Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-08-31 / 35. szám
Az Egyh. és Isk. lap [ez idei valamelyik számában egy cikk felszólal e törvény eltörlése ellen. Az emiitett cikk felhozta, hogy ha e törvény módosittatik, akkor kiüttetik helyéből a rendes lelkészek eddigi legerősebb támasza s az elöregedett s igy gyenge lelkészeket kiteszi némely lelkiismeret nélküli segédlelkészek intrignáinak, kik az öregek kimozditása által akarnának kenyérhez jutni. E vélemény igazságát ez alkalommal nem akarom vitatni. De nem ez teszi a törvény fentartását szükségessé. Ha felteszünk is ily dolgot a segédlelkészekről, adandó alkalommal még akkor is ott lesz az öreg lelkészek védbástyája, az egyházmegyei gyűlés, hol érdeklettek, papok ülnökölvéu, fentartanák és megvédenék a felizgatott hivek ellen a megtámadott lelkész jogait, igazságait. — Általában a segédlelkészek, akár igy, akár ugy, mindig ki vaunak téve azon vádnak, ^hogy principálisaik ellen izgatnak, holott a mint sok fájdalmas példa igazolja, a principálisok is izgatnak a káplán ellen, sértve érezvén magokat sok esetben a káplánnak a nép előtti kedvességétől, mely kedvesség pedig nagyon természetes dolog, ha meggondoljuk, hogy a fiatalkor sokkal ajánlatosabb mint az öregkor. De sokszor ez izgatásnak titkos céljai is vannak. Épen e titkos célok teszik szükségessé a fent érintett törvény föntartását. Távol legyen, hogy mi e sorok által az elmúlt időkre refiectálva sérteni, vagy a jövőre gyanúsítani akarnánk valakit. De midőn törvényalkotásról vagy eltörlésről van szó, mely egyformán nagy horderejű actus, bizonnyal minden esetet, de különösen minden lehetőséget számba kell venni. Ilyen eset lehetne az, hogy egynémely lelkész, ha a fentérintett törvény módosittatik, hivataláról lemondhat nem elöregedés, unalom vagy képtelenség miatt, hanem csak azért is, hogy az ő lemondása által megüresedett egyházba egy ő hozzá közelebb eső vagy más viszonyban lévő káplán beválasztathassék. Ritka azon lelkész, kinek fia, leánya, testvére ne legyen, s midőn öreg napjainak végét közeledni tudja, nem természetes dolog-e, lF-gy lemond azon feltétel alatt, hogy fiát, vagy leendő vejét válasszák meg. Igaz, hogy itt a dolog nem csak a paptól, de a néptől is függ. De ha meggondoljuk, hogy a nép mily könnyen s különféle eszközökkel rávehető sok dologra ; ha meggondoljuk, hogy az öreget könnyű szívvel felcserélik a fiatalért s elfogadják, csakhogy szabaduljanak az öregtől: az ez oldalról jöhető ellenérv is elesik, Igy jöhet aztán elő azou eset, hogy egyes lelkészségek — s ennek példáját láttuk is — egyes családok kezében maradnak sok, hosszú időkig. Igy lesz az, hogy a papfiak véghetlen előnyben lesznek azok felett, kiknek nem pap apát adott a végezet. Igy fog visszajönni, kis részben azon régi slendrián idő, midőn elkezdve az iskolán, kápláni életen keresztül, egész a papságig nagy jótéteményben, nagyobb tekintetben részesült a papok fia az illetők részéről, mint más ember fia, csak azért mert pap fia, lett légyen azon papfiu bármily üresfejű egyéniség is. Igy fog lenni. Ha a pap érzi, hogy gyenge, lemond, fia vagy veje lép helyére s hátramaradt családja ki sem mozdul s tovább is lesz kenyere. Igen, ez a kenyér meg lesz, de igy a választási törvény helyessége csak illúzió lesz. Pedig ez a fő. Félünk örökké a papi hierarchiától, pedig ezt semmi annyira elő nem mozdítja, mint azon körülmény, hogy egyes papi családok az egyházmegyében gazdag eklézsiákban megerősödvén, s azok felett mintegy egyeduralmat gyakorolva, az egyházmegyékben adják a hangot s nem engednek uj elemeket bejönni, melyek talán az övékkel ellenkező uj elveket pengetnének. Firól fira menvén a papság, vagyonban gazdagon örökké legyőzhetnének, háttérben tarthatnának minket szegény igyekvő teremtményeket, kik nem pap apától származván, a küzdtérre sem pártfogót, sem pap apóst, hanem csak jóakaratot vihetnénk, s elmondhatjuk, hogy La a törvény módosittatik a gömöri indítvány szerint, néhányan közülünk, kiket Ösmerünk, nehezen leszünk rendes lelkészekké valaha, mert mi értünk egy öreg lelkésznek sem lesz érdeke lemondani. Nem az öreg lelkészeknek tehát, hanem nekünk szegényebb segédlelkészeknek áll érdekünkben, hogy a válasz ási törvény mostani alakjában föntartassék. Nekünk nem kell más törvény — e választási törvény szabadelvű és igazságos. A gömöri indítvány talán szabadelvűbbé tenné — de igazságosabbá bizonnyal nem. Egy választási törvény különben nem csak akkor szabadelvű, ha a választási jog mindenkinek megadatik, vagy hogy a nép az egyének megválasztásában nincs korlátolva — hanem akkor igazán szabadelvű a törvény, ha az nem engedi, bogy a nép választásában egy irányba hajtassák; akk0 szabadelvű, ha megőrzi a választó közönséget ön vagy más érdekében gyakorolni a választást. A módosítás alá eső pout annyira lényeges része a választási törvénynek, hogy sok tekintetben azzal áll vagy esik. Pedig célszerű volna e törvényt még a maga egészében tovább is fentartaui, mert e törvény a tapasztalás szerint igen jó eszköz volt a népben az egyház iránti érdeklődést felébreszteni, és a pap az ő megválasztásában, e törvény által, valódi erkölcsi biztosítékot talált. De időszerűtlennek találom épen most, midőn a convent-alakitásra az első lépések már megtétettek. Én azt hiszem, hogy e convent, ha rá ideje lesz, gondolni fog arra is, hogy a választási törvények az egyetemes magyar egyház ban egyöntetűvé tétessenek. Azért óhajtandó volna, hogy az egyházmegyék véleményeikkel ütnék el a nevezett módositványt . . . Gondoljuk meg uraim a törvény vagy módosítvány kárát vagy előnyeit az egyházi életre s ugy határozzunk, tudván, hogy e törvénytől ezrek érdeke, boldogsága és előmenetele függ. *) Hevesi. *) Közöltük e cikket, mint a mely egészen uj szempontból fogja fol a már annyira nevezetessé vált gömöri indítványt. Nincs okunk kételkedni benne, bogy ép oly tiszta szándék vezette czikkvói