Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-05-11 / 19. szám

mint az a kor, melyben az egész élet vallási formák között mozgott s az ember istent szolgálva elfelejtett ember lenni. A jog nélküli szegény ember a menyet kereste, mert a földön nem volt osztályrésze, az előjogozott gazdag pedig kegyelte azt a vallást, mely élvezetei kiapadhatlan forrását, a kiváltságokat számára biztosította és a neki oly igen kedvező statu quot szentesitette. Pedig épen abban rejlik a mali labes, hogy azok, kiknek állása bizonyos vallási formák fen maradásához van csatolva, minden időben inkább tűrték a vallás lényege elhomályositását, semhogy valaki az egyszer megállapított formákat, melyektől existentiájuk függött, megbolygassa. A vallás a szívből jő, testületnek pedig nincs szive, hanem vannak érdekei; beszélhetsz a testületnek az ész, az igazság nevében, — ha amit mondasz, érdeke ellen van, elbérmálja saját esztelenségét észfelettinek, s lesz istenivé eszed nyilatkozatát pedig elnevezi emberi vakmerőségnek, sigy az arra való hivatkozást istentelenségnek. Hasonló sorsa lesz igazságra való hivatkozásodnak: az ő igazságtalansága isteni végzet cime alatt tiszteletet követel, a te igazságod pedig az örökvégzetileg elhatározott isteni akarat elleni lázadásnak címeztetik (1. pápai Syllabus ós Encykliea),s akkor, ha a testület hatalma szenvedélyeivel arányban van, köszönd meg, ha igazmondásodnak áldozata nem leszesz. Ily viszonyok szülték minden időben a vallások pharisausait, a keresztyénségben ugy, mint a zsidóságban, mivelt társadalomban csak ugy, mint a miveletlenben. — Fentartani a hagyományokat, megörökíteni a véleményeket és szertartásokat, biztosítani az azokon alapuló intézményeket ós jogcímeket, ezekben áll a pharisáismus feladata. Midőn tehát a pharisáisrnus e feladathoz képest a vallás lényegét azokba a testületi önfentartás által követelt külsőségekbe helyezi, csoda-e, ha a modern társadalom önérzetre ébredt embere, ki ez érdekszülte tüneményeket nem csak Rómában és a berlini consistoriumban, hanem Konstantinápolyban ós Benaresben is ismétlődni látja, elfordul az egész institutiótól, mely az embertől, hogy feladatát mint eszes lény betölthesse, azt kívánja, hogy eszét megtagadja, mely, hogy a multat dicsőítse, a jelent legszentebb jogaiból kivetkőzteti ? Avagy lehet-e okosan követelni, hogy egy személyes becsét érző mai mivelt ember az exact ismeretek és tudományok által fegyelmezett eszéről lemondjon és lélektani alapokon nyugvó meggyőződését elnyomja csak azért, mert a történelem legsötétebb századaiban tudatlan szerzetesek agykoholmányaikat az üdvözülhetés sinequanonjának tették ós azokat örök időkre szóló hittóteleknek declarálták ? ! hagyományos hitvallások követelése, hogy az ember megfoghatatlan mysteriumokat imádjon, holott a vallás elfogulatlan kutatása a mai mivelt embert megtanította, hogy Jézus nagy müvének főérdeme épen abban állott, hogy a régi vallások mysteriumának a lelki szegények által is megérthető világos, egyszerű tanai által véget vetett. Hitvallásunk a sz. irást jelzi, mint az üdvösségünkre tartozó tndomány kútfejét. Dehát azért fáradoztak századokon keresztül a legnagyobb elmék az irás magyarázatában, hogy 1872-ben a tantételekre vonatkozó Írásbeli helyeket máskép ne magyarázhassuk, mint ahogy egy sötét kor elfogultsága azoknak értelmét reánk hagyományozta? — Nem annyi-e ez, mint azt követelni, hogy a tudomány kérjen tanácsot a tudatlanságtól, a nap kolduljon világosságot az éjtől? Íme, ezek a viszás tények, melyek okozzák, hogy napjainkban a mivelt emberek a hivatalos vallástól elfordultak. Mikép lehessen e bajon segíteni, erről a következőkben. B a 11 a g i Mór. Nyílt válasz a zágoni nyilt levélre. (Lásd a Prot. Lap 1872. év 15. szám. 472. lapot.) A zágoni egyház tiszteletes lelkipásztora egy feleletre fontos és nehéz kérdést intéze hozzám a Krisztus istensége tárgyában. A „benső vonzódás késztette" őszinte felszólítás testvéries válaszra indít engemet is, előre kijelentve, hogy a hit nagy titkát az emberi ész, földi lét körében is alsóbb szerveivel, fel nem foghatja, ki nem magyarázhatja. Nem is tudok én sem gyarló parányiságomban egyebet tenni, mint az ur Jézus iránti forró szeretet érzetére, s a szent irás horgonyára támaszkodva, nem a magyarázást kisérteni meg, mi lehetetlen, hanem körvonalozni azt, miként tükröződik lelkem táblájára az isten-emberről lövellő fénysugárzat. Isten a teremtésben s teremtés által nyilatkozott először magán kívülre hatólag, azelőtt, bár létezett, semmi nem mutatá lételét, azelőtt, semmi nem fogta fel még csak képzetét sem. Az első öntudatos lénynyel (Ádámmal) kezdődik a világban istennek felfogása, ránk nézve azóta van isten, mióta ember van, mert csak az ember emelkedett, és emelkedhetik isten fogalmára, épen ez alkotja az ember dicsőségét. Az isten eszméje nélkül 37*