Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-09 / 45. szám
Az érettségi vizsgán átesett mai ifjú ellenben a sokfélék tanulásában mintegy belefáradva lép az életpályájához szükséges tudományok csarnokába, és ha kifakadó örömmel üdvözli az egyetemet, ezt egyrészt azért is teszi, mert abban oly tauintózetet lát, melyben a tanszabadságnál fogva eddigi zaklatottsága után elvalahára megpihenhetni reméli, és hagyján, lia csak pihenne ós üres idejét annál sokkal roszabbakra nem fordítaná ! S valóban semmi sem természetesebb ez átmenetnél, ha mai gymnasiumaink hatását az ifjak lelkére tekintjük. Az ifjúság természetében fekszik, közel célokat tűzni maga elé, s akkor halad legjobb kedvvel előre, ha célját mentül elébb elérhetni hiszi. Ki éveken keresztül a zene első elemeit nyaggatja, anélkül, hogy egy darabocskát élvezhetőn eljátszani birna, az nehezen fogja megkedvelhetni a művészet azon ágát, melyhez való hivatását magában hosszas fáradozás után fölfedezni nem birta. Egészen ugy vagyunk mai gymnasiumi tanításunkkal. Éveken keresztül a főtantárgyak közül egy sem taníttatik ugy, hogy a tanuló abban erejének tudatára jutva önmunkásság általi tovább haladásra meríthetne ösztönt. Hogy lenne pedig valakinek kedve oly munkát folytatni, melyben hosszú időn keresztül fáradozva annak semmi Játtatját nem tapasztalja ? — Éveken át kínozzák gymnasiumainkban a tanulót a latin nyelv tanulásával s ime, midőn nyolc évi munka után az érettségi vizsgára előáll, nemcsak, hogy egy egyszerű mondatot hiba nélkül latinul föltenni nem tud, de móg csak egy egyszerű latin fogalmazvány biztos megértésére ós lefordítására sem képes ; *) pedig innen mily nagy ut van még odáig, hol a klassicusok tanulmányozásának magasb rendű mi velő hatása kezdődik. Ha mégis emellett a tanuló a hazai nyelv használatában, gondolatainak a maga nyelvén adandó kifej ezósóben valamivel több képzettséget mutat, ezt — valljuk be őszintén — nem annyira az iskolának köszönheti, mely, miután a tanitni való sokfélétől az irálygyakorlatokra idő alig jut, e tekintetben ugyancsak keveset tesz, — hanem köszönheti regónyolvasási időtöltéseinek és a napiérdekü lapirodalom pipázás közbeni forgatásának. Távol attól tehát, hogy e látszatos előny az értelmet fegyelmezné, azt inkább szerte kalandozóvá teszi, könnyű munkához ós felü*) Magától értetik, hogy mikor általános iskolai állapotokról szólunk, mi ndig a tanulók zömét kell érteDi és nem egyes kiváló tehetségeket. J3, M. letessóghez szoktatja s midőn a szellemi önmunkásság igazi energiájától s ezzel egyszersmind annak gyönyörétől megfosztja, elöli az ifjúban a tudomány iránti szeretetet, melynek ólesztóse pedig a gymna siumnak főfeladata volna. Hogy pedig ama felületes műveltség a klassicai nyelvekben tapasztalható teljes hátramaradást távolról sem pótolja, nem szükséges annak magyaráznom, a ki tudja, hogy a tudós pályára készülő ifjúságnál a philantropisták óta tett sok kísérletek után is a régi klassikus irodalommal való sikeres foglalkozás móg mindig egyetlen célra vezető ós pótolhatatlan eszköznek bizonyult be. Kimondhatjuk tehát, hogy a fentebb jelzett abbeli előnye a mai gymnasiumnak, hogy a tanulót jókora körű ismeretanyaggal gazdagítja, oly hátramaradások árán van megvásárolva, mely annak egész feladatát illusoriussá teszi, s igy azokban, mik a tudós pályára való készülésben főkellókek, a mai gymnasium feladatának ópenséggel meg nem felel. Ballagi Mór. Figyelmező és prófétája. (Vége.) A Krisztus isteuségóről szóló dogma is, ön szerint, magától a Jézustól ered. Én ezen dogmát, ősalakjában legkorábban csak a gnostieusoknál találom, de nem előbb, még az apostoloknál sem, nem az hogy Jézusnál, kifejlett alakjában pedig csak Origenesnél s a nicaeai zsinaton. Először is ön hivatkozik Jézusnak egy állítólagos szavára, melyet ugyan sokszor idéz : „Én és az Atya egy vagyunk." Hát itt csak az a baj, hogy a IV-dik evangéliumban, honnan az idézet vétetik, mindenütt az evangélista beszélteti Jézust, olyanformán mint Katona Bankot, mint a Thorah magát az istent, de abban a könyvben ugyan nem találunk Jézusnak egyetlen authenticus mondását sem, tán azon párnak kivételével, mely egy apokryph evangéliumból toldatott később bele ez evangéliumba, a bűnös nőre vonatkozólag : „A ki közöttetek bün nélkül való, az vesse rá az első követ" s a nőhöz intézett szavak. (Ján. 8. 1—11.) Ezenkívül még az a kis baj van, hogy ezen evangelium szerzője nem János apostol, hanem valaki a II. század utófeléből, és ez a valaki, szívesen beismerem, nagyszerűen és valóban szépen irja meg korának evangéliumát, de nem a valódi történetét. Másodszor idézi Jézusnak azon igenlő szavát, melyet mint fogoly a főpap kérdésére ád : „az élő istenre kény szeritelek, mond meg te vagy-e ama Krisztus, az isten fia ?u s az ezzel rokon tartalmú vallomást Péter ajkairól; „Te vagy a Krisztus az élő istennek fia" (Máté. 16. 13. s a paralel! helyeken, hol csak annyi áll : „te vagy a Krisztus1 -1 .) Nos ezek még nem bizonyítanak semmit,
