Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-16 / 11. szám

tónelmének iránya tehát nem más, mint a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy elveinek megvalósítása, és hogy e magasztos cél, bár nagy küzdelmek között, el is fog éretni, arról kezeskedik a keresztyén műveltség történelmének közel két ezredéves folyama, kezeskedik magának a reformációnak világténye. A szebb jövő derültét siettetni fogja, ha minél többen vesznek részt, a régi elveken nyugvó társadalom átalakításának óriási munkálatában. Itt minden ember számításba jő ereje és képessége szerint, az, aki az első papirmalmot Nürnbergben 1590. felállította , épen ugy, mint Kossuth, ki lángesze hatalmával hazánk politikai irodalmának léteit adott, s a szunnyadó magyar elem kovászába az élesztő-anyagot beoltotta. És hogy legközelebbről csak nemzetünk kulturai fejlődését vegyük figyelembe, el is mondhatjuk, hogy politikai életünk újjászületésének nem hiányzottak, ós nem is hiányzanak hatalmas bajnokai, akár alant, akár a politikai szónoklat geniális mesterei felé fordítsuk tekintetünket. Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Tisza, Ghycy, Böszörményi, Vörösmarty, Tompa, Petőfi, Jókai, Medgyes, Tóth Kálmán, Arany — bármely nemzet irodalmának és történelmének ragyogó gyöngyei lennének, ós nekünk azok is fognak maradni. Politikai életünk ilyetén zajlásai között, végtére örömmel kezdjük észlelni azon tényt, miszerint a protestántizmus jobbjai is megértették végre a kor intő szavát, s belátva a népek társadalmi életének emelkedő irányzatát, azon vannak, hogy az egyház is bontsa ki végre porlepte zászlóit, öltse fel a modern idők követelményeit, mind a tan, mind a kormányzat tekintetében egyiránt. Ugy van, mindenfelé feltünedezni látjuk az idők jeleit . A szabad eszmék hullámai már a Vatikán sziklafalait is csapkodják Rómában ó-katholikus egylet alakul. München vallásos mozgalmak színhelyévé lesz; Döllinger aggastyán alakjában akar megifjulni a katholicismusnak kortól elmaradott szelleme. És hiába valók az ultramontán erőködósek, hazánkban is kezdenek a vallásos eszmék, felvilágosult katholikus polgártársaink kebelében ébredezni; az Isten szavát, a vallásos érzületet, a jezuitismus minden ármányai sem képesek kioltani. De különösen a protestántizmus világában mozgás, haladás, a szellemek bizonyos forrongása, uj titkos tényezők működése észlelhetők mindenfelé. A társulás szelleme kezd itt is lengeni, és természetesen, a német protestántizmus kebelében öltött már eddig is legnagyobb mérveket az egyházi reformmozgalmak áramlata. Nem lehet eléggé mérlegelui e mozgalmak közmivelődési horderejét, kivált a jelen korszakban, midőn a német nép politikai egységének müve immár a bevégzett tények sorába, a rendszeres fejlődés ösvényére lépett. Adjuk ehez még Mühlernek, a porosz vallásügyi miniszternek legközelebb történt bukását, s el lehetünk rá készülve, hogy a porosz egyház müveit, emelkedett szellemű közegei, mindenek felett pedig a porosz népnek műveltsége, fogékonysága, a modern irányban megindult mozgalmak védelmére kelve, a vallásos eszméknek ós az egyházi életnek nagyszerű fejleményeit fogják előidézni. Végre valahára a magyar protestántizmus is életelevenségének csalhatatlan jelét adta; és hogy nem egy galvanizált hullának életvergődósei azon reform-mozgalmak, törekvések, melyek anyaszentegyházunknak valláserkölcsi ós társadalmi újjászületését célozzák, ón lelkemben meg vagyok erről győződve. Szomorúan kell azonban tapasztalnunk, hogy mig az ó-katholikus egylet tagjai Rómában egy nap alatt, 2000, mond kétezerre szaporodnak: addig a mi protestáns egyletünk létszáma oly csiga-lassusággal gyarapodik; mig Münchenben az öreg Döllinger is az uj-eszmék bajnokai közé sorakozik: addig nálunk az ifjú nemzedék tagjai is hátra húzódnak, az orthodoxia terebélyes fájának árnyékában mélyen hallgatnak; sőt Ballagi, a kor magaslatán álló derék egyházi tudósunk, jutalmául anyaszentegyházunk érdekében évek óta vivott küzdelmeinek, amolyan félhivatalos komolysággal, publice gyanusittatik, alaptalan rágalmakkal illettetik, oly férfi által, a ki akár tudományos képessége, akár hivatalos állásánál fogva csak hálára kötelezné egyházunkat, ha a haladó eszmék magaslatára emelkedve, testvéries egyetértés, közreműködés által lehelne uj szellemet pásztorságának nyájába. Hiába, a kor eszméinek áramlatával szemközt úszónak el kell az egyre dagadó hullámok által sodortatnia. Csak az eszmének, és az eszme bajnokainak van örök óletök. Ezért mondá a történelem legmagasztosb alakja, az ujjászülő eszmék dicső mestere Jézus : „A ki ón bennem hiszen, ha meg hal is ól az." 0 maga volt a megtestesült eszme, és az eszme ól örökké. Ennek fokozatos történelmi fejlődósét feje-