Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-07-06 / 27. szám

Cicero megmondotta volt: „Naturainestin mentibus nostris insatiabilis quaedam cupíditas veri v i v e n d i." (Tuscul. I. 19); Plátó igen szépen fejezte ki: 3AXrftsia. rtávriüv f.iév áya&túv &£o7g rjyéltcu, Ttávriov öf. áv$Qiú7toig (Törv. Y. 730. C.); és Jézus határozottan megparancsolta: „Legyetek tökéletesek." (Mát. 5, 48.) Mellőzik embertársaik iránti kötelességeiket: az igazságosságot, méltányosságot, szeretetet és türelmet. Pedig erre is igen tanulságos intést adtak Cicero : „ Animi afectio suum cuique tribuens atque societatem conjunctionis humanae munifice et aeque tuens, dicitur justitia" (De finib. V. 23. 65.); és Jézus: „A mit nem akarsz, hogy mások veled cselekedjenek, te se cselekedd azt másokkal." S mindezek dacára korunk némely igaz hivő fórfiai igaztalanok és türelmetlenek a másként gondolkozók irányában. Magok részére tekintélyt állítván fel dogmáikban, azt követelik, hogy ezeket mindenki igazaknak ismerje. E dogmák ellenében megtagadják az egyéni nézet ós meggyőződós jogosultságát; megtagadják az evangéliumnak ezektől eltérő lényeges tanításait; és megtagadnak minden oly nézetet, véleményt, meggyőződóst és hitet, a mely e dogmák keretébe be nem fór. E dogmák ellenében és érdekében készek felforgatni Jézusnak, az evangéliumnak ós minden történetnek történetiességót, csakhogy azok az ábrándok ós pogány tételek, a melyeket ők a sötét kor maradványaiból a magok részére felállítottak, érvényben maradjanak. Készek összezavarni az emberiség jogi fogalmait, melyeknek egyik helyes axiómája az: Audiatur et altéra pars. Készek a legnagyobb szerónytelensógbe esni, az által, hogy határt nem ismerő dühvel neki rontanak az ellenkező nézetben ós hitben lenni merészlő egyeseknek és felekezeteknek ; azokat rombolóknak, hitetleneknek, isten • teleneknek s több efféléknek nevezik, s aztán megtagadják a jogot másoktól, hogy magokat e cimek ellenében kitisztázhassák, saját meggyőződéseik jogos voltát ós az ily támadók tévedéseit kimutathassák. Egymásra szórják hibáztatásaikat és az iménti szép címeket az ellennézetüek ellen. Aztán midőn mindent rájok raktak, azzal végzik cikkeiket: „el vagyok foglalva, nem óhajtom a szent titkok boncolgatását folytatni," vagy „nincs időm az ellenfél expectoratioit tekintetbe venni," — hivek maradván e tekintetben is a 16-ik század egyik tekintélyes orthodox prédikátorának, Skáritza Máténak szerónytelenségóhez, a ki midőn 1588-ban Pécsen az unitáriusok ellen prédikálni készült, azt kívánta az ottani unitárius pap Yálaszuti György tői, hogy ez ne prédikáljon ellene (Tudom. Gyűjt. 1823. YI. köt.), hanem tűrje bókóvel mindazokat, a miket ő rárakni méltóztatik. Yalóban, ha az orthodoxia férfiainak a szabad vallásos irány ellenében követett magatartását ós eljárását egy, az eseményektől teljesen függetlenül, de csak egyoldalulag gondolkozó ember vizsgálná, arra a következményre jöhetne, hogy az orthodoxia hívei csalhatatlanok és egyszersmind jogosítva vannak embertársaik felett kárhoztató ítéletet hozni. Én részemről senkinek ily nemű jogosultságát el nem ismerem. Avagy ki vannak-e véve a velünk is közös természeti gyengeségek alól azok, a kik a szabad irány ellen ily eljárást követnek? Yagy magasabb szellemi tehetségekkel, tudományosabb készültséggel vannak megáldva a teremtőtől? Yagy az orthodoxia hívei kedvezőbb körülmóuyek közt születtek és növekedtek, mint a velők ellenkezők ? Vagy helyesebben magyarázzák a szentírást ? Yagy tisztábban ismerik és igazabban imádják istent? Azt hiszem, hogy ez esetek közül egyik sem létezik. Ők is épen oly gyarló emberek, mint azok, a kiket hitetleneknek és rombolóknak neveznek. Ők sincsenek inkább jogosítva ezt mondani másoknak: „ti tévedtek, ós csak mi vagyunk igazak"! Egyébiránt nem csoda, hogy az orthodoxia férfiai oly hevesen kikelnek a heterodoxia ellen; mert a szabad irány hivei oly nézeteket hirdetnek, amelyek az övék közül némelyekkel homlokegyenest ellenkeznek, ós a melyek végveszélylyel fenyegetik az orthodox dogmák ama részének absolutismusát és léteiét, a mely az evangéliumon nem alapul. S e szempontból nem is csodálkozom azokon, a kik azon az állásponton állanak, a melyen a Galileit bebörtönöző hierarchia állott. Azokon azonban végtelenül csodálkozom, a kik a szabad vizsgálódás elvét s a lélek jogait szájokon hordják ; tényleg pedig a szabad vizsgálódás elve és a lélek jogainak s kivánalmainak érvényesítése ellen küzdenek. Csodálkozom, hogy miért küzdenek ós agitálnak az ember és saját jobb természetük ellen; miért törekszenek annak haladását lekötni, ós tehetségeit békóba verni, holott jól tudják, hogy „nehéz az ösztön ellen rugódozni"* s a lélek lerázva láncait, a „dogmák koporsójából is kitör és eget kér."