Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-11 / 19. szám

remtményeire nézve látható máskép nem lehetett, mint Jézus Krisztusban; a testbe öltözést, emberré levést tehát, ha valakinek ugy tetszik, más szavakkal ugy fejezheti ki, mint tevé Irenaeus, hogy az öröktől fogva létező isten, a mennyiben ő bennünket érdekelhet, láthatóvá lett, vagyis az ö szavai szerint „a mi a fiúban láthatlan, az az atya, a mi az atyában látható, az a f i ú." (Invisibile filii páter, visibile autem patris filius. Adv. Haer. IV. 2, 2.) De félre e gyarló okoskodásokkal! Ott van a szent irás, mely tanitja az isten emberrel való egyesülésének felemelő dicső tanát; tanitja, hegy J. Krisztus isten f i a, mely azt teszi :istentőli isten, mert magában foglalja az azon jogú, hatalmú, birtokú, nevü, természetű, tehát lényegü minőségeket; ép ugy, mint az embervilágban a fiu annyi, mint: embertőli ember. A választottak csak Krisztus által s akkor is nem természetileg ós tényleg, de átvitt s erkölcsi értelemben mondathatnak és mondatnak isten fiainak. Az egyetlen egy szülött fiu, tehát a valódi, csak ő. Ez az isten fia azaz ige, mely isten vala, mely testté lett, mely egyetlen szülött, tele kegyelem és d icsőséggel. (Ján. 1, 1. 14.) Kegyelem és dicsőség, bün és por fiában, milyen minden más ember fia, nem honolhat. Csak ő e g y az atyával (Ján. 10, 30.), mert lényege és valója elválhatlanul és összezavaratlanul egyazon. Az isteni egy lényegben a személy felvétel nem töri meg az egységet a tökély legmagasb mérve miatt; hiszen már kicsiben itt e földön is, tehát a tökéletlenség körében, két egymást valóban átértő és átérző lény, a természet, gondolat, akarat szép öszhangjánál fogva szokott mondatni, a személyi különség ellenére, egynek, bárcsak képlegesen. A mi nálunk kép, a tökély tetőfokán valósággá válik, azzá magasul. Az istennel egyenlő fiu, „mikor istennek f o rm á j á b a n" volna, magát megüresité, emberhez lett hasonló, — nevére minden térd meghajol mennyen, földön. (Phil. 2, 6. 7, 10.) Lehet-e ilyet puszta emberről tanítani? Róla mondatik „mindenek felett örökké áldandó isten". (Róm. 9, 5.) A Krisztusban lakozik istennek minden teljessége testileg (Kol. 2, 9.); örökké megmarad, örökké való papsága vagyon (Zsid. 7, 54.) ; az örök üdvesség oka, mindenkor él; tegnap és ma ugyan azon, mind örökké is ugyan azon lészen. (Zsid, 7, 25, 59, 9. 13, 8.) Lehetlen, hogy a haláltól fogva tartassék. (Csel. 2.24) Ő látta egyedül istent és jelentette ki; ő ismeri az atyát ; neki adatott minden testen hatalom, az övéinek örök életet a d; ő istentől rábizotta k'a t végzett; az ő dicsősége a világ léte előtt volt istennél; nem a világból való ; szerette őt az atya a világ alapja megvettetése előtt. (Ján 1, 18. 11, 25. u. 5. 8. 14. 24.) A Jézus Krisztus által vannak mindenek. (I. Kor. 8, 6.) Jézus Krisztus isten-ember természete mint tény áll előttünk a szentírásban ; 19 százados történelem, a hivők ezreinek láncolatában Tamás apostoltól Kálvinig, s tőle jelenig, mint tényről tanúskodik a felől; a ker. egyház fő és nagy ünnepei, maga a ker. egyház épülete, a vértanuk halála, milliók hite és reménye, mint tényen alapszik azon. Az ige testté lőn, ennek van értelme, értéke és hatálya! Csak a tényt nem lehet elmagyarázni, megváltoztatni, e kőszikláról nem is szabad lesiklani engedni a keresztyénséget, mert csak akkor lehet egy az alap, a hit, remény, ha egy a megváltó, a közbenjáró. Puszta ember miként lehetne közbenjáró isten és ember között ? Isten is akkor egy, ha a Krisztus egy, mert Pálban, Péterben, Athanáziusban, Chrysostomban, Ágostonban, Clairveauxi Bernátban, Szent Lajosban, Lutherban, Méliusban, Topladyban, Yinetben, Chalmersben stb. egy azon vala a hit az isten ember iránt, a fiu iránt, tehát egy azon az atya isten iránt is. Míg az evangyéliomot elvető emberi agy különböző felfogásnak hódolván, az olympusi vallás bölcselői, a gnostikusok, a Servétek, a Voltaireok, a Diderotk, a La Placeok, a Haeckelek, a Büchnerek más-más Krisztust, isten fiát hivén, ha hívén, alkalmasint más istent tiszteltek és tisztelnek, ha ugyan szükséglik egyátalában az istent. Az atya és fiúba való hit, ha evangyéliomi és igy egy alapú, egymással válhatlan kapcsolatban áll. Miután álláspontom jelen cikkecske által ismerve lehet, bármely, netán felvetendő kérdésre, hasonló irány és szellemben felelhetnék; miután a megoldhatlan hittitkok az ész érvei előtt fel nem pattannak soha, miután történelmi munkám sajtó alá rendezésével vagyok jelenleg nagyon elfoglalva: nem óhajtom folytatni e téren e boncolgatást. Különben is a hit isten ajándéka, s örökké igaz marad Clairveauxi Bernát azon tétele „orando non disputando Deus quaeritur et invenitur." Én kérem az istent: erősítse bennem naponként a hitet; boldoggá a bit teszen, ez ad alapot és alakot a testeknek is; ebben rejlik az isteni és emberinek összeolvadása, harmóniája. A Krisztuson alapuló hit változtatta meg a belvilágok ábrázatát s egész mivoltát, mit szépen fejez ki a római keiesztyén katakombai irály egyetlen szóban. Mig ugyan is a pogány sirok felirata ez „vixit". . . a Krisztusban elszenderülteké ez: v i v i t, azaz él. Örök erőt ad Krisztus égies szózata: aki őbenne hisz, ha meghal is, é 1 az. Puszta ember ajkán e tétel értéktelen, üres szó. Debrecenben, 1872. aprilhó 30. Balogh Ferenc. ISKOLAÜCY. Néhány szó az egyetem bölcsészeti 'kara mellett fenálló gymnáziumi tanárképezdéről. Ha visszatekintünk gymnáziumaink eddigi állapotára s rágondolunk a gyorsan növekvő s feldolgozásra váró tudományanyagra, valamint a növendékek korszerű helyes kikópezésére : bizonyára mindnyájunk előtt tisztán áll azon követelmény, hogy az eddigi rendszert mellőzve, szaktanár