Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-23 / 47. szám

sérve valának, jól lehet azoknak elöljáróit csak Radvánszky ágensei által amitotta el s lázította Szeberényi ellen. A Margócsy-Radvánszky részről 8 óráig folyt declamatio semmi érdemlegest, sőt szónoklati szempontból még csak megfontolásra méltót sem eredményezett. No de muszáj, sőt kell dicséretet is mondanunk ez elfajult, protestánsocska cohorsnak; mert a nélkül a szembeverő, s utálatig alávaló szenvedély nélkül nem esett volna le a hályog szeméről sok becsületes és tisztelt lutheránus magyarnak. Még olyasmi nem történt nyilvánosai soha, a mi sept. 30-ik és oct. 1-én tartott bányakeiületi gyűlésen történt. Midőn ez az elfajult tótság *) a mi theologiánk doctorát, egyetemes jegyzőnket, a békési esperest, a nagy tudományu, s az egyház iránt érdemeket szerzett irót és moot püspökké választott egyént panslavismussal vádolia: előállottak a becsületes magyarok mind egyházi, mind világi részről, a kikhez aztán mázsás ütegekkel csatlakoztak a mi nemzetünk fórfiai is, s széttapodták ama mérges gyíkot. Hogy a tót lutheránus közönség ismerje azon becsületes urak és magyar egyházak lelkészeinek neveit, azért bemutatjuk őket, ilyenek nt. Torkos Károly, Győry Vilmos orosházi lelkészek, Dráskóczy hód-mező-vásárhelyi lelkész, kik egész határozottsággal vetették el az egyháztól eme istentelen denunciatiokat, hogy még csak árnyéka se essék arra, mintha a roszakarat és becstelensógnek kuvik hangjait füleihez akarná bocsátani s védelmére keltek barátjoknatr, Szeberényi püspöknek. Kitűnő tanárok, lutheránus gymnasiumok igazgatói, Breznyik János, Tatay István, Horváth János ugyancsak ellá'ták a Maigócsyféle zajongókat s declaraatorokat reális s művészi kartácsaikkal. Ami pedig ama papos politikát illeti, minőt itt gyerekes papocskák, Láng és Margócsy tanúsítottak, annak ugyancsak tyúkszemére hágtak a világi urak Veres Pál, Szontagh Pál, Ivánka Imre, Kemény Mihály, Bodó Lipót. Ezek megtanították ama tisztelendő urakat, mint kell kesztyűben dudálni. Emlékezni fognak erre hosszú ideig. Mert utoljára az ö vezérők Radvánszky Antal is, ki tulajdonkép az egész scandalosus s az egyházban soha nem látott tragicomoediának intézője volt, ily kije'entéssel húzódott meg; „Vagy igy ! No ezt én nem tudtam, ha igy van, ugy a választást én is törvényesnek ismerem cl." E fordulatra a Margócsyak olyakká lettek, mint a megázott tyúk. Szegények, e nagy tudományu mandarinok legalább annyi eszélylyel bírhattak volna, mint ama felületes képzettségű Radvánszky s szép arcot vághattak volna bukásukhoz ugy az első, mint a második szavazásnál s valami ürügy alatt visszavonulhattak volna ők is. De nem ! ők kitartást tanúsítottak, mig Radvánszky állotta a tért. Ez ur volt az ő tüdejök, midőn a tüdő párája megszűnt, az ő lélegzetűk is elállott. Sept. 30-án délutáni 1 órakor hadvonalunk minden pontján győztesek valánk s diadalát ülte az igazság, a jellemesség, a törvényesség, a tiszta lutheránusság a hazugság, a könnyelműség s a szélleibéllett protestansocskák felett ; láttuk és tapasztaltuk, Radvánszky engedelméből is megállapítva, hogy a bányai egyházkerület által lelépett Dr. Székács superintendens helyébe Dr. Szeberényi Gusztáv van megválasztva. E határozat kimondásával (mely ellen már a szétszéledt Margócsy-Lángféle társaknak még bágyadt árnyéka sem szennyezhette az örvendező szivek derült egét) bizottmány neveztetett ki, mely a püspöki igtatás holnapi cselekvényének programmját megállapítsa. Ezen igy nyert győzelem után a Hungaria vendéglőben a közebédhez ültünk, a hol nemzeti szokásnak rnegfelelőleg jártak a pohárköszöntések. Megjegyezzük, hogy két szellemdus tót felköszöntés is volt hallható; egyik Abafify Lipót, aradáci lelkész, a másik a nyitrai esperesség felügyelője, kerületi küldött Paulinyi Tóth Vilmos által Dr. Szeberényi Gusztáv egészségére. Figyelemreméltó, 1loyy ezen egész küzdelem, ide értve a beigtatást is, csak két tót asztali beszédet képes felmutatni, habár e küzdelem oly püspökért történt, kinek 200,000 tót lelket kellend legeltetni. Mondjunk igazat ez alkalommal. Mellbe kell, hogy verjék magokat azok, a kik eddig legfelötlőbben védték a tót egyház jogát az isteni tisztelet nyelvének tekintetéből, és a kik itt most jelen nem valának. Nem lett volna-e érdemes fér fiainknak Margócsyval a tót pappal szemben, ki jogtalanul magyarul beszélt, ha a tót papok ugyanoly bátorságot vettek volna magoknak jogaikat tótul védelmezni ? Mig meg nem térünk, addig mindig ily gonosz küzdelmünk lesz. Már egyszer meg kell a határozó harcot kezdeni.' Minél későbben kezditek, annál roszabb lesz rátok nézve. Az egyház a szentlélek diadalmáról éneklő társulat „qui per diversitatem linguarum cunctarum gentes in unitatem fidei congregavit," no és csak Pesten a gyűlésen „non sunt repleta corda. eius fidelium, non sunt igne eius amoris accensa?" Hol és mily okon tagadhatjátok meg a népet és istentisztelete nyelvét ? Ki tiltja azt ? Apáink akadályozva voltak ebben, de ezt most, a mint tudva van, a kedvezőtlen körülmények közt hozott világi törvény sem tiltja annak használatát a világi gyűléseken s a bányai kerületben, hol 200,000 tót lutheránus tótul szolgál istenének, nincs lélek, mely a kerületi közgyűlésen tótul beszélni jogot vegyen magának ! Elég. Reméljük, hogy jelen győzelmünkkel elmondhatjuk, miszerint a magyarok közreműködésével elért igazságosságnak utja egyengetve van*) ; mert itt be lett bizonyítva, hogy a tiszta magyarok, jó buzgó lutheránusok s igazságos emberek s c>ak a tót nemzet hulladékai, az a renegát söpredék volt az, mely a különböző nemzeteket a hitegységbe összefoglaló szentlélek tiszta vizét zavará; ezen felül még a nemzeteket egymásra uszító zsarnokok napszámoshada. Ezek nemsokára le lesznek köpve minden becsületes ember által, saját népöktől megvetve, gyalázva. Van reményünk, *) Értsd: Kadvámzky és Margócsyt stb. L. A.