Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-11-16 / 46. szám

férfiaink egyike sem nyilatkozik úgynevezett részvét- s igazságszeretetből, hogy : ha teljesleg megszüntetve nem is, 1- galább nagyrészt jog és igazság szabta rendén módosiiva, változtatva legyen, holott 2. Miután a protestáns lelkészi pálya minden más pályák felett több évi készületre van utalva, s bizony nem sokan vannak közöttünk, kik 30 évnél előbb, sőt többnyire azontúl juthatnak önállóságra s képezhetnek családi életet : valyon, a három-négyszáz forintra tehető preventus, mely körülbelől rendes illetéke a harmad vagy negyed rendű papságoknak, nyujt-e oly modusvivend i-t, hogy a jelenben különösen hangsúlyozott korszellem magas röptű igényeinek önként hódolva s annyival inkább azok által ihletve, szellemi célokra áldozhasson akkor, midőn gazdálkodása folytathatása végett cselédet lévén szükség tartania, papi fizetését ezzel kell majdnem megfeleznie ; mert hiszen habár takarmánynemüit tiszteletes uram — a napszámos bére drága voltának csekély okáért — maga felvillázza s gereblyézi is minden nyáron — ad majorem protestantismi hungarici glóriám — egy kicsit nagyon meg-megizzadva naponta; de már kapálni s kaszálui csak nem mehet ? vagy ha netán merészkednék : vigyázzon, mert az az autonomia könnyen lehet reá nézve a a kilódittatás consultatuma. A méltánytalanság s inproportio miértje rövid vázlatának e két pontja után, eszmetársitás folytán szabadjon reflectálnunk azon indokokra, melyek szózatunkat, felhívásunkat igazolják s az előbbiekből de jure et logice következnek, u. m. : 3. Mindenki jól tudja azt, hogy a pap eo ipso államhivatalnok is. Vaunak évek, a melyekben alig tudnók felszámitüi, hányszor köteleztetünk állam- vagy kormáuyérdekből cly munkálatokat végezni, melyek hivatalunk teendőitől egészen eltérők, de a melyek igen gyakran nem csak órákat, hanem napokat vesznek igénybe. Már most kérdjük: van-e igazság abban, szolgálatot követelni és pedig elengedhetlenül, elhalaszthatlanul, egyénies vagy családi hátrányunkkal is, csak ugy a törvény nevében . . sic volo, sic jubeo . . . majd megfizeti az ekklézsia. . ?! Nyilván van továbbá 4. Hogy jelenben a hazai kormány magas gondjára méltatván a népnevelés elvitázhatlanul roppant fontosságú ügyét, azok kezelőit már eddig is kitűnő számmal részeltető államsegélyben, részint jutalmazva a jelesbeket vagy versenyvágy ébresztésből, részint a szegényes sors enyhítése s némelyeknél az aggott kor iránti könyörület céljából. E mellett figyelemre méltó körülmény, hogy a népiskolatanitói pályára készülő egyén, három-négy évi képezdei cursus végeztével, minimo calculo háromszáz forintos tanitói állomás nyerése felől biztosítva van s gyakran 24 éves kora előtt már célnál áll s akadály nélkül családi életre léphet; ez pedig, hogy mily nagy horderejű életmomentum, az érzi leginkább, ki ifjú korának legszebb részét a fél- vagy egész évtizedig tartott káplánkodás bonvágya alatt leélvén, a fórfiuság delén, a 30—40 közötti évek epochájában érheti el azon önállóságot, melynek alapját nyolc gymnasialis és hat akadémiai tanfolyamon munkálgatá. E pontnál még intermezzó gyanánt az is megjárná, miszerint: midőn a tanitó évről-évre ugyanazon tantárgyakat recitálja — ergo elmefárasztásról alig lehet szó, a lelkészt már a régi kánonok is tiltják három-négy éven innen iterálni s bizony önérzetes pap, kinek önbecsérzetét mélyen sértené a rajtakapatás csak valószínű észrevétele is, soha se szokta tenni. Neki tehát minden vasárnap uj ünnep és uj alkalom, hogy isten igéje tárházából azt keresse elő a mi időszerű, azaz a társadalom napi kérdéseivel egybevágó, sőt a legszélesebb körben hullámzó korszellem átalános érdekeltséget költött mozzanatainak megfelelő. Szóval, a prudentia pastoralis, a jelen és jövendő életcéloknak kell hogy adjon apodicticus kifejezést mind alkalmas, mind alkalmatlan időben. Mindent összevéve már, dacára e bár röviden, de hiven s bátran merjük állítani, legkisebb anxesis nélkül elősorolt axiómáknak , mi , szegénysorsra determinált ev. ref. lelkészek, mint voltunk mindég, vagyunk s leszünk talán mindég, mostoha gyermekei annak az édes anyának, hazánknak, melynek miként nemzetiségét, szabadságát, ugy anyagi, szellemi és erkölcsi kifejlődését, e testület, mióta a hierarchia bilincseiből kiszabadított evangyéliom magyar nyelven zeng a hármas bérc és négy folyam honában, a történelem által elismert önfeláldozó hűséggel, ernyedetlen kitartással munkálta s előmozdította. Felette jóleső viszhangja vala tehát, jobb sors után titkon epedő sziveinknek, a Prot. Egyh. és Isk. Lap f. évi 38. számában, jeles tollú Pereszlényink taríalomdus közleménye, melyben a bizonyára nagy horderejű egyházi mozgalmak egyik irányelvéül jelölé, az önfentartás napi gondjaival terhelt szegény állapotú lelkészek érdemleges felkarolását. De miután é közeiérdeklő — fájdalom ! sokak véleménye szerint nem közérdekű — ügy, oly számtalanszor volt már szellőztetve, hogy szinte megszokta a világ s ugyanazért toties-quoties ' agyonhallgattaték: hiu remény karjain ringatná magát s nem csekély tapasztalathiányt árulna el, ki ama jelesünk értekezésének is az indolentia s érdektelenség pusztájában elhangzó kiáltó szónál valamivel nagyobb eredményt tulajdonitana. Experimentum docet. Indíttatva, vagy inkább mondhatnók szűnni nem akaró szegénységünktől szorongattatva érezzük tehát magunkat, innen a Kárpátok közeléből tömeges felszólamlást intézni hozzátok, ti—a jobb módú kollegákhoz képest— csak quartalis jövedelmű kor- és karfásaink közel ós távolban ! ti velünk egyetemben a protestantismus páti e n s e i! kik épen ugy keresztül küzdöttétek a megpróbáltatás stadiumait, mint a szerencse kegyeltjei, ámde a szabadválasztás aranyalmája részetekről a fekete kockán állapodott meg : szóljatok, nyilatkozzatok s csatlakozzatok hozzánk, most kivált a küszöbön levő convent előtt, hogy a politikai téren is kitűnő polcon álló vezérférfiaiuk, egyh.-megyei és egyh.-kerületi világi rendű tanácsbiráink, vegyék szivökre immár valahára subordiuált helyzetünket, s annyi meghiusult tervezgetések után, eszközöljenek biz-