Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-30 / 13. szám

tel alkalmazták a bibornokokat, püspököket és apátokat államminisztereknek. E veszély, hogy az államhatalom a klérusra ruháztatott, az ujabb kor szokása által szerencsésen meg lön szüntetve. De ami sokkal roszabb és veszélyesebb a modern államra nézve, az még ma is gyakran történik : ultramontán világiak, más szóval a papság szellemi szolgái emeltetnek állami hivatalokra. Az ebből folyó kár és veszély nagyobb ; minthogy könyebben elpalástolható s a figyelmet könnyebben kikerülheti. A pap fölött, akiről tudja a világ, hogy az egyház szolgálatában áll, a féltékenység őrködik, nehogy az államot egyházi irányban terelje; az ultramontán világi nem kevésbé függ a hierarchiától, de könnyebben kikerül minden gyanút arra nézve, mintha ő állami hatalmi állásával az egyház előnyére visszaélne. Az ultramontán párt tehát természete ós tendenciájánál fogva a modern állam szempontjából nem korm'ánykópes párt. Inkább szüksógszerüleg ellenzéki álláspontra van utalva. Igen káros következményeket von maga után az, hogy ha az ultramontanismus elleni harcban az államhatalom, elvi magatartásában félénkségét ós habozást tanusit. Az ultramontanismus , eszméiben korlátolt s útjában rövidlátó,, de bizik ügye nagysága ós szentségében. Amint ennélfogva tapogatódzást ós ingadozást vesz ószre az állam rendszabályaiban, azonnal azt következteti, hogy az államférfiak vagy rosz lelkiismeretüek, vagy gyöngék, ós ez a következtetés fölbátorítja ós fokozott tevékenységre serkenti a pártot. Ezenkívül az ultramontánokat, kik az elmúlt idők gondolatkörében hátramaradtak, szoktatni kell a modern államhoz, mely előttük mint idegen valami, órthetlennek tűnik fel A nevelőnek (szoktatónak) azonban előbb tekintélyt kell szereznie az előtt, aki neveiésót szükségli. Az ultramontánok semmikép sem akarják az államnak tekintélyét elismerni. E tekintetben is középkori fogalmakkal bírnak ; az államot csakis mint testi és földi birodalmat ismerik s ennélfogva kevesebbre becsülik az egyháznál, melyben az isten szellemi és örök birodalma képezi tiszteletük tárgyát. Ez okból felette ós mindenekelőtt szükséges, hogy a modern államok szigorú ós szoros jogi fegyelm e t gyakoroljanak ellenük, s vasszilárdsággal szerezzenek érvényt törvényes rendeleteiknek, még akkor is, ha ezektől ama párt egyházi-vallásos előitólétéinél, fogva netalán idegenkednék is. Túlfelől szükséges, hogy az ultramontánok a politikai szellem fenség e, bölcsesóge és teremtőerejének is visszautasithatlanul tudatára jussanak, hogy igy ismerni tanulják az állam férfias szellemének felsőbbsógét az egyház nőies szelleme fölött s hogy az állam tekintélye világosabb színben tűnjék fel előttük, mint akkor, amidőn még az állam érzékeit homályszülte tévedések boriták. Minthogy az ultramontán párt az ujabb kor művelődési és állami fejleményeitől hátra maradt, az állam nevelése által kell nála kipótolni azt, amit az egyház nevelése elmulasztott. A vallás és az emberek vallási törvényei a forrás, melyből, az ultramontanismus saját jogosultságát ós hatalmát származtatja. Ezért ellenei közül többen azt a nézetet vallják, hogy végkép csak akkor fog legyőzetni, ha előbb a vallásnak az emberi kedélyre gyakorolt hatalma meg lesz törve. A radikális nézet, — amely minden vallást, mint esztelenséget kinevet s amely a keresztyénsóget, mint babonát ki akarja irtani, — az ujabb időben több hivatott ós csatakósz védőre talált. Még inkább el van terjedve az a vélemény, hogy az ultramontanismus a katholicismussal összeforrt s hogy a katholikus tanok ós tekintélyek elpusztulnának, ha az ultramontanismus végkép kiirtatnék. E fölfogásban veszedelmes tévedés rejlik. Ha a harcot a vallási érzelmekkel visszaélő ós azokat félrevezető ultramontanismus helyett, maga a vallás ellen indítanák meg : ez az emberiség lelkiismeretet fellázítaná ós mint az embereknek istenhez való legszentebb viszonya elleni támadás visszaveretnék az. Az ultramontanismusfc akkor sokan még ellenségei közül is gyámolitanák. Tényleg mindazok mellette fognának, akik a vallást megbecsülhetlen drága kincs gyanánt tisztelik. De még ha a harcban a vallás megkíméltetnék is, ós ha az ultramontán párt helyett, mely elvégre a katholikus egyházban csak egy szélső irányzatot jelent, az egész katholikus egyház lótele fenyegettetnók : akkor is a küzdelem az ultramontanismus állását inkább erősbitenó, mint gyöngítené s annak inkább múlékony győzelmét, mint állandó leveretósót eredményezné. A jelenleg ugyan a jezsuitiko-hierarchikus párt által megfélemlített ós elnyomott, de azért mégis szabadabb, nemzeties ós humánus gondolkozású katholikus klérus, akkor, akarata ellen is, az ellenséges táborba 25*