Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-14 / 37. szám

megőrizhetjük népünk egyházi egységét. De csak egy teltétel alatt; ba loyalitással s nyilt szívvel állunk meg a ker. szabadság alapján, a mely eleitől fogva fundamentumát képezé egyházi él etünknek hazánkban. Mi nem bírunk általános érvényű egyházi rendszerrel. Én ezt sokáig nagy hiánynak tartottam, e pillanatban azonban szerencsés végzetnek tekintem, nem ugyan elvből, hanem egyházrendszerrel biró kantonokra való tekintet folytán. Nekünk nincs zsinatunk, a mely egy kisebbségre — bármi néven nevezendő az — meggyőződése ellenére ráerőszakolhatná határozatait; nincs oly kormányzatunk, a mely egy neki nem tetsző theologiai irányt tetszése Szerint formálni akarna. Papválasztásaink is teljesen szabadok. A gyülekezet választ és istenen kivül csak neki tartozik felelősséggel a lelkész, hivatalának mikénti viseléséről. Ép úgy konventünk is a lelkészek és a theologia más barátainak szabad egyesülése, egy conföderatio, a gondolatok szabad kicserélésére, kölcsönös oktatásra és tapasztalataink kölcsönős közlésére. Ez valójában szerencsés helyzet, oly időben, a mely mint a jelenlegi „krísis" idejének mondható. Vagy nem szólok-e valót, ha azt mondom: a mi konventünk, a mint az az idők folyásában önként, minden erőszak nélkül képződött, ép az, a mire mások, és pedig elsősorban a modern irány barátai törekesznek? Ma mindenütt „benső vallásos szabadságot" akarnak, azaz oly szabadságot, a mely az egyesnek vagy a gyülekezetnek nem csak azon jogot adja meg, hogy az egyházon kivül saját hitének élhessen, hanem biztosítsa azon szabadságot, miszerint eltérő nézetek mellett, az egyház kebelében maradhasson. Ily szellemű a mozgalom Zürichben, Genfben és másutt. Más kantonok zsinatai a mi konventünk szerint alakulnak, csak azon különbséggel, hogy vegyes gyűlések lesznek. Csupán formai, külső egyházi ügyekben, mint ezelőtt, úgy ezután is a többség határozatának fognak hódolni. A hol azonban mélyebbre ható különbségekről van szó, tisztán szellemi téren, alapot vető vagy alapot döntő határozatok forognak fenn ; ott remélhető, hogy békének és türelemnek fognak helyet adni, a valódi hitszabadságot tisztelni. En C3ak határozatokról szólok, nem diskussiókról és nézetkicserélésekről. Ezeket konventünkben semmikép sem akarnám nélkülözni, ezek azon tisztító savak, melyek gyűléseinket a tespedéstől óvják meg s tárgyalásaink fűszerét képezik s szellemi dolgok feletti mélyebb gondolkozásra indítanak, sok dolgokban tisztább világot nyújtanak, a melyeket eddig csak tükörben, homályos szavakban szemléltünk. Igen, az egymás iránti becsülésnek, tiszteletnek emeltyűi lesznek, miután látjuk és halljuk: mik vagyunk s nem csupán milyeneknek képzeltük egymást. Miként is maradhatnának a jelenkor móljenható fontos kérdései megvitatlanul egy lelkészi körben? Csak a szavazást — kötő és oldó következményeivel — vetem el, ily kérdések felett. Mindnyájan rosszaljuk a bánásmódot, melyben az ujrakeresztelők és dissidensek részesültek. Nem akarunk mi kényszer keresztelést, kényszer konfirmatiot, nem kényszer templomi esketést sem. Állam egyháznak napjainkban hasonlít a prágai nagy hidhoz, mely a Moldva két partját köti össze s melyen az emberek egymás mellett, ellentétes irányban jönnek-mennek a folyón át. Mindnyájan egy hidat használnak, látják s tán köszöntik egymást; de a túlról jövőknek nem szabad az innenről menőknek járdájára átmenni, ha csak vissza nem akarnak térni, mivel igy tolakodás, kellemetlen összeütközés történnék. Napjainkban egyházaink hivei, a lelkészekkel élükön, két, egészen ellentétes irányt követnek, hisz nyíltan kimondatott, hogy ma már kétféle keresztyénség van. Mig azonban ugyanazon hidat használjuk és az adott körülményeknél fogva használnunk kell, vájjon erőszakkal áthuzza-e a^ egyik a másikat saját járdájára, kényszeritni akarván őt vele menni, a helyett, hogy békésen bevárná, meddig tart az útnak párhuzama ? Távol legyen! Nem halljuk-e, a liberálisok azt mondják: nem hagyjuk magunkat az egyházból kiszorittatni, nem akarunk szakadárok lenni; a positivisták ugyanazt mondják magukról. Ha tehát egyik sem akar az egyházon kivül állani, és azon belől egy sem akar elnyomatni vagy jogaiban megcsonkíttatni, mi marad egyéb hátra, mint az egyházon belől egymást becsülni, kímélni, egymással versenyezni az adott tehetségek legnemesebb felhasználásával, Lássátok testvéreim, ez a béke a harc közepette, ha a harcosok mind két táborból közős tálból esznek, e mellett azonban rendre utasítják egymást, ha innenről vagy túlról a határ nem tiszteltetik. Ne legyen majorizálás a legszentebb hitmeggyőződésekbsn, mely csak a gyűlölség mérgét táplálja a keblekben, hol szeretetnek kellene honolni. Például hozom csak fel a korunkban legégetőbb egyházi kérdést, az apostoli symbolumot. Az előttünk álló liturgiái munkálat alkalmával feltolul ezen kérdés. Némelyek ugy tekintik az apostoli symbolumot, mint egy pseudoizidorféle dekretalét, mint elvetendő produktumot, mely műveltségűnk jelenlegi álláspontjával meg nem egyezik, mig mások abban a főbb bibliai hitigazságokat látják. Mindkét fél alapos okok, és tudományos tekintélyekre vél támaszkodhatni. Kívánatos volna-e, hogy ily körülmények közt a világi kormány vesse mérlegbe fegyverét, Constantin vagy Julián példájára? Vagy érvényre jusson ismét ama jelszó: „cujus regio, illius religio ?" És a mivel IV. Frigyes Vilmost szakadatlanul vádolták, hogy egy bizonyos vallásos pártot szerfeletti kegyben részesített, joggal történhetnék-e meg most egy másik pártra nézve? Vagy mi lelkészek oktroyaljunk-e egymásra liturgiákat, vallásos tankönyveket, igát rakjunk-e egymás vállaira és kötelet vessünk egymás nyakára? Korunk vallásos előmenetele ezen scala ezerint menjen: türelem, egyenjogúság, elnyomás ? Oh akkor ezen imát rebegném : Uram, őrizd meg