Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-06-01 / 22. szám

vethet, azon kivül, mely egyszer vettetett." Mert Jézus sokkal nagyobb és hatalmasabb jelenség a népek történetében, mintsem azok róla egészen megfeledkezve, mellette el és rajta túl mehetnének. Mióta ezen alap megvettetett, hány nem/.edék szállott alá egymásután a sirba, birodalmak dőltek romba, uj államok keletkeztek és ismét elenyésztek ; de az alap, mely egyszer vettetett, nem ingadozott, a századok viharai nem renditheték meg azt. Mint egy kőszirt ékelte be magát két ezred év folyamába, melyből örökélet forrásai csergedeznek szót mindenfelé a szellem világába, s hol a hit keze vágyva nyul utána, nincs szükség csudatévő varázsbotra, mely belőle életnek vizét fakasszon, mert éltető szellemének forrásai hatják át egész szellemvilágunkat. Ezért valóban nem áll, mit korunknak egy merész gondolkozású férfia mondott : „hogy az embereknek, miután Jézus annyi nyomasztó tehertől megszabaditotta őket, most már magától Jézustól is meg kell szabadulniok," Jézus történelmi alakja oly sokoldalú összefüggésben áll az emberiség történetével, hogy attól elválasztani anynyit tenne, mint magát e történetet megsemmisíteni ; oly nagyszerű multat, milyennel a ker. egyház bir, még a legvakmerőbb szellem száguldozásai sem szökelhetnek át az emberiség történetében. Sőt még ma is a létalap, melyen századunk nemzedéke áll — Jézus, s minden újnak, mely a vallási és erkölcsi élet teréu építendő, hozzá kell visszatérni. Ránk nézve a keresztyénség mindegyik korszaka becses, mert szellemi kincsekben gazdag, miket napfényre hozni a jelenkor feladata. Adjuk meg tehát mindenik kornak a magáét, mert mindegyiktől tanulhatunk. Miért fordulnánk el becsmérlőleg az ős idők szellemi termékeitől azért, mert régiek, elavultak ? Mint az egyes ember életében a későbbi kor az előbbinek vagy áldásait élvezi, vagy bűneiért lakol, igy van ez nagyban ós általában is. Egyik század a másikban, egyik nemzedék a másik nemzedékben ól és hat tovább. Azonban ily módon öszhangzó lesz-e munkánk ? Korunk világnézlete nem áll-e a régi hagyománynyal sok oldalú, elválaszthatatlan ellentétben ? Hisz gondolkozásunk ós tárgyismeretünk, mióta a természet országának törvényeiről oly sok meglepő felvilágosítást nyertünk, egészen megváltozott. Ha tehát a Krisztus által kijelentett üdvigazságot korunk iniveltségével öszhangzásba akarjuk hozni, ha a régin ós a régiből tovább akarunk építeni, ez csak ugy eszközölhető, hogy a régit gondosan megvizsgálva kiválasztjuk, a régi alapot újra vetjük. Igen, a régi alapot kell újra vetni, de nem ugy, hogy az építést ismét elől kezdjük. — Közel kétezer év előzött meg e munkában, a leggazdagabb szellemi kincsek tárházát hordva össze az idő folyamán. A keresztyénség e régi kincseiből ós azokra kell tovább építenünk, de ugy, hogy a tisztátalan, idegen elemeket gondosan kiválasszuk ós elkülönítsük. Azon az alapon, mely egyszer vettetett, mennyi holt omladékot hordott össze ós rakott le 19 század folyama! Ennek elhordása és megtisztítása, mely már a reformáció által megkezdetett, de korántsem fejeztetett be, a jövő nemzedék számára hagyatott fel. A helyett, hogy Krisztust történelmi nagyságában felfogni és követni igyekeztek volna, az emberiséggel való történelmi összefüggéséből kiemelték istenné tették, kit őszintén megvallva — egy ember sem követhet. A helyett, hogy éltető szellemével foglalkoztak volna, teste imádás tárgyává lőn s az e feletti vitában gyakran megfeledkeztek szelleméről. A valódi Krisztus helyébe homályos, érthetetlen, egymásnak ellenmondó tanokat állítottak fel személyéről s lélekkel és élettel teljes beszéde helyett merev, holt hitágazatokat. Ily alapon természetesen nem épülhet fel többé az uj, de igen az újra vetett a régi alapon. Ugy van, Jézus, ki ha nem több mint ember, de mégis több volt minden más embernél, ki a legmagasztosabb tervet, az emberi nem megváltását karolva fel lelkében a kötelesség teljesítésének oly megható példáját állította fel előnkbe, ki szelid ós alázatos, mégis oly felséges ós tiszteletet parancsoló, ki működésében, szenvedésében ós halálában oly nemes férfiasságot, felséges jellemet tanúsított, a szellemi hatalom ós akaraterő hőse, ki még a keresztfán is az erkölcsi tökély koszorúját fonja homloka körül s istennel teljesen kibékülve hajtja le fejét a halálra: e Jézus ós evangyélioma, mely nem mesterkélt tanalkotmányt, hanem istenországának csak alaptóteleit ós törvényeit állítja fel egyszerű cifrázatlan beszédben, ós a mely mégis isteni hatalomnak bizonyul, mely mindazokat üdvözíteni képes, kik benue hisznek, az evangyéliom, mely mindnyájunkat, mint egy atyának gyermekeit, egymás iránti szeretetre, feláldozó kész szolgálatra kötelez, de azért az egyes embert soha sem teszi az egész céljának eszközóvó, hanem mindegyiknek külön véghetetlen becset tulajdonit s az örökélet ígéretét teszi: ez az evangyé-