lelkészeiket igen sok helyen ugy fizetni , hogy jövedelmük egy életrevaló koldus jövedelmével érjen fel ! Pedig a protestáns lelkészek igen csekély kivétellel mind családos emberek s igy a kath. papokéinál hasonlithatlanul terhesebb gondjaik vannak. Valóban bámulatra méltó dolog az, hogy miként képes egy gymnáziumot végzett fiatal ember ma már azon őrültséggel szomszédos határozatra adni magát, hogy ref. theológiát tanuljon ily körülmények közt akkor, midőn ugyanannyi idővel és fáradtsággal oly tudományt is sajátíthatna el, melynek és melyen neki is jövője volna, szóval, mely „kifizeti" magát és képes tisztességesen eltartani emberét. Talán nem ártana ref. atyánkfiai részéről egy kissé kevesebb szűkkeblűség, több eszély és humanitas saját lelkészeik, mondhatni : szűkben-bőben hü vezéreik iránt ? ! (g) Kitüntetés. Szőnyi Pál, magán-finevelőintézet-tulajdonos a tanügy terén szerzett jelentékeny érdemei elismeréseül a királyi tanácsosi cimet díjmentesen nyerte. Örvendetes jelenség, hogy a felsőbb körök végre valahára az iskolaügy szerény munkásait is kellő figyelemben és méltánylásban kezdik részesíteni. (g) Egy államellenes tankönyvre hivta fel Madarász József az országgyűlés figyelmét. Ez V i s o n t a i János „Egyetemes földrajza." Madarász ur, mint ez alkalommal tapasztaltuk, igen rosz kritikus, mert nemcsak az irókat, hanem azoknak munkáit is saját politikai szeművegén át mérlegeli. Megrójja például Visontait, hogy az osztrák-magyar birodalmat, annak határait, alkatrészeit, nagyságát együttesen tárgyalja, holott Madarász ur politikai kátéjában osztrák-magyar nevű birodalomnak nyoma