Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-30 / 13. szám

Hogy a vallás dolgában mire fektetünk fősúlyt? legyen meggyőződve, hogy a Jézus Krisztus által tanított elveket mind a hit, mind az erkölcs terén elfogadjuk. Ha különböző fellogással teszszük magunkévá, s nem egy értelemben vagyunk egyik vagy másik tétel felett: ez egyéni dolog, melyet senkinél sem lehet kárhoztatni, mert a hitelvek feletti nézet, az értelmi kifejlődés, vizsgálódás és elmélkedések által különféle irányt vehet, s ennek alapján különböző a vallásos meggyőződés. Ne tessék hinni, hogy minket a sz. háromságtagadása ösztönzött volna amaz óhajtásra, hogy a hivatalos esküminta az egy örök Istennek nevére teendőnek állapíttassák meg, hanem óhajtottuk az oly keresztyé i szellemű egyszerűsítést, melyet elfogadhat egy unitárius, sőt egy mózesvallásu tanár is, és elégnek tartson egy ortfrodox kálvinista vallású lelkész is. Mi hiszszük a sz. háromság hittételének titkát ugy, a mint mi tudjuk; önök higyjék ugy, a mint önök tudják, mi hitökben megzavarni nem fogjuk. Ha valaki a krisztusi elvekkel ellenkező, más vallásos-erkölcsi nézetet tanit akái az ifjabb nemzedéknek, akár a népnek, mint a mely a magyar ref. egyház által elfogadott hitelvekkel megegyezik : a magyar ref. egyház egyetemének kezében az erő és a hatalom, hogy az illetőt hivatalától elmozdítsa. Hanem H. ur szerint mi megrontottuk a .szeretet törvényét, a midőn felszólaltunk a tiszántúli egyházkerület és annak kormányférfiai ellen; Kell-e a szeretetlenségnek szomoritóbb példája annál, mint midőn a ker. prot. egyház egyik püspöke, — kinek minden erényekben elsőnek, de különösen a szeretetben és türelemben mások előtt példányképnek kellene lenni, — valakit egy oly indítványért, mely a keresztyénség protestáns felekezetének hittételével nem ellenkezik, szenvedélyes elragadtatásában az egyház kebeléből kiutasít? Szerintünk épen az ő keresztyéni és emberi kötelessége lett volna, — a mint Tóparti ur magát ki is fejezte, — hogy azt mondja : „jertek ti u j i t á s r a t örekvő emberek, hallgassátok meg érveimet, melyekkel álláspontomat védem, s ha meggyőződtök tévelygéstekről, szeretettel fogadjuk csatlakoz ás tok a t s ha meg nem győződtök, legyen hitetekszer int." A kiutasító főpapi szó nem szeretet szava, és nem meggyőző ok! Mi nem szólottunk ily szeretetlenül, mi az igazat, lelkünk meggyőződését mondtuk ki; de tudjuk, hogy az embernek az szokott legjobban fájni, ha hibáját leplezet lenül szemére vetik. A püspök is ember, mért ne lehetne meg nála is ez emberi gyöngeség ? Vagy szolgai meghunnyászkodással tűrje a ref. egyház minden lelkésze, minden tagja azon uralmat, melyet nagyon megszoktak, melybe beleélték magokat az illető testület némely tagjai, kik ellenmondást, más véleményt ismerni, vagy még eltűrni sem akarnak ? H a Debrecenben római szellemben akarnak uralkodni, mi feltétlen engedelmességet nem esküdtünk senkinek! Én Révész Bálint püspök urat 24 év óta ismerem, s legyen meggyőződve H. ur, hogy tiszteltem ügy, mint más keresztyén papot soha, példányképnek tartottam a magyar protestáns egyház lelkészi testületében, püspökválasztás alkalmával kétely nélkül, örömmel szavaztam reá, legfőbb erényének azon szeretetet hittem, melynek minden egyházi beszédeiben oly szép s könnyekig megható kifejezést tudott adni. Egyházi alkotmányos érzületéről többször meggyőzött, de különösen bizonyítványát adá annak a 60-as években, amidőn egy egyházkerületi gyűlés alkalmával a boldogult Balogh P. superintendens a többség véleményétől bizonyos ügyben eltérő nézetben volt, s a vita annyira hevessé lön , hogy elkeseredve szólalt fel azt mondá : „n e tartsanak már engem mindiggyermeknek, legyen meg egyszer az is, a mit én akarok." S ekkor felállott R. ÍJ., akkori főjegyző és esperes, s tiszteletteljesen, de határozottan kijelentette, hogy „a superintendens, mint elnök, a gyűlés többségének véleménye szerint kimondhatja a határozatot, erre joga van, de saját nézetének vagy akaratának oly hatályt nem követelhet, hogy azt a többségre ráerőszakolja." íme, ha nem épen e szavakkal is, de ily szellemben nyilatkozott akkor mint esperes és főjegyző, s minő változtatást tett rajta a püspöki szék? Nagyon fájt nekem, hogy ily ügyben és ily férfiú ellen kellett felszólalnom, de jobban szeretem egyházam alkoímányos elveit, sem mint fület dugjak annak püspökének önkénykedő szavai előtt, és szerintem az önkénykedés vétkének mértékét hatványozza azon állás magassága, melyben az azt elkövető van. Ha az erény napja délpontjáról hinti szét sugarait, nagy látkörnek fénylik az, de ha a délponton támadnak rajta sötét foltok, sokkal több szem fogja azokat is felfedezni. Mi jobban tiszteljük és szeretjük a napszámost, ki híven dolgozik, fizetéseért megszolgál, kötelességét minden téren betölti, mint a királyt, ki hivatalának meg nem felel. Mi nagyobb és észszerűbb szeretetnek tartjuk a hibát fölfedezni és megróni, mint eltakarni és védeni. Igy alkalmazzuk a felebaráti szeretet elvét. Azon kérelem, melyet H. ur a 8-dik lapon szeretet hangján intéz hozzánk, olyan, a melyet minden hivatását átértő protestáns lelkész teljesíteni igyekszik s a melyet bizonyára az önök által elitélt protestansegylet is valósítani törekszik. A röpirat második része azon kérdésre akar felelni: kiknek és miképen kell a reformot megkezdeni ? A fő életelvet magunkénak ismerjük; lelkiismereti szabadságot és józan haladást a tökéletesedés pályáján, — ez a mi jelszavunk is. De hogy az orthodoxia menynyiben tiszteli a lelkiismeret szabadságát : arról szomoritó meggyőződéseket szerezhetünk azon ledorongolásokból, melyeket a