Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

De magokban az egyes felekezetekben is a közgyűlések megszüntetése következtében az együvé tartozás érzete mindinkább gyengült, az egyház közszelleme nem nyilatkozhatván, a particuláris érdekek előtérbe léptek, a mi ismét a konkolyhintést, nagymértékben elősegítette. Ily körülmények közt keletkezett a mostani Protestáns egyházi és iskolai lap, részben ugyan azon nevek firmája alatt, melyek a negyvenes években a hasonnevű egyházi közlönyt ékesitették. Az első két évfolyam cime Székács Józsefet és Török Pált nevezi mint segédszerkesztőket. Ez magában már tiltakozás volt a fent jelzett kóros irányzatú állapot ellen, de a programm e tiltakozást világosan is kifejezte és ismételve hangsúlyozta, hogy „elkülönzött testületi vagy felekezeti álláspontot elfoglalni nem szándékozik", s hogy „igaz keresztyéni életközösség és szabad értesülés utján eszközlendő öszhangzás a két testvérfelekezet s az egyes kerületek közt az, amire az idő mindenekelőtt int." A nemsokára bekövetkezett pátensi küzdelem váltig bebizonyitotta, hogy mi az idő intő szózatát megértettük és jól felfogtuk. Ama válság napjaiban veszély és közös érdek megmutatták, hogy mindnyájan egy hajóban evezünk, s hogy ezt a hánykódó tenger hullámai között a felszínen csak egységes működés tarthatja fenn. A Protestáns egyházi ós iskolai lap szerkesztősége egyik legkeresettebb központja volt az akkor időben megindított mozgalomnak, s igy mi mondhatják meg leghitelesebben, mennyi erőködésbe került a sok részre szakadt testbe egy lelket önteni. Ami a hajszálon függött ügyet utoljára is megmentette, nem saját testületi szelleme ós ereje volt, hanem az annyi éveken át hamu alatt lappangott és akkor végre nyilatkozásra rést talált nemzeti szellem tüze, mely az európai viszonyoktól támadt léghuzam mellett lobbot vetvén, a Bach-fóle zsarolási rendszert nem sokára mindenestől légbe röpítette. Csakugyan több látatja is lett az 1859-dik évi nagy vallási mozgalom szerencsés kimenetének általános politikai tekintetben, mint arra nézve, hogy vallás-erkölcsi életünk erősbödést, a tagok közti közösség érzete uj táplálékot nyert volna; sőt a menynyiben az egyház sok helyt a politikai szereplés uszályába jutott, a politikai pártok közt később kifejlett feszültség miatt sok tekintetben a szakadás még nagyobb lett, mint volt azelőtt, és annyira jutottunk, hogy mai nap, legalább a reformált egyház kebelében a közös cselekvés csaknem az impossibilitások közé tartozik. Mind a mellett az egyház egyetemes megrázkódása sokkal tetemesebb volt, semhogy minden positiv eredmény nélkül múlhatott volna el. Lapunk régibb olvasói emlékezhetnek, hogy még 1858-ban polémiába bonyolodtunk volt elébb a nyíregyházi evangelikus, később a szentesi reformált egyház elöljáróságával a miatt, hogy a magokat önkeblükből kiegészítő presbyteriumokat, minők akkor az egyházak legnagyobb részében léteztek, sem az egyház fogalmával, sem a kor követelésével egyezőknek nem találtuk. A pátensi küzdelem nehéz napjaiban a presbyteriális szerkezet ama felemás természetű csudaszülötteinek teljes tehetetlensége napfényre jött, s igy történt, hogy az ugyanazon napokban keletkezett egyetemes bizottmány 1860. september havában a törvényes visszahelyezkedós ügyében gyűlést tartván, a presbyteriumoknak olyatén alakítását határozta el, hogy a presbyteri tagok megválasztásában, valamint az ekklésiai gondnokság évenkénti választás által történendő betöltésében az egyház terheit viselő minden önálló ekklésiai tagnak legyen módja személyesen befolyhatni. Ugyanakkor határozatba ment, a presbyterialis rendszernek az egyházkormányzat felsőbb fokain : az esperességi ós kerületi gyűléseken való keresztülvitele is, s ez intézkedés azonnal országszerte eszközlésbe is vétetett. Nem kisebb jelentőségű eredménye volt a küz, delem által fölélesztett közérzületnek az egyetemes tanügyi bizottmány fokozott működése is, mely a népiskoláknak a kor szükségeihez mért átalakítását tűzvén ki magának célul, sikeres előkészítője lett az 1868-iki népiskolai országos törvénynek. Az ember azt gondolná, hogy a közös működés e két mozzanatából eredt sokféle áldás embereinket figyelmeztetni fogja a századok óta akaratunk ellen fennállott szétdaraboltság hátrányaira ós siettetni fogja a közös célú cselekvésre való egyesülést, melyet az eddig követett uton tapasztalt elmaradottság fennen követelt ós lapunk mindenféle alakban sürgetni megnem. szűnt. Csalatkoztunk mindnyájan, kik olyasmit várni