Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-11-09 / 45. szám
mert, Tófalvi ur tudhatná, hogy isten fia nem azt teszi e helyeken , hogy fiu isten, hanem azt hogy Messiás, király, Krisztus, mint melyek mind synonym kifejezések a zsidók szájában. E helyeken Jézus csak azt igenli, hogy ő a Messiás, a kit pedig minden zsidó és minden apostol másnak nem tekintett, mint emberi lénynek. A helyettes olégtétel tana pedig oiy régi, hogy az egykorú a kijelentéssel ! Szép dolog. Igaz, van az ó szövetségben helyettes elégtétel, csakhogy az a barmok vére. Hát ez a prot. tan ? A mi a Jézus halálának bűnt eltörlő érdemét illeti, szívesen beismerem nemcsak hogy Pálnál megvan, de többet is, mint Tófalvi ur kiván, még azt is, hogy a Jézus halála után közvetlen élt apostoli keresztyénségnél is megvan, de ezen felül már azután ne is kereskedjék senki. Azonban a helyettes elégtételről szóló tan mint ilyen, mint olyan, mely a protestantismusé is, csak Anselm által formuláztatott. Megütközik továbbá Tófalvi ur abban is , hogy én a protestantismus által hangsúlyozott hit általi rnegigazulás dogmáját uj principiumnak nevezem, egy oly Összefüggő történeti deductio folyamában, a hol e kifejezésnek helye van, s a honnan azt nem szabad kivennünk ós ugy megtámadnunk. Tudja ön, Tófalvi ur, mi az az absolut és mi az a relativ ? Vagy igaz ! hisz ön valami philosophiai iskolához is tartozik ; a mint maga mondja mérsékelt Hegelista, tehát épen ahoz a phil. iskolához tartozik, melyet az, a melynek én mérsék nélküli követője vagyok, a positiv phil. iskola, — ha ugyan tetszett már róla hallani, mert bizony az is uj, — melyet, mondom, ez az uj phil. iskola a chimaerák philosophiájának ismer , de hát annyival is inkább, mert nem mérsékletlen Hegelista tudni fogja a különbséget. Nos hát a felett aztán már beszélhetnénk összevissza , hogy mi van a nap alatt absolut uj, de hát azt csak el fogja ismerni, hogy vannak dolgok, melyek relatíve ujak. Ilyen relatíve uj princípium volt a XVI. század protestantismusánál a hit általi megigazulás dogmája. Nemde, azt csak el fogja ismerni, hogy a reformatiót megelőzőleg, az egész közép-koron át, a kath. egyházban, nem ez, hanem valami más volt a keresztyénség vezérelve ? Nos ezen mással, mint régivel szemben, a hit általi megigazulás dogmája, mint vezérelv, valóban uj volt. Én is ugy tudom, hogy e dogma már megvan Pál apostol authenticus leveleiben, és pedig mint Pál apostol tanrendszerének vezérelve, és hogy a reformatió e tekintetben azt elevenítette fel, a régi, több századon át érvényben volt kathol. egyházi vezérelvvel szemben, mint ősrégit, mint apostolit, de egyszersmind mint ujat a régivel szemben. Azonban az apostoli korban csakis a Pál tanfogalmának volt az vezérelve, alapeszméje. Mert Jézus közvetlen tanítványainak, a 12-nek, az volt vezérelve?, melyet Pál elvetett, s mely ellen Pál a magáét, mint ujat az óval szemben állította fel : a törvény. Épen, mert nagyon is uj volt ezen hit által megigazulási dogma, a régivel szemben, melyet a 12 követett, azért volt oly elkeseredett és oly gyászos kimenetelű Pálra nézve a küzdelem a körülmetélkedés apostolaival szemben. Ön láthatja e küzdelmet s felismerheti annak természetét, ha Pálnak korinthusi leveleit s különösen a Galatákhoz Írottnak II. fejezetét elolvassa, de persze nem a pápista szemüvegen, hanem protestáns szabad szemmel. Ott találja mint Pálnak, s a hit által megigazulás tanának elkeseredett, dühös zsidó elleneit a körülmetélkedés s a törvény három oszlopát, Jakabot, a Jézus méltatlan testvérét, Pétert, az ön kőszikláját, a ki ma Pálhoz alkalmazkodott, holnap meg már a zsidók közé húzta magát, azt a szilárd jellemű férfiút, a ki — úgymond — soha sem ismerte azt az embert, a kit megfeszítettek, s az ön kedvencét, a szeretet apostolát, a kit önmagánál aránytalanul nagyobb embernek tart, de a kinek ön bizonyára, komolyan, sokkal felette áll az én szemeimben, azt a szüklátkörü merev zsidó férfit, azt ki az Apokalypsist s nem az evangéliumot szerzette, azt a chiliasta ábrándokba merült szűkkeblű, hiu zsidót, a ki a hagyomány szerint, — zsidó öntetszelgésében — a petalont hordta, ki mind a mellett azzal mert dicsekedni, hogy ő az ur keblén szokott nyugodni, a ki magának Jézustól, mint leendő zsidó királytól a királyi szék mellett az első helyet, az első főhivatalt arrogálta: János apostolt. íme bemutattam őket, a mint én ismerem Pál leveleiből, a synopticus evangéliumokból, az Apokalypsisből és a kánonon kivül. Ezek voltak az apostoli keresztyénségnek, a jeruzsálemi községnek fejei, a körülmetélkedés apostolai, kik a megigazulást a körülmetélkedésben, a tiszta zsidóságban, a törvény cselekedeteiben, életcéljukat, a mint látszik, Pálnak s a hit által megigazulás dogmájának dühös üldözésében, jövő üdvöket a parusia hitében találták. És igy a hit által megigazulás dogmája csakugyan nem az apostoloké, hanem csak egyé a 13 közül, kinek apostolságát a többi 12 megtagadta. A 12-é volt az ős keresztyén elv, s Pálé az uj keresztyén. És a mint ellene mondott Pál az ős keresztyén elvnek a maga uj elvével, ugy mondott ellene a pápista elvnek a protestantismus az ősrégi Pálfélével azonos uj elvével. Ne bántsa Ön, Tófalvi ur, az én történelmi deductioimat. Nem ért ön azokhoz, még ha elég jó egyháztörténész volna is. Különösen ne arrogálja magának, hogy a nicaeai zsinaton tul lát, mert a mi azon tul van Jézusig, arra nézve már ön vak, a mint látszik. Egy olyau vezető visz valakit egy magas hegyre, honnan messze-messzevidéket beláthatni, a ki ott nőtt fel a hegy aljában, ismeri a közelvidéknek zegezugát, de rövidlátó, s a hegyre fölérve csak az ismert vidéket látja s a távolit, az ismeretlent, csak képzeli olyanformának, minő az ismert, mig a vezetett az egész látképet tisztán átlátja s a távolból homályló részleteket is megkülönbözteti. Lássa, még ha önben netalán egy jeles történész rejtőznék is, s ha meg lenne is az az előnye fölöttem a mi annak a vezetőnek, az a másik előnyöm pedig nekem lehet meg ön felett. Az ön látérzékeit meghomályositja az a fejét környező köd, a hagyomány, melyet a középkori keresztyénség ugyan var w agon producált. Ön a keresztyénség ős történetét elfogadja ugy a hogy azt a későbbi keresztyénség kifes-89*
