Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-16 / 11. szám

lános ítélettel cáfolni meg, hogy bírálatom „felületes és alaptalan," hogy abban „nincs józan ítélet," hogy nem „szakavatottan értekezem" és hogy az „ujabb német commentatorokat nem ismerem." — A mi az első pontokat illeti, bátran bizhatom ügyemet olvasóink decisiojára; de az utolsóra magamnak kell felelnem. Arra az időre, mikor bírálatomat írtam, teljes, tökélyes igaza van V. I. urnák. Egész munkám alatt semminemű segédeszköz, a Burmann editioján kivül (cum notis Servii et variorum) kezemnél nem vala. Ennek meg volt a maga oka, melyet Correggio ugy fejezett ki: „anch'io sono pittore." Nem kellett nekem Wagner, Jahn, Forbiger, Peerlkamp, Ladewig, Weidner e tutti quanti; mert hiszen én is azokból a forrásokból meritbettem és merítettem, a melyekből ők vették minden tudományukat. Ezek: a latin nyelv és az archaeologia átalános ismerete, a latin irodalom kezünkre jött termékei, a scholiasták és a mit első helyen kell vala említenem, minthogy „nyúl-sülthez csakugyan első kellék a nyul" — maguk Yirgilius müvei; melyeket mind vagy 60 év óta használok — Istené a dicsőség — ép és egészséges elmével, akár mit is tartson róla viszonzó. Hanem most már egy kissé változtak a körülmények. V. I. emlékeztetése következtében a commentatorok nagyobb részével megismerkedtem, hadd lássam, reá bir-é valamelyikök avagy csak egy pontban is véleményein megváltoztatására. De biz az eredmény máskép ütött ki, semmint Y. I. anticipálta; mert se nem borultam le, mint Ő, se nem hajlottam meg tekintélyök előtt, hanem maradtam a mint voltam, — ha tetszik: „1848 előtt." Sőt mondhatom, látatlanul nagyobb tisztelettel viseltettem irántuk, mint az ismeretség után: a köddel burkolt hegyet magasabbnak látni, mint sem derült időben. Mostani véleményemet, ha igen elesen is, de közelítőleg helyesen tolmácsolja egy pár idézet, melyeknek mielőtt válaszomat végezném, helyet kórek szerk. tisztelt barátomtól e lapokban. D y e r jeles angol historicus, a Livius kiadója Prof. S e e 1 e y ellen folytatott polémiájában ezeket irja : „Mindjárt következő cikkében azzal fedd engem a tanár, hogy bántom a német kritikusokat — ettől a hibától, meg kell vallani, hogy ő egészen ment. 0 tökélyesen alázatos szolgájok, mi eléggé természetes, minthogy nekik köszönhet mindent. No de, én nem szeretném, ha engem e tekintetben félre értenének. Én nagy tisztelettel (respect) viseltetem a német tudósok tanultsága, szorgalma és ügyessége (abilities) iránt. Közülök sokkal volt szerencsém (pleasure) megismerkedni saját honában és azt tartom, hogy ők roppant sokat (an immense deal) tettek a classicai tudományok elébbvitelére; az utóbbi időkben hasonlitatlanul (immeasurably) többet, mint mi, — inert* napjainkban, tudósaink legnagyobb része megéri azzal, hogy alázatosan lépeget az ő nyomdokaikba. Tagadom, hogy íitymálólag nyilatkoztam volna valaha Niebuhrról, vagy akarmely igazán kitűnő (really distinguished) német tudósról; hanem igenis azt tartom, hogy a német iskola átalán véve, miutha igen erősen kapna a paradoxumon és azon, hogy mondjon egyet mást, ami és a miért uj; és hogy tagjainál gyakorta hiányzik az a kritikai józan Ítélet (sound critical judgement), mely a francia és hollandi régi tudósokat, és a mi Bentley-inket, Porsonainkat és Elmsleyinket tette oly jelesekké. Ennél fogva ellene kellett olykor-olykor mondanom nézeteiknek, mihez annál -inkább volt jogom, hogy ők is gyakran ellenkeznek egymással, és hogy a Niebuhr hite (creed), nem a Mommsen hite, sem a Mommsen hite nem a Schwegleré vagy Ihneé. És hogy a leghíresebb német kritikusok sem mindig csalhatatlanok a latinjokban, kimutatám „Róma királyai" (chnü könyvemében (XXVII. lap.), a hol bebizonyítottam hogy Liviusnak egy könnyű helyének ferde rosz forditásábau (gross mistranslation) egyik a mábikat követték. Niebuhr, Becker és Schwegler... és fordításuk egy nagyon fontos locusnak egész értelmét félre facsarja. Nem egyedül álló példa ez a maga nemében." (Athenaeum. 2308-sz. 81. lap, középső hasáb.) Graesse Bibliographiája a Heyne-Wagner-féle editio ismertetése alkalmával következőleg nyilatkozik: „Látni való, hogy Virgilius halhatatlan költeményeit csupán csak arra valóknak tartja a k i a d ó, hogy nyelvészeti s nyelvtani fogásainkat gyakoroljuk rajtok. Wagner véleménye szerint Yirgilius a költeményét rhetor módjára készítette, azokat a szókat, szólamokat és hasonlatokat válogatva, melyek legalkalmasbaknak látszanak Iái mát ütni Az a baj, hogy a magyarázásnak és commentálásnak e modora mintájává vált a német nyelvészeknek ; csak a lelketlen betű a figyelmök tárgya, a régi autorok szelleméhez nincs szemök. Nyíltan helyeseljük Dr. Henry urnák *) bár kissé sanyarú és epés, de igazságos Ítéletét: Wagnernek az Aeneis nem epos, hanem rudimenta a latinul tanulók oktatására. Az ő 41 Quaestiones Yirgilianae-ja mi körül forog, mit gondol k. olvasó ? Yirgil dúslakodó fényes képei körül ? Dictioja rendkívüli tisztasága és méltósága körül? Érdemei vagy gyarlóságai körül, egybe vetve a Homeruséi-, Hesioduséi-, Apolloniuséi-, Lucretiuséival sat. ? De nem, hanem a t, a b, a c, ad, is, in, ex, o s, o n, q u i s, q u i, h i c, i a m, n e c, ve, et, qui, tum, tunc, iste, ipse, ille körül és hogy melyik, és hogy és mikor? Ez az Ítélet reá illik az autorok editioinak, melyeket a Hermannok és Lachmann iskoláikbeli philologusok adtak ki, egy nagy részére." Én mindezek mellett nagy köszönettel tartozom V. I. urnák, hogy alkalmat adott jó tanácsával megismerésökre. Hálába én is bátorkodom azt a javaslatot tenni, „szerezzen magának" egy adag szerényebb modort és ne beszéljen lóhátról még egy 1848 előtti tudatlan szegény emberrel se, megfontolva azt, bogy „Lepor et humanitas in omni vitae tempore versetur!" (Cic. de Orat. 2. 271.); meg, a mit épen a viszonzó-imádta német szokott mon-*) Notes on a twelve years' voyage of discovery in tke first YI. books of the Aeneis. Dresde. 1853.