Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-09-14 / 37. szám
t. i. szerző szerint — nagyon kevés vagy semmi dolguk nincs. Engedje meg szerző, hogy röpiratának ezen tételére s ezen szakaszban foglalt más tárgyakra is néhány szét szóljak. A lelkészi hivatalnak templomi teendői olyanok, a melyeket nem lehet elhalasztani semmi körülmények kőzött. Üt az óra, megszólalnak a harangok, isteni tiszteletnek kell lenni, a lelkész legyen bár ágyban fekvő beteg, vagy atyja vagy gyermeke feküdjék halálos ágyon. Kérdem, ilyen hivatalnál nem kell-e gondoskodni arról, hogy legyen valaki, a ki ily körülmények között az isteni ti.-zteletet végezze ? Az egyházak belátták azt, hogy igen is szükséges s megbízták ezzel nem a tanítókat általában ; hanem az úgynevezett rectorokat, és minden egyház a templomi szolgálatokért tisztességes évi fizetést ad, Az én egyházamban a rectornak 900, a tanítónak 600 forint, szerző urnák mint rectornak ezer, ugyanott szolgáló tanítónak négyszász vagy talán háromszász forint évi fiznté.-e van. A különbséget .könnyű belátni s a dolgon is könnyű segíteni, mondjon le szerző ur fizetésének a fentebbi arányszeriuti többletéről, talál azért az egyház elég egyént, ki a templomi szolgálatokat végezze. Vagy talán az igazságos dolog lesz, ha szerző ur felmentetik a templomi szolgálatok alól s akkor is kap ezer forint fizetést, mig ugyanott működő tanitótársa csak 400 forintot, a kinek pedig se képzettsége, sem dolga nem kevesebb az önénél? Éu is azt mondom, hogy legyünk igazságosak, de mindenki irányában. Engedje meg szerző ur, ha még egy tanácsot adok, hogy mikép szabadulhat meg azon évenként hat, legtöbb tiz egyházi beszéd elmondása alól. Hívja fel a saját egyházában levő, vagy az e.-megyében hivataloskodó tanítókat — de nem rectorokat — cserére ; tudom nagy szám mai lesznek azok, kik szivesen cserélnek önnel állomást — a ön nem lesz kényszerítve templomi szolgálatokat végezni. Azon állítása a röpiratnak, hogy tanítóink 30—35 óráig, a lelkészek pedig csak 5—6 óláig vannak elfoglalva heíenkint, csak is avatatlan olvasóra van számítva. Tanítóink hetenként csak 26 órát tartoznak tölteni az iskolában, és hogy ritka a ki ennél többet tanitf szerző ur pedig sohasem — azt jól tudom. Hogy a lelkészeknek dolguk pedig nem csak a mindennapi isteni tisztelet végezésében áll, bizonyítgatni feleslegesnek tartom. Azon követelésére nézve pedig szerzőnek, hogy a lelkész a tanitó betegsége vagy akadályoztatása esetén az iskolában tanítson, válaszom az, miszerint ez kötelessége minden lelkésznek, s hogy teljesitik is legnagyobb részben, arról hiszem, szerző ur is meggyőződve van. E megjegyzéseim voltak a Baján megjelent röpiratra, melyet szerzője ugy látszik csak azért irt, hogy pana szait a ref. lelkészek fállitólagos zsarnoksága ellen kiőnthesse, s hogy ő is résztvegyen — még pedig mint karvezető — azon nagy hangversenyben, mely a róm. kath. tanitók által, lelkészeik ellen — bár csak titokban — minden póttanfolyamon rendeztetik. Egy ref. leikés x. Az erdélyi ev. ref. egyházkerületi közgyűlés. (Folytatái.) IV-ik ülés, aug. 21-én. Olvastatik br. Kemény Domokosnak az áüamfögondnoki állomásról lemondását közlő irata. A közgyűlés sajnálkozva veszi tudomásul a lemondást. Az uj főgondnok választására vonatkozó szavazó- jegyek holnap reggel beadandók. Napirenden van a tanári állomásokra beérkezett ajánlatok folytán a választás eszközlése. Az ajánlatok következők : a m.-vásárhelyi bölcsészeti és m. irodalmi tanszakra legtöbb ajánlatot nyertek: Horváth Gáspár, Konc József ós Gergely Samu ; a kolozsvári bölcsészeti tanszékre : Szász Béla, dr. Jenei Viktor és Szentkirályi-Nagy Lajos ; a kolozsvári mennyiségtani tanszékre : Debreceni József, Páál Károly és Lőte Lajos ; a kolozsvári terményrajzi tanszékre : Parádi Kálmán, Debreceni József, és Szente József. Ezen jelöltekre nézve a szavazás másnap eszközöltetik. E á k o s i indítványozza, hogy jövőre nézve mondassék ki, miszerint a rendes tanári állomásokra csak azok ajánlhatók, kik a tanári vizsgát letették. (Helyeslés.) A szavazatszedő bizottság elnöke közli a köztörvényszók egy tagjára, a házassági törvényszék négy tagjára, s a kolozsvári főtanoda, valamint a szebeni egyházmegye gondnoki állomására beadott szavazatok eredményét. Beadatott öszszesen 86 szavazat. A köztörvényszékhez megválasztatott Lészai Ferenc 61 szavazattal; az egyházi törvényszékhez : Sárkány -71, gr. Bethlen 57, Berecki 50, Szász Béla 48 szavazattal ; a kolozsvári főtanoda algondnokául Gyarmathi Miklós 47 szavazattal ; a szebeni egyházmegye főgondnokául br. Bánffy Jenő 62 szavazattal. Kolozsvári, Szász Béla megválasztását illetőleg megjegyzi, hogy mivel a házassági törvényszéknél két testvér nem szerepelhet, ezen választott helyett az utána legtöbb szavazatot nyert vétessék föl az ülnökök körébe (Ellentmondások.) Vályi Pál, pártolja előtte szóló indítványát (Zaj, elnök csenget.) A közgyűlés figyelembe véve a fölemiitett indokot, Szász B. helyett az utána legtöbb szavazatot nyert Gáspár Jánost igtatja az ülnökök sorába. Berecki kérdést intéz az iránt, hogy a törvényszékek ülnökei megválasztása hány évre terjed ki. Sza-