Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-08-31 / 35. szám
A háromévi szolgálat megkívántatik azoktól is, kik a 2-ik vagy 3-ik korosztályból besoroztattak. De miután már benne vagyunk a szőrszálhasogatásban, megpendítek még egy kérdést, melynek nyilvánosságra hozatalát némelyek talán inoportunnak találandják, ámde én az őszinteség barátja vagyok. Ha róm. k. házasfelek a szentszék által ad tempus vitae választattak el, s ezeknek egyike evangelikus hitre tér át, uj házasságra bocsátható-e ? vagy pedig csak akkor, ha mind a ketten evangélikusokká lettek ? Az én egyéni szerény nézetem e tekintetben az, hogy ha r. k. vagy pedig görög-keleti szertartású házasfelek a szentszék illetőleg consistorium által ad dies vitae választattak el, az a ki evangélikussá lesz, minden tétova s további permegujitás nélkül elveink szerint uj házasságra bocsátható evangelikus féllel. Mert az ad dies* vitae-féle elválás, katholikus értelemben is nem egyéb miut az együttélés és lakás, tehát az életközösség életfogytiglani megszüntetése, protestáns elveink szerint a házassági kötelék teljes felbontása. A logikai következtetés itten egészen egyszerű, s igy magától értetődik, hogy a házassági köteték teljes felbontása következtében az illetők, miután áttértek, vagy csak egyikök is, minden további permegujitás nélkül uj házasságra léphetnek. Lesznek ugyanis, kik kétségök okául felhozzák az 1868-ki 48. t. c. 1. §-nak azon szavait: Mindenik félre nézve egyedül saját illetékes bíróságának az illető fél saját hitelvei alapján hozott jogerejü ítélete kötelező. Ámde vegyük csak bonczkés alá akár az idézett törvénycikk szavainak valódi értelmét, akár az egész törvénycikk genesisét, mely palládiumként tekintendő a vegyes házasságokban élő s élt protestáns felekre nézve,— miután azelőtt ezekre is a sz. székek mint illetékes bíróságok kiterjedtek,— és valóban nem olvasunk ki belőle egyebet mint azt, hogy ezentúl a vegyes házasságokban élő prot. felekre nézve az sz. szék illetékes biró nem lehet, s igy rájuk nézve nem is alkalmazható azon elv, hogy az ad dies vitae elválás esetében nem léphetnek uj házasságra, sőt hogy ezt saját hitelveik alapján érvényesíthetik. Még csak azt lehetne ellenvetésül felhozni, hogy az ily eljárás a r. k. egyházra nézve sérelmes. Hiszen, hogy ha ezen elvből indulnánk ki, akkor akaratunk ellen é? a szabadelvüség s haladás rovására a concordatum-féle állapotba tereitetjük vissza magunkat, s egyáltalában protestánssá lett katholikust, de sőt vegyes házasságban élt evangelikus embert soha sem eskethetünk, mert hiszen mind ezeket a r. k. egyház magára nézve sérelemnek tekinti. De sőt már létezésünk is rá nézve sérelem, mint azt az utolsó concilium megtartása előtt és alatt tapasztalni szerencsénk volt. Haboznunk egy pillantatig sem szabad, mert im ezek azon rések, melyeken keresztül a polgári házasság szükségessége egyházainkba behatol, rajtunk áll pedig megmutatni, hogy vannak utak, módok, melyek által a polgári házasság kikerülésével is a szerencsétlen házasfelek céljukat elérhetik valamint földi, ugy menyyei boldogságuk kockáztatása nélkül is. B y, A gömöri indítvány. A gömöri egyházmegve mint tudjuk —• a tiszamelléki kerület elé azon indítványt terjesztő, hogy a segédlelkészek ne csak a pap halála, hanem a lemondás és egyházbirói Ítélet által megüresedett egyházban is választhatók legyenek. A kerület most ez indítványt kiadta a megyékre, hogy a megyék adjanak véleményt, vájjon ez indítvány felett célszerü-e most a discussiot megkezdeni, időszerű lesz-e az egyházakat e tárgyban szavazatra felhívni. Az ujon alkotott papválasztási törvénynek igen sarkalatos cikke a szóban forgó, és elmondhatjuk, hogy ez uj törvény alkotását épen azon körülmény tette szükségessé mert a paplemondás ritkán, vagy sohasem történt rendes ' körülmények között, hanem az egyszerűen családi vagy más viszonyok, érdekek kifolyása volt. És épen ezért csodálkozunk, hogy a kerület, mig eddig minden olyan indítványt, mely az uj törvény módosítását célozta, ad acta tett s a választási törvényt illethetlennek tartotta, mig azt az idő és használat meg nem bírálta — mondom, hogy épen azért csodálkozunk, hogy épen azon sarkalatos cikk felett — mely az általa alkotott s jónak hitt törvény lelke és célja — az egyházmegyék véleményét kikérni jónak látja. Hogy valamely törvénycikk teljesen eltörültessék, azt hiszem, feles okoknak kell lenni, melyek annak tarthatlanságát bőven vagy eléggé indokolják. Ezt a jelen esetben nem látom. Épen csak azért eltörölni egy törvényt vagy annak .egy részét, hogy azt a társaság egy közege óhajtja, nem szabad, s talán kérdésbe tenni sem lehet, kivált egy oly indítványra mint a gömöri, mely az azon törvény hiányosságát csak általánosan emliti; holott sokkal meggyőzőbb lett volna egyes specificus esetekkel illustrálni, melyek aztán a dolgot jobban felvilágosítván meggyőző erővel bírtak volna. Csak azért óhajtottuk volna pedig a specificus esetek felemlitését, mert lehetetlen eltagadni, Logy ez indítvány meglepett minket. Mi, kik nem Gömörben lakunk, nem tudunk ám semmi oly esetet, mely a törvén ymódősitást igazolná. Mi nagyon helyesnek, célszerűnek tartottuk e törvényt, sőt épen itt Borsodban, hol e törvény hozatalát igen eklatána példa tette szükségessé, kitűnőnek is mondtuk, mely, ón azt hiszem, eddig is sok visszaélésnek, önérdekjátszásnak vette elejét. Most a törvény eltörlcndö egy indítvány tétetik. Nem önként jő-e ama kérdés: miért? E kérdésre feleleteket lehet hogy Gömörből adhatnak, bár azokat, ha általános frázisok, el nem fogadhatjuk, de mi adni nem tudunk. Ha a törvény az indítvány szellemében módosittatik, oly lelkészválasztások lesznek, oly zavarok fognak támadni, melyeknek helyrehozása, bölcs elintézése az egyházmegyék igen sok idejét és türelmét fogja igénybe venni. 70