Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-28 / 39. szám

tanári minőségben működő egyénre mondott határozatával, talán most először, bolygatott meg a főtanács. A dolog ez. Akármint titkolgatjuk, takargatjuk, de mégis köztudat u tény, hogy van nálunk, valamint önöknél is, csaknem minden iskolánál van egy-egy olyan tanár, a ki megnyugodva azon, hogy őtefc e szép és fontos állásba egyszer, valamikor beválasztották, nem sokat törődik az iskola bajaival, a tanügy haladásának érdekeivel, sőt néha még azzal sem, hogy vájjon kötelességeinek félvállról vétele és elhanyagolása által nem rontja-e meg az ifjúság, s az iskola közszelleraét. Az ilyeneknél a tanárság rendre csak puszta kérésé t m 6 d lesz ; de mivel ez mint keresetmód még nem igen jövedelmez eleget nekiek, ráadják magukat a gazdái" kodásra, s mit tudom én, még mi más olyféle foglalkozásra, a mi csak kiadja lassacskán azt, a mit „apritní kell a t e j b e", de a minek bizony a könyvekkez éppen semmi köze. Segítsen aztán ezen a bajon, a ki tud; de ugy, hogy a kollegialitást, az összetartozók jó egyetértését, s az egyházi élet háztartásának sokszor még káros titoktartással, s jámbor elnézéssel is foldozgatott csendességét ne zavarja, s az autonomikus felséges jogokat ne sértse meg! Ugy-e, kérem alássan, rettenetesen nehéz egy feladat ? Nehéz bizony; hanem azért főtanácsunk — egy hozzá tüzetesen följelentett ilynemű konkrét esetben — mégis vállalkozott megoldására. S nem csak vállalkozott, hanem — minden rendű és rangú kötelesség mulasztóknak rettentő példájára — egész bátorsággal meg is oldotta a kérdést olyképpen, hogy az illető bepanaszoltnak még a jövő évi szent György napig időt engedett uj állomásért körülnézni bárhol e hazában, de egyszersmind kimondotta, hogy ez időn túl ő — akár kap uj állomást, akár nem, ott, a hol eddig volt — Kereszturon — „honját lelni többé nem fogja!" íme, ezek voltak azok a darázsfészkek, a melyekről fennebb emlitést tettem, s a melyekbe a miért kissé belenyúltunk, azt hiszem, még nem vérzik kezünk, sőt szivünk is szabadabban doboghat, mert nem nyomja semmi olyan bűntudat-féle, a mi e határozatok meghozatala előtt — miért tagadnók — bizony nyomta, s meghozatala és lelkiismeretes keresztülvitele nélkül bizonyosan nyomná tovább is. Ezek tüzetesebb ismertetése után, már beváltom fentebbi igéretemet, azaz, ennek megfelelőleg ezután már csak a főbb tények és fontosabb határozatok egyszeri! regisztrálására fogok szorítkozni. Az iskolát és a nevelésügyet érdeklőleg ilyen határozatok még a következők. A nevelési bizottság megbizatott, vegye birálat alá a tankönyveket, a melyeket fő- és középtanodáinkban, valamint népiskoláinkban eddig használtak, ugy azokat is, a melyek használhatók volnának, hogy igy mindenüvé a legjobbakat lehessen ajánlani, s az egyenlő osztályokban mindenütt ugyanazokat lehessem bevétetni. Meghatároztatott továbbá, hogy mind a három gymnasiumnak taneszközei, gyűjteményei, szóval, minden felszerelései leltároztassanak, s a leltárokba az újonnan szerzendők mindig pontosan bevezettessenek. Végül, inditványoztatott, hogy konfeszsziós ós dogmatikus könyveink, a melyekből ifjuságunk hitelveink megismerésére oktattatik, de a melyekbe — az idők nyomása alatt, s különösen az úgynevezett „dézsi komplanacio" megszoritó határozatai következtében — sok olyan tétel csúszott be, a melyek hitelveinkkel határozottan ellenkeznek, szintén birálat alá vétessenek, s az emiitettektől megtisztítva, uj kiadásban adassanak ki. Ez indítványra azonban móg határozatot sem kelle hozni főtanácsunknak, miután tiszteletreméltó püspökünk jelenté, hogy e tárgyban Ferenc József és Simén Domokos tanárokkal Ő már minden felszólítás nélkül is értekezett, s igy ők a szükséges lépéseket — minden határozathozatal nélkül is — megteendik. Irodalmi kiadványokról levén szó, méltónak tartom itt megemlíteni, hogy a „Keresztény Magvető", és a „Channing müvei" magyar kiadásának folytatása szinti n bejelentetett, s a tett bejelentésre, az illetők vállalkozása örvendetes tudásul vétetett. Ezt megemlítve, nem tehetem, hogy különösen a Channing müveire, a melyekből — kolozsvári főtanodánk tanárai buzgólkodásából, s amerikai hitrokonaink e célra küldött anyagi segélyezése felbasznásálával —- eddigelő már két kötet adatott ki magyar nyelvünkön, s most már a 3-ik is sajtó alatt áll, föl ne hívjam e lapok t. olvasói figyelmét. De a midőn ezt teszem, biztosithatom mindnyáját, hogy nem az unitárius ember beszél belőlem, s nem mint ilyen ajánlom e müveket; hanem igenis ajánlom azért, mert meg vagyok győződve, hogy századunk szellemének, a valódi keresztyénség igaz eszméinek, s társadalmi ujabbkori reformtörekvéseinknek inkább megfelelő müveket alig ajánlhatna valaki irodalmunkban. *) De ime, megint tulcsapongtam az egyszerű referálás korlátain, s pedig még sok volna, a miről irjak. Visszatérek hát a „kerékvágásba" ; ugy is adós vagyok még azzal is, hogy a szorosan vett egyházi dolgokból is emiitsek meg néhány fontosabbat. Ilyeneknek találom ezeket. Püspökünk igazán szép — mert a tiszta keresztyénség eszméiben annyira gazdag és magas ihlettségtől sugalmazott — beszéde és imái mellett, pappá szenteltünk 16 derék, s legnagyobbrészben jó készültségü ifjút. Örvendetes tudásul vettük, hogy Udvarhely városában uj ekklézsiánk alakul, a melynek, mint ideiglenesen a k é n o s i ekklézsia íiliájának, az anyaegyházhoz való viszonyát, bizonyos szervezeti pontokban körül is irtuk, s illetőleg a tett felterjesztésre, megerősítettük. ' *) Tökéletesen igaz; részünkről is kész szívvel járnlunk ez ajánláshoz s felhívjuk olvasóinkat is. S z e r k.