Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-05 / 40. szám

Igy éb ekként tanítva az éneket, lehetetlen, hogy az meg ne íogamzzék a gyermek lelkében s maradandóvá és gyümölcsözővé ne váljon ott. S az igy tanult éneket lehetetlen, hogy ne óhajtsa a lélek elzengni is tudni s buzgósággal énekelni ott és akkor, a midőn erre alkalma van. A mostani templomi éneklés a legtöbb helyen csak megszokásból eredt utánzás, de legyen csak kellően kezelve ugy az énektanitás, mint az énekléstanitás, ismét buzgó lelkek éneke fog zengeni templomainkban. Kovács Lajos. Ad dies vitae. Az egyházi lap f. é. 35-ik számában B . . . y „válaszul az egyházi szőrszálhasogatásokra" cimü cikkében egy kérdést pendit meg, amelyhez némi adattal óhajtok járulni. E kérdés: „Ha róm. k. házasfelek a szentszék által ad tempus vitae választatnak el s ezeknek egyike evangélikus hitre tért át, uj házasságra bocsátható-e ? vagy pedig csak akkor, ha mindaketten evangélikusokká lettek ?" Annyi bizonyos, hogy kezdettől fogva akadtak, akik az 1868: 48. törvénycikket igy, ós akadtak, akik amúgy értelmezték, s megkell adnunk azt is, hogy mindakét értelmezést lehet védeni és többé vagy kevésbé alapos okokkal támogatni. Mindazáltal ha e törvénynek genesisét ós szavainak, magyarázat nélkül, egyenes értelmét tekintem, lehetetlen nem csatlakoznom B . . . y fölfogásához. Szavainak egyenes értelme szerint ugyanis, ha csak cimét tekintjük is ,,a vegyes házassági válóperekről", csak azon házasfelekre vonatkozik e törvény, kik a válóper megkezdése idején már vegyes vallásnak voltak és nem azokra, kik egy valláshoz tartozván, csak is a végelválás után lettek vegyesekké. Mert különben hogyan is lennének érthetők e törvénynek : „a vegyes házassági válóperek az alperes illetékes birósága előtt inditandók meg és miután az alperes felett kimondott Ítélet jogerőre emelkedett, a per legfölebb harmincz nap alatt hivatalból átteendő a felperes illetékes bíróságához, mely viszont a felperes felett hoz ítéletet" ezen szavai: „legfölebb harmincz nap alatt." De amidőn igy áll is a dolog, még mindig kérdés maradhat a kérdés, hogy a róm. k. házasfelek a szentszék által ad tempus vitae elválasztattak, az evangélikussá lett felett permegujitásra kényszeritsük-e a világi, evangélikusra nézve illetékes biróság előtt, vagy pedig enélkül bocsássuk ujabb házasságra? Én azt hiszem, hogy miután erre a föntebbi törvény egyenesen nem vonatkozik, és tudtommal semmi törvényes rendelkezés ezen értelemben nincsen, a permegujitás fölösleges. Fölöslegesnek látszik azért is, minthogy a szentszék által ad dies vitae eszközlött elválasztás épen olyan elválasztás, mint a világi törvényszék által eszközlött, amennyiben mindakettő egyaránt megszünteti a felek között az életközösséget, tehát a házasságot, a mí szintén nem egyéb, mint életközösség, ezt megszünteti életfogytiglan, végleg rendezi a vagyon és netán létező gyermekek viszonyát stb. A különbséget nem az elválasztásban magában, mint inkább annak azon következményében vagy nem következményében találom, melyszerint az evangelikus félnek rendesen, a katholikusnak pedig nem, vagy csak kivételesen eugedtetik meg az ujabb házasságra lépés. De amidőn a kath. egyház a mi ezen engedményünket, miként mindenki tudja, tekintetba nem veszi, kivánhatja-e, nem jogosan, de csak méltányosan is, tőlünk, hogy mi az ö nemengedményét zsinórmértékül tartsuk, főleg olyan esetben, a mikor az elválasztott félhez többé semmi köze, minthogy az hozzánk által tért. S ha még csak méltányossági szempontból sem kívánhatja ezt tőlünk, én nem tudom, hogy ilyen eljárásunkkal hogyan követhetnénk el sérelmet rajta. Sőt inkább, a midőn a mi részünkről félig hódolásnak, a kath. egyházra nézve hízelgőnek vélem, ha intézkedéseit, tehát a házasságfölbontást is, mely az ő módjuk szerint történt, a mi szempontunkból is érvényesnek ismerjük el. Ezen hízelgő megtisztelésünkbol semmit sem vonhat le azon másoldali magunktartása, mely szerint nem mindenben, tehát abban sem hódolunk neki, hogy miként ő, ugy mi se bocsássuk ujabb házasságra az általa elválasztottakat, mert ha a kis ujjunkat nyújtjuk, egészen a könyökig kívánni kezünket tőlünk, ez meg bizonynyal kevesebb volna még a szerényt°lenségnél is részünkről. Az által sérthetnők a kath. egyházat inkább, ha, mint ő egykor mondotta, hogy C3ak a kath. pap által megkötött házasság érvényes, mi ma azt. mondanók, hogy csak az evangélikusokra nézve illetékes világi törvényszék által történt elválasztás érvényes, ha tehát érvényt akarnak elyálasztatásuknak szerezni, addig is, amíg a felek katholikusok, azután is, ha egyikök avagy mindketten evangélikusokká lettek, ezen biróság előtt is le kell azt tárgyaltatniok. Ha azonban eijárásunk, a kath. egyház hitelvei szerint, reá nézve sérelmes volna is, ha csak különben az országos törvény korlátai között mozog, sokszoros kötelesség haladnunk ezen az uton. Ily szempontok vezérelhették a bányakerületet is, amidőn, s azaz, a minek közlése céljából tollat fogtam, 1868. évben tartott közgyűlésén nyíltan kimondotta, hogy ha róm. k. házasfelek a szentszék által ad dies vitae választattak el, amelyikök ev. vallásra tér ez elválasztás után, annak minden további engedély nélkül szabad az ujabb házasságra lépés. De beszéljen e tekintetben helyettünk a fönti közgyűlés jegyzőkönyvének illető 5-ik pontja, mely szóról szóra eképen haúgzik: „Ezzel kapcsolatban főtiszt, püspök ur bemutatta a m. k. vallás és közoktatásügyi minisztérium f. é. april. 22-én 5259. sz. a. kelt leiratát, melyben König Péter újvidéki lakos folyamodása folytán oda nyilatkozik: hogy miután K. P. nejétől — mindketten róm. kath. valláson lévén — az illető egyházi törvényszék Ítélete folytán — asztaltól és ágytól elválasztatott, — később neje óhitű görög vallásra térve, újra férjhez ment, végre König