Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)
1872-08-31 / 35. szám
többet-többet veszt értékéből, s félni lehet, hogy a tudományban elvész a vallás. Hiába emelünk nagy templomokat; hiába állítunk ezekbe mesterséges orgonákat; sőt merem állítani, hogy nem sokat ér a legszebb prédikáció, különösen a gyülekezetnek miveletlenebb s nagyobb részére nézve, ha az csak szenvedőlegesen kénytelen magát a templomban viselni, s csak hallgatni kénytelen a gyönyörű összhangzatokat, de a melyek reá nézve, ha az éneket nem tudja, mégsem egyebek értelmetlen hideg hangxagyvaléknál. Az embernek teljt s lényege nem csak igényli, hanem kívánja is, hogy az isteni-tiszteletben, másokkal együtt, tevőleges részt vegyen, annyira, hogy ha azt nem teheti, rosszul érzi magát ottan. A hivek tevőleges részvéte s vallásos érzése adná meg az orgona hangjainak is a lelki meleg életet. Anélkül olyan az orgonista, mint a hadvezér tanult hadsereg nélkül ; vezényel, de a tömeg csak bámul az érthetetlen szavak hallatára. Erre nézve több magyarázatot nyújt a 130-dik dicséret; ez az énekelféneke, melyen a legtisztább vallásos ihlet melege ömlik el; és amelyet éppen ugy elénekelhetnének Vogt, Darwin és Büchner és a vastag materiálisták, mint Huss, Hieronim és Zwingli, kik vallásos meggyőződésöknek lettek önkénytes áldozataivá. Van ugyan a debreceni főiskolának hatalmas énekkara, amely be is tanul sok mesterséges darabot; de templomi zsoltáréneket tán soha egyet sem. Jó is, szükséges is, szép is az az énekkar ünnepélyes alkalmakra; hanem a templomi éneklés ügyét bizony egy hajszálnyit sem mozdítja, elő. Csakis addig ér valamit, mig tagjai együtt vannak ; s szétoszolván az életbe, használhatlanokká válnak rájok nézve az iskolában megtanult mesterséges darabok s nagyobb részben nem sokára feledékenységbe is mennek. Kiadták Szotyori Nagy Károly és Ivánka Sámuel urak nagy gonddal készített choralisaikat; de bizony azoknak, amint látszik, épen ott veszik legkevesebb hasznát, hol legtöbbet kellene venni. S, N. Patakról nem szólok, mert az ottani körülményeket közelebbről nem ismerem, hanem a debreceni főiskolában, ha a nagyon hosszú pórázon tartott praeparandisták néhányat még tán orgonán is bekinoznak belőle, azt hiszik, hogy már mindent tudnak. És ezek a gyakran nagyon is éretlen fiatal emberek, — tisztelet a kivételeknek, — kikerülvén onnan, munkakerülő napy hajlandóságukban terjesztik e bajt; e mellett éretlen, könnyelmű jeljárásuk s magaviseletük* által, a nép vallásos érzésében sokkal többet rontanak mint építenek. Különösen a kántor, illetőleg orgonista urak, kivévén a kevés kiveendőket, gyakran oly^ botránykoztatólag viselik magukat a templomban, hogy környezetoket egészen felháborítják. Ismerek kántorokat, kiknek szokása ott tobákolni, fennszóval beszélgetni, kacarászni. Csak az a hijja, hogy pipára nem gyújtanak. Temetés alkalmával méginkább megrovásra méltók. S képzeljünk körültök egy sereg iskolás gyermeket és népet, s kívánjunk aztán vallásos illedelmes magaviseletet 1 Eszmerokonságnál fogva legyen szabad itt megemlítenem az 1698-ban javított s magát sok tekintetben túlélt Halotti énekest is, melyen ugyan semmi nyoma sem látszik a javitásnak. Sőt a zsoltárnak sem ártana már a revideálás. Ennek szükségét sokan érzik. Ez érzés hozta létre a Baksai-féle javított zsoltárt is. E téren különben is minden más felekezet mozog, csak mi nem akarunk semmit kezdeni. Pedig különösen e két könyv az, melyből a nép vallásos élete legközelebbről táplálkozik. A vallás alapját bármely felekezetnél a nép zöme alkotja. A miveltebbeken végképpen erőt vett az indifferentizmus; azoknál sem nem divat, sem nem lelki szükség többé templommal, vallásos dolgokkal vesződni. Az alapot kell hát erősíteni, annak egészséges szellemi eledelt szolgáltatni s eszközölni, hogy a hitélet ne csak ki ne aludjék belőle, sőt inkább minden lehető módon felgerjesztessék. Pedig mindezen bajt, melyet már b. e. Fáy András is „ Óramutató "-jában sürgetett, orvosolni nagyon könnyű volna. Hogy miképen, beszéljék és vitassák meg azok, kik a vallásos élet emelését tűzték ki céljoknak. Én csupán jó akarattal és tiszta szándékkal, rá akartam mutatni a bajra, a vallást illető indifferentizmusnak, a hitélet hanyatlásának egyik főokára. Eddigi működésem tanitói és kántor minőségben meggyőztek arról, hogy vallásos életünk hanyatlásának ez egyik lényeges előmozdítója volt. Saját kis körömben mindig igyekeztem az éneklés iránti kedvet éleszteni, s oly módon fejleszteni, hogy a hit és tevékeny buzgóság élő forrása legyen. Hivatkozhatom a t.-füredi gyülekezetre, melyben az egyházi éneklés egyszerű, de lelket emelő buzgoságával céljának megfelelő karban van. Figyelmeztetem újból az illetőket egyházi életünk e nyavalyájára, mindenkit pedig arra kérek, hogy e rövid elmefuttatásomat a legszentebb indulatból származottnak tekintse. Sarkadi Ferenc, tisza-füredi ref, tanitó. BELFÖLD. Az erdélyi ev. ref. egyházkerületi közgyűlés. A közgyűlés megnyitása f. évi aug. 18-án kevéssel 9 óra után történt, a midőn az egybegyűlt közgyűlési tagok, kiknek száma mintegy 150-re tehető, elfoglalták helyöket a főiskola nagy termében. Nem sokára fölharsogott az érkező elnököt üdvözlő éljenzés s az erdélyi ev. ref. egyházkerület 1872-iki ily minőségben első közgyűlése kezdetét vevé. Elnök br. Kemény Ferenc elfoglalván az elnöki széket, az ünnepély jelentőség-teljességétől áthatottan, többször elérzékenyült hangon mondja el emelkedett szellemben tartott rövid megnyitó beszédét, mely a következő:
