Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-01-06 / 1. szám

merészeltünk. Nálunk a tényéknél is többet nyoin a nagy hangú szó. Centralisatio, a politikai téren méltán megutált rendszert kifejező ez egyetlen jelszó hangoztatása elegendő volt arra, hogy mindent meghiúsítson, amit mi közös egyházi pénzalap, és közös magasi) tanintézet létrehozása által elérni óhajtottunk. A hazai protestáns egyház eddigi történelmében is mily messzeható humanitási eszmék vehették a protestánsok munkásságát igénybe, a melyekre nézve a felekezeti különbözés árnyéka sem létezett! Az államhatalommal szemben az egyház önhatósági joga forgott kérdésben, s e jog megóvása mellett annál állhatatosabban kellett küzdenie, miután tapasztalati tény, hogy a függetlenségétől megfosztott egyház rendeltetéséből kivetkőzve, minden időben csak a zsarnokságnak szolgált leghatályosabb eszközéül. Az uralkodó egyház irányában a lelkiismereti szabadság elidegenithetlen ősi jogát és a tudomány szabad fejlését kellett védenie, mik nélkül a positiv vallás mindenha csak szellemi vakságot eszközlő intézményekké szokott fajulni. Magában az egyház kebelében a tiszta keresztyénség azon szent eszmék tényleges ápolására utal, melyek folytán elsőrendű feladatunknak ismerjük szerető karjainkat kitárni azok elibe, kik a társadalom örökségéből részt nem nyertek, vagy ezt önbünök által eljátszották, hogy oktatva, gyámolitva elvezessük őket embeii méltóságuk tudatára, hogy újjászületve keresztyénekké, igazi emberekké váljanak. Ezek fővonalaiban azon szent célok, melyek valósítására törekedni minden protestánsnak, akár evangélikus, akár református, akár unitárius a neve, egyiránt kell indíttatva éreznie magát, egyiránt kell törekednie; s e magasztos feladatokkal szemben mily miserabilitások azok, melyek ama különböző elnevezésű protestánsokat egymástól elválasztják és a kitűzött célok elérését nehezítik, hogy ne mondjam lehetetlenítik. Ha a református büszke a maga Kálvinjára, az' evangélikus dicsekvéssel emlegeti genialis Lutherjót? az unitárius Socint magasztalja, jusson eszébe mindeniknek, hogy az eszme ama nagy bajnokinak a méltó tiszteletet csak ugy ós akkor adjuk meg, ha a művet, melyet azok megkezdettek, mi tovább fejleszteni ós lehetőleg befejezni törekszünk. Ámde valóságban mily távol estünk mi attól ! A helyett, hogy a müveket folytatnók, melyekben v, reformátorok nagy szellemei egyesültek, folytatjuk a zsörtölődéseket, melyek a tudomány amaz időbeli korlátoltságát, s az emberi legnagyobb elméknek is gyarlóságát jelzik. S hagyján, ha e gyarlóságok megörökítését szellemi, vagy akár csak anyagi nagy érdekek is köve-1* Az egyetemes bizottmány javaslatára két izben összejött egyetemes convent a helyett, hogy a superintendentiák közti egyetértést erősítette volna, inkább azt eszközölte, hogy mai nap a hány superintendentia, annyiféle intézkedés, akár egyházi dolgainkat, akár a felsőbb iskolai rendszereket tekintsük. Öt óv óta a nemzeti lét minden pontjain uj életnek, fokozott tevékenységnek jelei tapasztalhatók; eddig nem szerepelt társadalmi elemek eddig nem ismert szükségleteket teremtettek s ezekkel aránylag szaporodott a tevő erő, mely mindenféle reform-törekvésekben nyilatkozik. Teljes megújhodásnak indult minden életviszony s oly irányban, mely remélnünk engedheti, hogy a régi népnyomorgató politika által szentesített törvényeknek és táisadalmi szokásoknak nemsokára vége szakad. S ha egyfelől tagadhatatlan, hogy azon előzmények előidézésében, melyek a nemzet mostani ujjá" születési processusát eredményezték, a protestáns egyház háromszázados küzdelmeit nem kis rósz illeti, másfelől szomoritó volna, ha a protestáns egyház haladási elveitől épen akkor volna hátrálni kénytelen, mikor az elveket, melyekért századokig küzdött ós szenvedett, végre diadalra segítette. Mi e kónytelensóget nem látjuk, sőt meggyőződésünk szerint, ma inkább mint valaha az a nagy világhivatás néz a protestantismusra, hogy egyfelől a tekintélyi elvnek az absurdumig vitt feszítése, másfelől az úgynevezett exact tudományok minden egyebet tagadó túlzása által hitében megingatott emberiség szellemi újjászületését eszközölje, föltéve, hogy sikerül a vallásos érzésnek oly kifejezést adni, mely mentől sikeresebben segíti elő az emberiség ideális céljait, annál közelebb jár Krisztus eredeti tanához Ami nagy feladatai valósításában a protestantismust mai napiglan gátolta az, hogy több súlyt fektetett azon aprólékos kérdésekre, melyek különböző felekezetekre oszlatták, s erejét elforgácsolni kényszeritették, mint missiójának lényegére, melyben mindnyájan egyek vagyunk.