Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-10-05 / 40. szám

zettebb alakokká lőnek-e a közvélemény hullámaiban elmerülő egyház hajójának tovább vezérlésére ? Akár a multat, a jelent vagy a prot. egyházi hatóságának mostani magatartását tekintsem : egyházunk bajának gyökeres orvoslását, hatósági uton, nem reménylem. Hogy mi okok szolgáltattak alkalmat e tartózkodó vagy épen ellenséges indulatu maguktartására ? el nem képzelhetem; s talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy: az egyházi hatóságoknak épen e tartózkodó állása hivta életre a mindinkább több helyeken keletkező prot. egyleteket, melyek az •egyháznak egészségesebb szervezetet adni, megfeneklett hajóját lengővé tenni, legszentebb feladatuknak ismerik. Elérheti-e e szép célt magyarországi prot. egyletünk ? Meg kell vallanom, hogy feltétlenül igent mondani tartózkodom. A mint fentebb láttuk, az egyházi hatóság e téren aligha fog segédkezet nyújtani a prot. egyletnek, sőt valószínű, hogy a nép alsóbb osztályára számítva, nehéz akadályokat gördít majd üdvös működése elé; az egylet tagjainak bátorságra és kitartásra lesz szükségök, nyilvános elismerésre aligha számolhatnak. Mit lehet tehát és mit akar mégis tenni a prot. egylet? Azt mondják, hogy az egyházi hatóság utján kérelmezzük a zsinattartást : ez lesz majd a hatalmas emeltyű, mely egyházunk megfeneklett hajóját az iszapból kiemeli. Higyje a ki akarja, de én nem hiszem. Megmondom, miért ? Az egyháztörténelem tanúsága szerint a zsinatok örvendetes és tartós eredményhez nem vezettek soha. Ha az egyházi hatóság, mint fentebb mondám, akadályokat gördít az egylet célja elé, vagy épen tán nemes haragjával sújtja az egylet tagjait: akkor, igy gondolkoznak némelyek, értekezleteinket s ezeknek célját fel kell adnunk, hagyjuk a dolgot folyni, a mint folyhat; csendben követjük meggyőződésünket, a nélkül, hogy az egyház állapotával többé törődnénk, a bajt s ennek szomorú következményeit pedig azok felelősségére hárítjuk, kik azt előidézték és ápolgatták. Mások ellenben, s ezek bizonyára többen vaunak, kérdeni fogják: Ha minden óhajtásunk és jóakaratunk meghiusul, ha működésűnket illetőleg minden várakozásunk megcsal, ha fáradozásunk célhoz nem vezet, nem lehet és nem kell-e tennünk többé semmit, hogy az egyháznak legalább a jövőbeni felgyógyulását előkészíthessük ? Mindazokkal, kik igy gondolkoznak s ily fontos és szent ügy mellett a kevés reménynyel kecsegtető kilátásnál sem csüggednek el azonnal, szívvel, lélekkel egyetértek. Habár tehát működésűnk eredménye korán sem felel is meg várakozásunknak, ne csüggedjünk el ; legyünk összetartók, folytassuk értekezleteinket, merítsünk erőt annak tudatából, hogy a keresztyénség, sőt az egész emberi nemzet legszentebb ügyeért fáradozunk. Tegyünk meg mindent, a mit csak megtehetüuk, hogy Jézus tana az emberiség közjava legyen, mely szegényre és gazdagra, tudósra és tudatlanra egyiránt áraszsza áldásait. Gyűjtsük össze szorgalmasan az anyagot, mely egy második és soha többé meg nem állapodó reformatióhoz az utat előkészíti s számunkra a jövőt biztosítja ! Megyeri. Az énektanításról. *) Tagadhatlanul igaz, a mi a 35. sz. lap hasábjain „az éneklés ügye a ref. egyházakban" cim alatt megjelent cikkben a templomi éneklésről, ennek elhanyagolásáról és az e téren mutatkozó hiányokról mondatik. Jóllehet e cikkben az éneklés ügye csak főbb vonalaiban adatik elő, mégis ezúttal nem annyira az éneklésről, mint inkább az énektanításról óhajtok szólni. Hogy az éneklésben és az éneklés-tanitásban mulasztások történnek, ennek főokául én az énektanítás elhanyagolását, illetőleg hiányos kezelését vélem. Az ének a vallásos hit gyermeke, az ima ikertestvére. A lélekből született ének vigaszt és megnyugvást, örömöt és üdvöt keresve, galambszárnyakon repül istenhez, a legtökéletesebb lélekhez. Mily magasztos erő van az énekben és a buzgó éneklésben, ezt csak a hü lelkek tudják és érezik. Énekben emelkedik föl a hálára buzdult lélek a minden jó adományok urához. Énekben beszéli el a fájó sziv panaszát. Lélekemelő az ének a csapások alatt, bünbocsánattal vigasztaló a lélek szorongásaiban. Jákob mennyei lajtorjáján fel és alászálló vigasztaló és őrangyalok a lelkes énekek. Legszomorúbb óráiban vevé elő Dávid hárfáját s legmélyebb fájdalmai is álomba szenderültek buzgó éneklése közben. A filippi börtönben, a legsötétebb éjszakán is, énekkel magasztalták az urat Pál és Silás. A lélekből származott ének elszáll az emberi lelkekmélyébe is. íme, mi lesz a hitszülöttből hitszerző és hitterjesztő. Luther Márton száz és száz oly keresztyéneket nyert meg énekei és éneklése által a protestantismus ügyének, kik azelőtt róla és a reformatióról még csak tudni sem akartak, (lásd Heszliusius 7. „histor. *) Cikkírónak vallásos énekgyüjtemény cimü müvéből, mely azonkívül, hogy mintegy 40 válogatott éneket tar* talmaz, magában foglalja énekeink történetét, kutforrásait és kitűnő énekszerzőink életrajzát.