Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-07-06 / 27. szám

még minő alakot ölthet ? Könnyen vezethet minden fennálló intézmény lerombolására, mert a felizgatott szenvedély és fanatismus csupán csak ezt képes eredményezni! Természetesnek fogjuk találni, hogy azon tapasztalatok nyomán, melyeken már a nagy nemzetek keresztül mentek, a kisebb nemzetek és nemzetiségek pedig nem okulva ezek példáin, most vajúdnak, megkísértette egy német tudós és tanár az államéletben keletkezhető pártárnyalatok tudományos méltatását ; megkísértette a tudomány szempontjából igazolni azok szükségszerű előállását, jogosultságát s kimutatatni azon kört, melyen belől céljoknak megfelelőleg működhetnek, s azon határvonalt, melyen tul termékenyítő és fejlesztő hatásuk átokká válhatik az államélef. biztos és nyugalmas fejlődésére. A politikai pártok ezen szellőztetése a tudomány világánál még anynyiban is fontos és bennünket közelebbről is érdekel, mert tisztázza az eszméket azok keletkezése és tendentiája körül s kimutatja, hogy mennyi jogszerű azok törekvésében és mennyit lehet bennök a felizgatott szenvedély és fanatismus befolyásának tulajdonítani. E kísérlet alapvonalait tette le Bluntschli J. K. „A politikai pártok" cimii müvében, melyet Ballagi Géza fordításában és jegyzeteivel bemutatunk ez alkalommal t. e. olvasó közönségünknek. E mü, azt hisszük, nem ismeretlen már előttük, miután e lapok mutatványt közöltek belőle. Bluntschli egy fejezetben, mint a pártárnyalatok egyik ágát, ismerteti az ultramontán pártot; kimutatja az alapot, melyen áll, történelmi fejlődését s végre azon ellentétet, melybe a 19. század állam-fogalmával jött. Müve ezen egyik legérdekesebb részét, miután t. c közönségünknek egész terjedelmében bemutattak, mellőzve ez alkalommal a politikai pártok és párt-elméletek rövid vázolására szorítkozunk. Mint maga kifejezi Bluntschli előszavában, müve egyetlen egy párt szolgálatában sem áll; a különböző pártokat az igazság kipuhatolása szempontjából bírálja s előnyeiket és hibáikat valóságban igyekszik feltüntetni. És teszi ezt oly páratlan igazságszeretettel, tudományos kritikával s a mi fő, oly szabadelvű, független, minden érvet és nézetet a logikai következetességből kölcsönző irmodorral, hogy benne lehetetlen azonnal a szabad gondolkozás hazájának egy alapos tudományu fiára nem ismernünk. Müve 10 fejezetre oszlik. Előadja a politikai párt fogalmát; kifejti, hogy minő nemzetekben s minő feltétek alatt fejlődhetnek ki a politikai pártok. A párt sohasem maga az egész, hanem annak része. A nemzet egy részének meggyőződését képviseli s a nemzettel, az állam egészével soha nem azonithatja magát. Az uralkodó minden párton felül áll s egyedül tőle várható meg, hogy semmiféle pártot ne valljon, se ne alkosson. E szerint politikai hiba volt, midőn III. György angol király „királybarátokból" álló pártot gyűjtött maga körül, a királyi tekintély csorbult ezáltal. De a miniszterekre, állam hivatalnokokra, sőt a köztársaság választott elnökére nézve nem állanak a pártatlanság eme követelményei. Hivatalos u-sa működésűkben ugyan nem működhetnek, mint tisztán pártemberek, mert a hivatal az állam egészének, és nem a pártoknak tulajdona. De ez nem akadályozza, hogy a szabad politikai életben a rokonérzelmüekhez ne csatlakozzanak és pártállást ne foglaljanak. „A mint a történetírótól megkívánjuk — mondja Bluntschli — hogy r ó s zrehajlatlan legyen, vagyis hogy minden párt magatartását hiven rajzolja és igazságosan mérlegelje, de másfelől nem követeljük tőle, hogy pártnélküli vagyis érzéketlen tükör legyen stb. ugy, sőt még nagyobb mértékben megvárjuk az államférfitól, hogy hivatalában legyen részrehajthatlan, de ne egyszersmind pártnélküli is. Különbséget kell tenni a párt és a felekezet (fakció) között. A felekezet a párt torzképe, az elfajzott párt. A nép egéssóges életében fejlődnek ki a pártok, beteges viszonyok között kapnak lábra a fakciók. A pártok tökélyesbitik, a fakciók szétmarcangolják az államot. A politikai párt politikai elveket és politikai irányt követ; s mint ilyen az általánosabb közszellem, és a közjólét érdekében működik. A fakcióban az önzés jut uralomra. A pártnevekből jellemükre nem következtethetünk teljes biztonsággal. Sok nevet a véletlen szeszélyétől nyertek, s igy ezek jellemüket nem fejezhetik ki. A szymbolumok a pártszellem szilárdítására szolgálnak. A politikai pártalkat tisztaságának különböző fokához képest hat pártot különböztethetünk meg. 1. A valláspolitikai felemáspártok, milyenek a középkorban a mohamedanusok és a keresztyének, a latinok és a görögök s az uj korban a katholikusok és a protestánsok közti küzdelmekből kifejlődtek. Korunkban, midőn a vallást ós politikát, egyházat és államot szorosan elválasztjuk egymástól, a politikai és vallási pártok is élesebben elkülönültek egymástól. De megmaradt a katho«hikus-ultramontan és a protestáns orthodoxpárt, melyek hierarchikus és felekezeti tendentiájuk által káros hatást gyakorolnak a politikai ellentétek világosságára ós tisztaságára. 2. A különböző országok, nemzetek vagy törzseken alapuló p ár tok. E párt önmagában álló viszonylagos egész s káros befolyása az államra abban áll, hogy nem mint rész működik az állam egészében, hanem mint viszonylagos egész s igy az állam egységét és rendjét partikuláris törekvések által megrázkódtatni igyekszik. Ilyen volt Amerikában a déli államok pártja, az északi államokéval szemben ; Angliában az angol s skót párt, mely Nagybrittania egyesítését akadályozá. 3. Rendi pártok. Patríciusok, plebejusok; középkorban a papság, a nemesség, a polgárság ; a nem rendileg osztályozott államban ma is idegenszerű a junker-párt. De a rendi pártok nem veszélyeztetik az állam egységét, mivel több összekötő kapocsnál fogva a különböző rendek politikailag egyesülhetnek. 4. Alkotmánypártok múlékonyak és inkább államjogi, mint politikai jelentőséggel birnak. Az alkotmány átalakítása és alkalmazása feletti harcban keletkeznek s elenyésznek, ha a régi alkotmány ujjal helyettesittetett vagy ha régeb-