Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-24 / 8. szám

kivivát s annak előmenetelét biztositák s kétséget nem szenved, hogy nagygyá, virágzóvá mi is csak ugy tehetjük, a tudományos miveltség ós vallás-erkölcsi élet azon fokára, melyet korunk követel, csak ugy emelhetjük; a közbuzgóságot, egyházszeretetet és áldozatkészséget teljes működésbe csak ugy hozhatjuk, ha egyetértés lelkesít s át vagyunk hatva azon tudattól, hogy mindnyájan egy Istennek, ugyanazon mennyei atyának gyermekei s ennélfogva testvérek, atyafiak vagyunk, kiknek kötelességük megtartani a léleknek egységét. Fogjunk tehát szeretettel kezet egyházunk jólétének s felvirágzásának előmozdítására ; munkáljuk egy akarattal boldogságát; működjünk oda, hogy ékesen ós szép rendben folyjanak dolgaink; tusakodjunk igazán Krisztus szent ügyeért s rajta legyünk, hogy sem hely, sem szokás, sem nyelv köztünk válaszfalat ne emeljen, hanem egy szív és lélekkel dicsőítsük Istent és építsük országát: ugy biztosak lehetünk, hogy velünk lesz Isten, támogatónk lesz üdvözítőnk, megszentel minden szándékunk, igyekezetünk és cselekedetünkben a szent lélek, virulni fog egyházunk, megkoronáztatik az igazság koronájával igaz keresztyéni életünk. Ki is egyébiránt a kegyelem atyjához s hitünk fejedelméhez Józ. Krisztushoz buzgó lélekkel azért könyörögvén: hogy én mint főpásztortok a számadás nagy napján a Jéz. Krisztus iránti hűségben igaznak találtassam, ti is szent tudományát hiven követve az örök élet koronáját nyerhessétek, s nem különben kívánván: hogy az urnák megszentelő kegyelme gazdag áldása és békéje nyugodjék gyülekezeteinken és annak minden tagjain, atyafiságos szeretet és kiváló tisztelettel vagyok Rozsnyón 1872. febr. 1-sején. A Nemes Egyházaknak alázatos szolgája: Czékus István, superintendens. Az erdélyi „kepe"-kérdéshez. (Vége.) Kivihetőnek tartanám ugyan a kepének pénzre változtatását, de mivel ez ellen sokan és sokfélét szoktak felhozni : mellőzöm. Ugy szintén mellőzöm, a pénzfizetés előnyeit a terményeké felett előszámlálni, hiszen ugy is tudja és érzi ezt minden érdekelt Azt mondom hát: mig jobb lenne, tartsuk meg a termékkepét, de változtassunk az átadás módján, azaz: a termékfizetést ne adják az egyháztagok közvetlenül a papnak. És ezt könnyen, rövid idő alatt ki lehetne vinni a nélkül, hogy az antonomián valamely sérelem követtetnék el. Az ily dijjazást nyerő papság és tanítók sorsa pedig, valamit csak javulna. Ugyanis, mint Magyarországon s a szilágyi traktus némely egyházaiban, szedné fel a termékkepét a kurátor, s ugy szolgáltatná be nagyobb részletekben az illetőknek. Ennek sok előnye van. Nevezetesen, az átadáskor történni szokott kellemetlenségeknek a pap nem lenne kitéve, mi nem kevés nyereség gyöngédebb érzelmű, müveit egyénre nézve. Továbbá, a kurátor előleges hirtétel után kinek-kinek házánál szedvén fel a kepét, több alkalma lenne konvencio szerinti gabonát kapni s azt rendesen megméretni. Végül, ha részletenként is, de egyszerre nagyobb mennyiségben és jobb minőségben kapva, tán mi is több hasznát, tudnók venni. Mindenesetre pedig, megszabadulnánk az ősztől tavaszig tartó kellemetlen apránkénti bevételtől, a kis összegekkel való gyakori vásárjárásoktól, és a hallgatóknak kepeért történni szokott alkudozásaiktól. Megszaporodván pedig így a gazdagondnokok teendői, ajánlanám, hogy a mely egyházak pénztárai megbírják, javíttasson meg fizetésök. A mely egyháznak pénztára nincs, vagy oly csekély, hogy évi szükségleteire felmegyen : ott, az illetők, a beszolgáltatott kepéből bizonyos százalékot engedhetnének a gazdagondnokoknak. Azt mondhatná valaki: hiszen ez oly csekély kepe^reform lenne, hogy ezt akármelyik pap is, ha neki tetszik, kiviheti otthon, keblileg. Valóban, a szilágyi traktus ilyes indítványára 1869-ben a közzsinat is hasonlag felelt, kebli intézkedésnek hagyván azt fenn. De nem úgy van! A mely ekklézsiában nincsenek az egyház ügyei iránt érdeklődő patrónus, vagy tanodailag végzett, miveltségü uri egyének, hanem csak tisztán népből s néhány félmiveltségü egyénből áll az egyház : ott nehezen lehet keresztül vinni, még csekély reformokat is. Tudvalevőleg, a nép, ha tőle kérdik, még az oly újításokról sem akar hallani, melyek különben az ő saját javát céloznák. E csekély kepe-reformot sem lehetne, a legtöbb egyházban keresztül vinni, épen azok végett, kiknek elemük, a bérfizetéskor a papot boszantani és értéktelen szeméttel fizetni ki. A legfelsőbb egyházi törvényhozó t estületnek, mely különben is képviseleti alapon leend szervezve, kell, hogye tekintetben, ha a papság sorsán komolyan akar segíteni, határozzon és határozatát kötelező erejűvé tegye. Az olyan ügyek, melyeket ott határoznak meg, honnan fellebbezni nem lehet, csak mennek! Lám, a krajcáros élő töke s az uj házasok után járó 40 kr. szép folyamatban vannak, pedig azok uj terhek! Valyon, ha az ekklézsiák gyűléseitől kérjük vala, buzgón beszélve a dolog érdeme mellett, leszen-e ez az eredmény ? — kétlem. Bizony, nagy ideje lenne, a ref. papság nagyobb részének nyomorult helyzetén segíteni, s ismétlem: ezt főként legfőbb hatóságunk teheti. A kepe-kérdéshez tartozna még, a falusi stóla és földbirtokkal való fizetésről (canonica portio) szólani,