Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-01 / 22. szám

geseti változott viszonyok között most élő és jövő nemzedékeknek érdokei, esetleg az ország fönállása s jóléte is veszélyeztethessenek ; s az, ki az emlitetfc állítást magáévá teszi, annak azon képtelenséget is el kell fogadnia, hogy azon alapitványok s intézetek, melyek valamely vallás vagy a nemzet valamely osztályának részére egykoron tétettek, még akkor is teljes épségben fentartandók, midőn a nemzetnek azon osztálya már nem létezik, midőn azon vallásnak többé egy követője sincs, a melynek javára az illető alapitványok s intézetek alkottattak. Ha továbbá a III. tk. I. része emiitett 2*ik cikkének betűszerinti értelméből levont azon következtetés jogosnak ismertetik el, hogy az egyházi javadalmasok hasonló tulajdoni joggal birják alapítványi jogaikat, mint birta jószágait a nemesség, a\kor jogosnak kell ismerni a III. tk, 1. része 10. cimének azon tartalmából, hogy király aiuk, valamint a magon szakadt világi főrendeknek és nemeseknek, ugy minden praelatusoknak s egyházi férfiakuak is valóságos és törvényes örökösei, levont azon következtetést is, hogy az egyházi javak megüresedésük esetében épen ugy szállanak a királyi íiscusra, mint arra magon szakadás esetében a nemesség javai szállottak, azaz : teljes tulajdonjoggal, de azon feltétel alatt, hogy azokat ismét másoknak adományozza; el kell továbbá ismerni, hogy ha törvény által jogosan eltöröltethetett a koronának azon kötelezése, hogy a magon szakadás utján reá háramlóit nemesi javakat másoknak adományozza, s a korona törvény által felhatalmaztatott arra, hogy az ily javakat más állami célokra fordítsa, akkor jogosan eltöröltethetik törvény által a koronának azon kötelezettsége is, hogy az illető javadalmasok magon szakadtával reá háramlott javadalmi jószágokat más javadalmasnak adományozza, és a koronatőrvény által jogosan felhatalmaztatbatik, hogy az ily javakat is más állami célokra forditsa. A III. tk. 1. része fentebbi 10. cimének ezen magyarázata áltat, melyet első Lipót király is 5. sz. a. nyilt levelének 6. pontjában magáévá tett, még inkább indokolva van azon százados gyakorlat, mely szerint a megüresedett egyházi javadalmaknak intercalaris jövedelmei, azoknak betöltéseig, állami szükségletek fedezésére a királyi kincstárba szállitandók, épen ugy, mint a magon szakadt nemesek jószágainak jövedelmei is ujabb adományoztatásukig hasonlóképen a kir. kincstárba szállíttattak be, s nem áll ennek ellenében, hogy a 6. sz. alatt olvasható Kolonicsiana conventió 6. pontja szerint az egyházi javadalmak intercalaris jövedelmei a kir. fiskus s az egyház között megosztandók, mert a Kolonics-féle conventio az 1715. XVI. törvénycikkben csak az egyházi főjavadalmasok végrendelkezési jogára törvényesittetvén, egyéb tartalmára nézve foganatba nem ment, és törvény és százados gyakorlat ellenére jogérvénynyel nem bir. 4) Nem hagyható végre figyelem nélkül azon igen fontos körülmény sem, hogy akkor, midőn az egyházi javadalmak részére királyaink által az állami javakból a legtöbb alapítvány tétetett, az országnak minden lakosai ugyanazon egy vallást követték, s igy ezen alapitványok az akkori idők körülményei szerint, s azon kor fogalmainak szempontjából akkoron csakugyan az ország összes lakosainak javára tétettek. Idő jártával ezen viszony megváltozott, az ország lakosainak nagy része nem tartozik azon hitfelekezethez, mely különféle történelmi tényezők összeműködésének folytán az emiitett alapitványok birtokában maradott, s ezen alapitványok most már kizárólag csak az ország lakosai egy részének előnyére szolgálnak. Ez állapot sem az igazsággal, sem a méltányossággal nem egyeztethető meg, melyek egyaránt követelik, hogy a nemzet közös javára tett alapitványok jótéteményeiben az összes nemzet részesittessék. A kárt, a hátrányt, az igazságtalanságot, melyet az ország lakosainak egy része ilyképen szenved, megszüntetni az államnak kötelessége, s igy joga is ; és e tekintet ujabb indoka annak, hogy az ország lakosai eddigelé csupán egy részének kizárólagos előnyére használt egyházi javakból az összes nemzet közös javára azon módon rendelkezni, mint azt legcélszerűbbnek vélendi, az államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is. Ezek azon indokok, aoielyeknek alapján véleményünk az, hogy a magánosok által tett alapítványokra nézve, föntebb jelzett kivétellel, az egyházi javaknak tulajdona, vagyis a rendelkezési jog az egyházi javak törzsvagyona, és ennek jövedelmei s kezelése fölött, ide értve a fentebbi 3. és 4. pontok alatt mondottaknak értelmében a magánosok által a vallási szakadás előtt alapított egyházi javadalmakat is, az államot illeti, jelesül pedig nem magát a királyt illeti azon főkegyúri jognál fogva, melyet a kath egyházban gyakorol, hanem a törvényhozást illeti ; mert eltekintve attól, hogy az 1848. III. t.-c. szerint a királynak minden rendeletei, jelesül azok is, melyeket kétségen kivül a kegyúri jognál fogva bocsát ki, miniszteri ellenjegyzés és igy az országgyűlés ellenőrzése alá tartoznak; a főkegyúri jog egyházi jog levén, annak alapján a király az egyházi javadalmast az illető egyházi méltóságra megválaszthatja, kinevezheti ; de a javadalomnak világi javairól nem a főkegyúri egyházi jog erejévei, hanem királyi jogával rendelkezik ; mert az ország kebelében levő minden javakkal együtt az egyházi javak is az állam törvényei alatt állanak, s ha a kath. egyház jogosítva lenne arra, hogy az ő javadalmasai által birtokolt javak felől nem az országnak, hanem az egyháznak törvényei rendelkezzenek : akkor a katholikus egyház status lenne in statu, e tekintetben az ország törvényem kivül s igy felettük állana, s a nemzeti vagyonnak igen nagy része el lenne vonva a törvényhozás rendelkezése alól, a mi az állam fogalmával ellenkezik. Igazolják ezen nézetet mindazon törvényhozási intézkedések is, melyek az egyházi javak iránt, mikép már föntebb is említve volt, a törvényhozás utján tétettek ; igazolja különösen az 1848. XII. t.-c., melyben egyenesen maga a törvényhozás intézkedik aziránt, hogy az elhagyott klastromok és egyházak javainak jövedelmei hová fordíttassanak, és midőn addig, mig ezen törvény fönáll 44