Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-09-14 / 37. szám

BELFÖLD. Őszinte szavak „Néhány őszinte szó felekezeti különösen hely. hitv. tanítóink társadalmi jogállása felett" cimü Baján megjelent s egy póttanfolyam hallgató által irt röpiratra. A röpirat első szakasza, az 1870-iki évi egyházkerületi közgyűlés jegyzőkőayve 56-ik pontjában foglalt azon indítványt tárgyalja, miszerint mindegyik egyhíz negyében a kebelében levő felekezeti iskolák tanítóinak legalább két, általok szabadon választott képviselői az e. megyei kö/gyüiések rendes tagjaiként tekintendők, s mint ilyenek a közigazgatásra vonatkozó minden tanácskozásokban szólás- ós szavazatjoggal birnak, fenntartatván azonban teljes épségben az e.-megjei törvényszékeknek eddigi szerkezete s jogköre. Egy e.-m^gye ezen indítványt nem fogadta el, s ezért a röpirat élesen megtámadja az e.-megyét 6 ultramontán táborhoz hasonlítja. — Az egyházak szavazatai e tárgyban az e.-kerületre be lévén adva, s melyek által az indítvány bizonyosra hiszem, hogy elfogadtatik : túlhaladottnak tartván e tárgyat, róla nem szólok. De azért van itt egy kérdés, melyet szó nélkül nem hagyhatok, miután ez sem az e.-megyéken nem tárgyaltatott, sem az egyházaknak szavazás végett nem volt kiadva. Ezen kérdés az : Kinek a költségén fognak, ezen tanítók által választott tanitók képv selői, az e.-megyei gyűlésre utazni ? Bizonyosnak hiszem szerzőnek ezen feleletét, hogy— mint az e.-kerületi tanbizottság inditváuyozta — az e.-m gyei pénztár költségén. De vájjon helyes lenne e ez, s ehez hasonló esetet találunk-e bármely képviselő-testület történetében ? Bizonyára nem. Minden egyes ember, minden testület, minden ország vagy állam a maga képviselőinek költségeit fedezi, egyedül a tanitói kar lenne — szerzőnek feltételezett óhajtása szerint — azon kiváltságos osztály, mely a maga képviselőit más költségén szerepeltetné ; de miután szerző urnák felelete részemr 1 csak feltevés — megengedi, ha ezen tárgyra nézve becses válaszát várom. A röpirat második szakasza az e. megyei törvényszék eddigi szerkezete s jogköréről szól, s kívánsága szerzőnek az, „hogy a tanitók közül választott tanácsbirák a lelkészek közül választottakkal egyenlő számban s a törvényszéknél is egyenlő jogkörrel legyenek felruházva." Ezt az óhajtást, ha lelkész és tanitó között forgó peres kérdésről van szó, betölthetőnek találom s nem kifogásolom ; de van kifogásom azon modor ellen, a melyben a szerző ezen kívánságát tárgyalta, és különösen azon meg nem állható érvek ellen, melyeket használt. Visszautasítom és ildomtalannak tartom azon érvét szerzőnek, hogy a világi tanác.-birák nem ítélnek soha a tanitó javára, mert attól félnek, hogy többé nem választatnak meg, a lelkészek pedig csak azért, mert lelkészek, bármely esetben is a papnak fogják pártját. Ezen állítás szelíden szólva,nagyon szük és korlátolt felfogásnak jellemezhető. Kérde'u, fel lehet-e tenni, azon kivétel nélkül mind jeleseink közül választott tanácsbirákról, hogy őket itéletökben nem az igazság, hanem kicsinyes tekintetek vezérelrék s a világi tanácsbirák a meg nem választatástól féln ínek ? Határozott feleletem, hogy nem ; különben a tanáesbirák választására a tanítónak ép annyi befolyása lehet, mint a lelkésznek, ha az egyháztanács tagjai előtt tiszteletet s becsülést vivott ki magának. L ígből kapottnak, s tulcsigázott képzelgésnél nem tartom egvébnek, e s^akaszbani azon állítását szerzőnek, „hogy . ogállás tekintetében felekezeti tanítóinkkal e hon legutoli 5 koldusa sem cserélne." I 'yházi törvényeink által a tanitó állása s joga biztosit i van, ugy egyes ember, mint testület önkénye ellen, s nem Ítéltethetik el másképen egy tanitó sem, csak a örvényes vizsgálat után, s akkor is az e.-megyei s e.-ke ileti törvényszékek által; s nincsen-e meg minden ta tónak azon joga, hogy megválasztathatik presbyternek, e.-megyei, de e.-keröleti képviselőnek is, mint van is rei( et, hogy volt presbyter, e.-megyei képviselő valamely r yházbeli tanitó. Hogy ritka a ki megválasztatik, az ner a törvény hibája s ezért jeremiádokat tartani, annyi, mintha a mérnöki vagy orvosi kar panaszkodnék azért, .ivei közülök keveset vagy épen nem választanak orszá{ ülési képviselőket. tudom én, honnan származnak az ily j^remiádok, im egyébből, mintha valaki nem képzettségéhez képest 3 nem azon körben akar hatni, erej ível ha>zuálni, melyb a gondviselés helyezte ; hanem telve lévén — nem a való, i s igazi — hanem csak az úgynevezett népboldogító eszmékkel, országokat kormányozni hiszi magát hivatottnak, s csak egy falusi iskola gyermekeit kormányozhatván, magát vértanúnak képzeli s Zrínyi, Frangepán éa Batthyányihoz, hasonlítgatja. A röpirat szerzőjének e felkiáltása: „oh, ha Hugó Victor '.esetével birnék, én i=i iniék nyomorultakat, megírnám ej y üldözött tanitócsalád történetét" több mint nevetséges. Ki üldözi a ref. egyház kebelében a tanítókat? sőt épen azt vagyok kénytelen állítani, hogy a felügyelet a tanügy kárára igeu szelíd és elnéző. Több esetet tudok, a midén a többször figyelmeztetett tanitó hanyag maradt továbbra is, ós az, e.-megyei törvényszék meghagyta állomási i az illetőt azon — igaz keresztyéni — oknál fogva, hogy 1 >va lesz, mikép él meg stb ? Mondom, meghagyta ker. : ;eretetből; de több nemzedék kárára és veszedelmére. A röpirat harmadik s ulolsó szakasza azon törvényt kivánja megszüntetni, „hogy a tanitók ünnepek alkalmával délután rnként rendesen, s a lelkészek elfoglaltatása vagy betegsége folytán bármikor is köteleztetnek a lelkész helyett templomi szolgálatokat végezni." E törvényt a röpirat azon okból kivánja megszüntetni, inert a tanitók legnagyobb mértékben el vannak halmozva munkával, a lelkészeknek pedig — már