Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-28 / 39. szám

hü ismertetéseért előbb ezeket is szükségesnek láttam elmondani. Főtanácsunk idei ülésezését főleg a nevelésügyet érdeklő jelentések tárgyalása, az ezek folytán felme rült eszmecserék, s az ezekre hozott határozatok tették a gondolkozni szeretők előtt kiválólag érdekessé. Eddigelő az iskoláinkról szóló jelentések legtöbbnyire oly általánosságban voltak tartva, hogy azokból bizony még tiszta áttekintést sem szerezhetett senki egyházi életünk eme legfontosabb ügye és érdeke állásáról. Hogy ez a jövőben ne legyen többé igy, mindenekelőtt meghatároztatott, hogy az állandó képviselő tanács mellett eddig is fennállott, de az uj idő követelményének megfelelőleg kellő mérvben még eddig nem igen működött „nevelési bizottság" jövőre merőben ujjá szerveztessék. A midőn főtanácsunk ezt kimondotta, hitem szerint, mintegy azt mondotta ki, hogy jövőre a nevelésügyi bizottság részéről nem fog megelégedni azon nagyon is szűk adatok egyszerű regisztrálásával, a melyek az illető iskolai elöljáróságok fölterjesztésében eddig leginkább csak ezekről szólottak: „hány tanuló tanult itt, vagy amott? mikor kezdődött, s mikor végződött a tanitás ? s mikor, és mily eredménynyel tartattak meg a közvizsgálatok ?" hanem elvárja tőle, hogy időnkint számon kérje, s folytonosan evidenciában tartsa azt is, hogy mit, menynyit, s minő módszer és tanterv szerint tanitott minden egyes iskola; mik voltak a tanitás segédeszközei, mik akadályai ; szóval, azt, hogy. mit tett, s a meglevő körülmények szerint, de az elhárítható akadályok elhárításával mit tehetne meg minden még oly egyszerű tanintézetünk is, a népnevelésnek reábízott- fontos érdekében ? E végre, központi bizottságunknak természetesen sokat kell puhatolóznia, sokat kell zaklatnia; de ha mindezzel tisztába jött, n«m csak azt éri el, hogy a meglevő állapotokról mindig tiszta ós kielégítő tüzetes séggel referálhat, hanem azt is, hogy azok emeléséért mindig a kellő időben, ós kívánt helyes irányban teheti meg szükséges intézkedéseit, s illetőleg módosító, vagy újító javaslatait. Ezt várom én nevelési bizottságunk újjászervezésétől ós mert meggyőződtem, hogy most ülésezett főtanácsunk tagjai legnagyobb'része is ezt várja tőle, azért üdvözlöm én a legnagyobb örömmel az újjászervezés elvének kimondását. Éppen ily örömmel üdvözlöm főtanácsunkat azon határozatáért is, a melylyel kimondotta, hogy a tanterv, a mely egyetlen fő- s két középtanodánkba ezelőtt körülbelől 6—8 évvel hozatott be, bírálat alá veendő, s az uj idő szellemének megfelelőleg újra dolgozandó. Ezért anynyival bátrabban mondhatom ki üdvözletemet, mert főtanácsunk e határozatát egy pár eddig csaknem kizárólagosan illetékesnek tartott ítélő oly értelmű felszólamlásával szemben mondotta ki, a mely körül-belől arról akarta meggyőzni gyűlésünk tagjait, hogy „jól vagyunk mi ugy, a hogy vagyunk." De tantervünkkel, s tanítási rendszerünkkel bizony nem vagyunk jól mi sem, uraim ; legalább oly jól semmi esetre sem, hogy e tekintetben is jobban lenni ne akarhatnánk. Elég volt már nálunk — protestánsoknál is — abból a rendszerből, a mely szerint: csak azért, hogy a külvilággal szembenerőseknek látszhassunk, sokszor m*ég magunk magunknak sem mertük nyiltan bevallani egy s más gyengeség ünket! Ezzel valahára már teljesleg szakitanunk kell, ha a haladást — az idő- és alkalomszerű, tehát biztos haladást — őszintén akarjuk. De e végre, időnkint és alkalomszerüleg, sok ugy nevezett „kényes kérdést" is meg kell ám bolygatnunk ; már pedig ki tagadhatja, hogy nálunk csaknem minden felekezetnek, sőt csaknem minden felekezeti iskolának van egy-egy ilyen kényes kérdése, mondhatnám : darázsfészke. Az iskolákat illetőleg, ilyen némely helyt a keblipénztárak csaknem önkényes, vagy legalább kellő pontossággal és lelkiismeretességgel még keblileg sem eléggé ellenőrzött kezelése. No de, ezen mi — istennek hála — már meglehetősen tul vagyunk. Iskoláink pénzalapjai, legnagyobb részben, a minden időben legnagyobb pontossággal és lelkiismeretességgel kezelt, itt levő közpénztárunkban kezeltetnek j sőt, a mi helyi bevétel, vagy egészen helyhez kötött alapítvány is, még azokról is ide a központba küldetnek fel az illető kebii hatóságok által már egyszer átvizsgált pénztárnoki számadások, s ezekről is csak is a főtanács adhatja meg az illető pénztárnokoknak a megérdemlett felmentő okmányt. De ha e tekintetben ma már nem is igen van baj nálunk, volt e helyett — s van részben még ma is — az iskolát illető két más tekintetben. Egyik az, hogy az úgynevezett koztanitók működését és tanítási módját, pedig szegénységünk miatt, nálunk is csaknem kizárólag ilyenek tanítanak ám fő-és középtanodáink elemi és közép osztályaiban is: egy idő óta nem igen ellenőrzi senki. A rektoroknak, a kiknek ez — iskolai eddigi törvényeink értelmében — különben feladatuk lenne, az iskolai rend és fegyelem érdekében, sőt vidéken részben még oekonomikus dolgok vitele körül is, rendes tanóráik megtartásán kivül is anynyi ma már a teendőjök, hogy erre, s a magántanitás szintén fontos ellenőrzésére igazán nem is igen érkeznek. Igen üdvös és időszerű volt azért most tartott főtanácsunk azon határozata is, hogy a tanvezetői intézmény iskoláinkba is behozassék, illetőleg azokban mielőbb életbe léptettessék. Hanem, ezt meghatározni még nem volt valami „k é nyes kér dés"; de ilyen volt az, a melyet egy