Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-29 / 26. szám

— Én meg a nélkül nem tudnék élni. Csodálatos ember, valódi könyvmoly. Aztán már csak beszélgettünk. A collega azt mondá, hogy nagyon ostoroznak bennünket, papokat, egyenesen nekünk tulajdonítván a világ, hogy népünk mindinkább hidegül az egyház és vallás iránt. Sőt intelligens ós mivelt emberek rebesgetik, hogy a papok kezdenek fölösleges ós nólkülözhető tagjai lenni a társadalomnak. Yórem felforrt ez inpertinens állításra. — Micsoda? hogy a papi testület fölösleges valami! — szeretném tudni, hogy ellehetne-e nélkülünk a világ. Születés, házasság, halál nem oly dolgok-e az emberi óletben, hol papra múlhatatlanul szükség van. — Hiszen épen azért vádolnak bennünket; mert, úgymond, azt hiszszük, hogy ha pontosan vett hivatalos dolgainkat elvégeztük, mindent megtettünk, s mivel csakis aztteszszükineg, a melyek parancsoltatnak, fejünkre olvassák az ev.-ból a kemény ítéletet; „haszontalan szolgák vagytok." — Azt mondják, hogy szorosan vett hivatalos működésünkkel a papi hivatal tulajdonkópeni cólja: a vallás-erkölcsi élet, nincs ós nem is lehet előmozdítva ; mert hiv. müködósünk több ága voltaképen nem is egyházi és vallásos, hanem polgári i n t é z m ó n y, igy p. o. temetkezés, esketós, anyakönyvvezetós, sőt több keresztyén felekezetnél maga a keresztség is. S ha ezeket polgári hatóság vagy személy is kezelheti, mi marad egyéb fön, mint a szószók. De feladatunknak itt sem felelünk meg. Prédikációinkat, ha intelligens ember egyszer hallja, többé, nem óhajtja; a köznép pedig jóízűen szendereg rajta. Ezzel pedig a vallásos ós erkölcsi élet egyátalán nincs előmozdítva; igy hát fölösleges ós haszontalan szolgák vagyunk; quod erat demonstrandum. — Ugyan ódes collegám, honnan merítette ezt a hamis tudományt? - Beszélik uton és útfélen, nyilvánosan az újságokban. És egy csomó újságot nyomott kezembe. Tessék majd elolvasgatni s meggyőződhetik róla, hogy a miket mondtam, mind igazak ós ámenek. Hónom alá vettem a jókora csomagot s elbúcsúztam a collegától. Hazamenet gondolkodtam a hallott kemény beszédek felett. Tehát ha én pontosan ós szorgalmasan beharangoztatok minden istenadta nap, remek szónoki darabokat mondok Szász Károly, Zombori, Révész, Dobos, Marikovszky, Filó ós mások után, keresztelek, esketek, urvacsorát osztok, temetek esőben, sár ós vízben, anya- ós számadó-könyveket vezetek, presbyteri gyűléseket tartok, ha én hivatalomat teljesítem mint egyebek, ós a mi időm fönmarad, azt is dologban töltöm, kertem, mezeim, földjeim, családom érdekében, izzadva és fáradva reggeltől késő estig — még is haszontalan szolga volnék? Hiszen akkor a professor, ki a heti órákat kerüli, a praelectiót megtartja, a minister ki a budgetet deficit nélkül kicsinálja, a katona, ki őrt áll, vagy a gyutüspuskát tisztogatja, szóval minden kötelességót teljesítő ember, elsőtől mind az utolsóig, valamennyi mind haszontalan szolga ! És miért mógis épen csak a szegóny pap a haszontalan ? Ezt nem órtem. Hetes esők jártak, kint nem lehetett dolgozni, neki feküdtem a hozott lapoknak, — ós ezekből kiértettem, miért csak a pap a haszontalan szolga. Az okoskodás körül-belől ez: „A világon mindennek bizonyos cólja van, s ha e kitűzött c ó 1 n a k m eg nem felel, haszontalan. Pipám, ha nem szelel, kósem, ha nem fog, katona, ha nem harcol, ügyvéd, ha nem perel, mind haszontalan. A pap azért van a világon, hogy őre s előmozdítója legyen a vallásnak s erkölcsnek s ha e célt elérni nem tudja, fölösleges ós haszontalan tag a társadalomban. Fogy pedig csupán csak előirt hivatalos működésével el nem éri, az már bizonyos. Tehát haszontalan szolga." Jól van, uraim, a tétel fölállítva; de bizonyítsák be most már azt, hogy apap mikóp felel hát meg céljának. Csak ugy átalánosságban beszélni, könnyű dolog; hanem tessék részletekbe bocsátkozni, megnevezvén rendre azon utakat ós eszközöket, melyek által jámbor, hű ós hasznos szolgák lehetünk. Sokáig gondolkodtam ón e tárgy mikéntje felett, de biz, megvallom őszintén, nem találtam fel a feleletet; vógre is átmentem a collegához, kit most már némileg okos embernek kezdtem tartani; majd vele megvitatjuk, gondolám, a tárgyat. A collegát azonban nem kaptam otthon, neje, egy eleven, okos tekintetű kis teremtés, azt mondá, hogy Sándor az iskolában van. — S mit csinál ott ?