Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-03-09 / 10. szám

ben clZ j ci kinek áldoznak és az, a m i t neki áldoznak azon egy lény." Én is csak egy istent tudok, akinek két akarata van s az — nem pogány isten. Olyant pedig, a kinek még több akarata volna, a vallásnak egész történelme sem ismer. *) Egyébaránt itt alkalmat veszek megadni azt az idézetet, melylypl bírálatomban adós maradtam, t. i. Heyne szavait, melyekkel azt akai-ja bizonyitni, hogy az a „numine" nem lehet más csak Juno, — „sí enim n u m e n diversum ab ipsa est: eam alterius dei injurias ulcisci necesse est; quis vero ille fűit aut esse potuit ? et quo poetarum usu vei exemplo Juno alios deos ulcisci velle videri potest?" A kérdésekre, azt hiszem, elég tisztán és egyenesen megfelel a Horatiusból való idézet. Melyhez most már az Apulejus tanúságát is ragaszthatom. Beszéli t. i., hogy Leres és Juno, a segélyért vagy bár menhelyért érdeklő szerencsétlen Psychetöl épen az istenek közt létező pajtásság és közös érdek okán tagadják meg a védelmet. (Met. VI.) (Vége kő?.) B r a B s a i. BELFÖLD. Még egyszer „a vallásos törvények megvetése.* Es ist die grosse Sache aller Staaten Und Thronen, dass gescheh', was Rechtens ist Und jedem auf der Welt das SeiDe werde. Denn da wo die Gerechtigkeit régiért, Da freut sich jeder sicher seines Erbs, Und über jedem Hause, jedem Thron Schwebt der Vertrag wie eine Cherubswache." (Demetrius, Act. I. Sc. 1.) Febr. hó 21-kén reggel Késmárkról egy levelet kaptam. E levélben egy különös biliét doux foglaltatott, melynek alattomos célja vala engemet sérteni, de mely rám nézve tulajdonképen a legnagyobb megtiszteltetés volt. Hogy a nyájas olvasó kiváncsiságát sokáig próbára ne tegjem, kimondom, hogy ezen levél tartalma a „Magyar Állam", ismert ultramontán lap, febr. 14-diki csonkított száma volt, melyben Still János szepes-landeki kath. plébános szót emel, e lapok 3-dik számában közlött, „a vallásos törvények megvetése" cimü cikkem ellen. Ha én azt általában megtiszteltetésnek tartom, ha valaki a „Magyar Állam" hasábjain megtámaltatik , ugy ez rám nézve annál inkább áll, mennél tagadhatlanabban helyben hagyja Still ur az általam felhozott tényeket, és ellenem mást nem tud, csak személyeskedni, piszkolódni és durva módon gorombáskodni. Ha annál nemesebb örömet nem ismer, nagyon sajnálom és bő vigasztalásomat Bürger ezen szavaiban találom: „Wenn dich die Lásterzunge sticht, so lass dir dies zum Troste sagen: die schlechtston Früchte sind es nicht, woran die Wespen nagen." *) Még Heyne is azt tartja: „Sin Junonii n u m e n est: „Saatne ejus numinaplura?" (Exc. I. ad Aen. L. I.) Legelőször azon ütközik meg Still ur, hogy több napilap munkatársa vagyok, hogy majd Ubrykról és a lutheránus infallibilitásról irtam, majd a gráci „keresztyénellenes" Sultzot magasztaltam és Luthert, Kálvint hibáztattam, és majd megint Renánt is dicsértem. Bizony, Renánban is sok az igazság, mert különben nem állana a római indexben. Ha ilyen véleményeim hibások, akkor az egész szabadelvű sajtó, mely hasonló tárgyakról ós ugyanazon értelemben nyilatkozik, tévúton jár. De épen itt fekszik a dolog bibéje. Still ur is, ugy látszik, azok táborába tartozik, kik leginkább sötétben szeretnek fondorkodni, kik előtt semmi sem utálatosabb, mint a szabad szó, az igazság fennen hirdetése, az ármánykodások felderité&e a sajtó utján. Still kedveért meg nem szünendek szokott utamon tovább haladni, és ezentúl is utolsó lehelletemig a mellett fogok küzdeni, hogy a hazai tőrvény tiszteletben tartassék, hogy az akadályok, melyek az egyház fejlődésének útjában állanak, minél inkább elháritassanak, hogy az iskola emancipáltassék; igenis, és csekély erőmmel ezentúl is oda fogok hatni, hogy minden szűkkeblű konfessionalisták átkainak dacára, érvényre jusson az elv: „das wahrhaft Menschliche ist das wahrhaft Christliche und umgekehrt" ós hogy ezen az uton mindnyájan valaha egyesüljünk a jó, szép és igaz szolgálatában és egy nyáj legyüuk az egy pásztor, a názáretbeli Jézus alatt. H^>gy ily törekvésem mellett az igazság terén semmiféle absolut és csalhatatlan tekintélyt, sem Lutherben sem Piusban elismerni szándékom nincsen, ez nagyon természetes, valamint természetes, hogy Still ur a rideg és kizáró konfessió bilincsében nem képes humánus nézeteimet felfogni, miután rá illik: „Hált der Buchstabe dich gefangen, Kannst du nicht zum Geist gelangen." Ennyit általában szükségesnek tartottam felemlíteni a Still ur által annyira kárhoztatott álláspontom ós irodalmi tevékenységem védelmezésére. Still ur ily kifejezései: „hogy én mindennek neki rontok, a mi s'/ent", hogy „a kath. egyház mostt ü r, de türelmének is van határa," és hogy „a legújabb vallásos törvények egyenesen a kath. egyház romlására céloznak," — oly elkoptatott frázisok, melyek minden jezsuita szájába beillenek, s mint ilyenek, figyelembe sem veendők. A dolog érdemére átmenvén, bevallja Still *ur az általam ismertetett törvénysértés hallatlan nemét ezen szavaival: „az intézkedések megtörténtek, hogy az ifjú pár a kath. templomban megeskettessék; de minthogy az illető plébánost hivatalos teendői máshová hitták, az esketéssel segédlelkészét bízta meg, kinek e sorok írója (Still ur) egyik szomszéd plébánossal együtt, az egyházi intézkedés szellemében, azon tanácsot adtuk, hogy a gyermeknevelést illető igéretét a sekrestyében tanuk előtt in forma juramonti a vőlegény (ev. vőlegény) által ujitassa meg; mi akképan történt, hogy a vőlegény kezét emelve, egyszerű szavakban megígérte, miszerint leendő gyermekeinek kath. neveltetését ellenezni nem fogja." A vétkes emberben legalábbb bűnténye után szokott 20