Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-08-31 / 35. szám

mennydörögni, mind a felhevült indulatot lecsilapitó zefirszerü olvadékony hangot, annak minden árnyalatával együtt előadni. Az érzelemmel s értelemmel előadott ének vagy beszéd lever vagy felemel; szilajjá vagy szeliddé tesz ; felbőszít vagy könyekre olvaszt. A szép éneklés vagy dana, nagy hatásánál fogva, a szivet nemesiti; a kedélyt szelídíti, s tartalmához képest hazafiságra, szerelemre vagy vallásos érzésre hangolja. Az ének vagy dal otthon van a koldus kunyhójától a király palotájáig; a pásztor furulyájától Liszt zongorájáig vagy Hándel orgonájáig; a mezőn az arató, s a hegyen a szüretelő nép között; falun és városon ; a korcsmában és a templomban; a parasztleáuyok fonóházában s a királyi lakodalomban; a vad indiánnál és botokudnál épen ugy, mint a mivelt olasznál és franciánál. A tengerész saját dala mellett indul a tengerre, a katona a háborúba, a bányász a föld alá, a vadász az erdőre. Ezek igy lévén, nagyon méltó, hogy a dalt, éneket, ahol és a mikor módunkban van s alkalmatosságunk van reá, gyakoroljuk ; mind mellünk erősítése, mind hangunk mivelése, érzésünk finomítása, kedélyünk felderítése, szivünk is lelkünk felviditása, megnyugtatása, mind végre a mások s magunk gyönyörködtetése tekintetéből. Különösen a vallásos hivő lélekre nézve semmi sincs ami oly üdítő harmatként hathatna bújában, mint egy alkalmasan választott ének; semmi, ami ugy fokozná boldogságát, mint az, amely gyakran öntudatlanul, önkényt buzdul ki a szívből s zendül meg az ajkakon. Az ének és dal a léleknek és szívnek életszüksége, mely nélkül sivár a kebel élete. Érzette ezt a világ mindenkor ; s éppen azért igyekezett azt s igyekszik ma is mind nemesebb alakban s minél terjedtebb körben elterjeszteni. Innen van a daláregyletek s a dalszinmüvek iránti meleg vonzalom. Innen magyarázható ki, hogy egy Rákhel, egy Lind Jenni stb., rövid idő alatt milliókat tehetnek félre; nem fizetvén ki magát a világon semmi ugy, miut a szép hang. A hangversenyek sem sokat érnek anélkül; hasonló lévén az a nyári, kövérítő, csendes és tartós esőhöz a lélekre nézve ; mig az érzéketlen hangszerek, bármily viharos öszhangzattal rohanják is meg füleinket, hasonlók a futó záporhoz, mely nagy mennydörgések és villámlások között vonul el fejünk fölött, de a melynek alig van valami sikere. A vallásos érzést semmi sem fokozza annyira, mint a szép templomi éneklés; mert semmi sem szól ugy a lélekhez és szívhez. Tapasztalhatni ezt a dalszinmüvek előadatása alkalmával is, templomi jelenetekben. Igen találóan hasonlította egykor n. t. Könyves Tóth Mihály ur, aki maga is szeret énekelni, egy társaságban, hol magam is szerencsés voltam jelen lehetni, a szépen éneklő gyülekezetet a jól megmivelt szántóföldhöz, amelyben az elhintett mag termékeny talajra talál. Ezeket tudva, óhajtandó, hogy minden templomban a legszebb legyen az éneklés ; még pedig nem a lelketlen hangszerek vezetése mellett; ami különben is nagyon hasonló azon festékhez, melyet némely szép hölgy arcára mázol. Csupán csak a jól kezelt orgonát veszem ki, mely egyedül van hivatva a templomi éneklés méltó vezetésére, és amelyet,."épen ez okból, helyesen nevez Zsasskovszki a zenemüszerek királynéjának. Nálunk reformátusoknál ugyan még, hála istennek! más zenemüszer nincs is a templomban, nem is óhajtandó, hogy legyen ; de óhajtandó az, hogy orgona minden templomban legyen. Nem hiszem, hogy aki e tekintetben némi tapasztalással bir, s a dolog felől gondolkozott, nézeteimet helyeseknek nem találná. Annál inkább csudálkozom azon ferde állapoton, melyben az éneklést illetőleg a .tiszántúli egyházkerületben sok tekintélyes egyház, névszerént a kunhegyesi is van, melynél rosszabbnak csak a debrecenit ismerem. Fájdalom, hogy ez igy van, de tagadhatatlan tény. Mi azt ohajtanók, hogy Debrecen nekünk nem csak egyéb tudományban, hanem az éneklésben is vezérünk, mintánk lenne. Hogy mikor a kálvinista Róma nagy templomába belépünk, ott hallanók a legszebb kálvinista éneklést a világon ; vagy ha már mostoha helyzete miatt a zürichivel nem vetekedhetik, legalább Magyarországon. Azonban a dolog éppen megfordítva áll. — Hallgassunk meg csak p. a tiszaháti apró egyházakban bármely gyülekezetet, s azt fogjuk tapasztalni, hogy ott a vallásos ihlet és hitélet nyilatkozik áz egyszerű de szép éneklésben, mely az Összes gyülekezet ajkáról hangzik fel ; mig a debreceni templomban, maholnap, csupán az orgona hangja tölti be a levegőt; a jelenlévők közt pedig alig néhány idős férfi és asszony vagy vidékről beszármazott tanuló s más egyén kiséri éneklésével az orgona hangjait. E tekintetben még Peste^'" fe kielegitőbbnek találtam a helyzetet; bár ott még a rendes kálvinistái rendszert sem tartják meg, amennyiben p. az úgynevezett invocatiot is ülve éneklik, amelynek éneklése alkalmával — legalább tudtommal — mindenütt fennáll a gyülekezet; ami azonban az idvességre bizonyosan nem nagyon tartozik. És hol rejlik oka a debreceni mostoha helyzetnek ? Ott, hogy a debreceni iskolákbau, ujabb időben, nagyon el van hanyagolva az énektanítás. Ugy, hogy á debreceni születésű ifjú, ki az egész iskolai pályát végigfutja, midőn onnan kikerül, alig tud egy pár éneket, vagy épen egyet sem. Hanem aztán a szép szónokokat ujjainkon is megszámlálhatjuk közöttük. Tapasztalásból beszélek. Ez leginkább a forradalom, különösen pedig a pátenses korszak óta van igy. A vallást illető indifferentismusuak alig van egy nagyobb előmozdítója, mint az e téreni nagy mulasztás. A gyermek fejét megtömik mindenféle — gyakran idő előtti — száraz tudománynyal; mert ma már egy elemi tanulótól is csaknem annyit kívánnak s várnak, miut hajdan egy papjelölttől kivántak s vártak; s a szív s vallásos érzet képzésére aztán nem jut idő. Valóban ugy látszik, hogy a mai kor anyagias' irányai s a tudományo k rohamos fejlődése s előhaladása mellett a vallás mind