Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-24 / 8. szám

közönyösséget kiirtva, a híveket a szentek gyülekezetére szenteljék és avassák. Forgolódjanak az ur dolgaiban és az egyház ügyében az egyházi elöljárók ily szellemben : ugy az egyház iránti hidegség, közönyösség csakhamar eltűnik, a buzgóság és szent élet, isten- és embertársi szeretet virul fel evang. egyházunk mezejének virányain, s érje bármely támadás, sujtolja bármely megpróbáltatás, megrontani a pokol kapui sem lesznek képesek. 2-0 d s z o r. A hit élet újjászületésénél azonban nem szabad megállapodnunk, hanem egyházaink anyagi j ólé te s felvirágoztatásaért is komolyan kell küzdenünk, szilárd kitartás és áldozatkészséggel kell tusakodnunk. A régi jó idők, midőn olcsó volt az élelmi szer, olcsó a ruházat, olcsó az épitési anyag, elmultak, s az élet körülményei oly fordulatot vettek, melyeknek következtében alig remélhető, hogy templomainkat és iskoláinkat oly csekély áldozattal építhessük fel s rendezhessük törvényszerüleg be; alig remélhető,. hogy egyházaink, lelkészek, tanár és tanítókkal oly csekély dij mellett legyenek elláthatók, mint az csak pár évtizeddel ezelőtt volt az eset. Épen azért minden egyházban oda irányzandó a közfigyelem, lelkészek és felügyelők által azon fokra emelendő a közbuzgóság ós egyházszeretet, hogy az egyház jólétének emelésére kutforrások, utak és módok találtassanak fel, melyekből ugy a költségek fedezésére, mint a lelkészek, tanárok, tanitók fizetésének a jelenkor szükségleteihez mért javítására tőke szereztessék. Kívánatos pedig, hogy ott, hol az egyház vagyonnal, vagy tőkével rendelkezik, ezen fizetésjavitás legrövidebb idő alatt foganatosittassék, mert érdekében áll mind az egyháznak, mind a híveknek, hogy a lelkész, tanár és tanitó, ki hiven teljesíti kötelességét és a gyülekezet boldogitására szenteli életét, ne sóhajtozva, hanem örömmel vigye hivatalát, jól tudván, hogy ha egyik vagy másik panasszal végzi teendőit, a köznapi gondok szárnyát szegik lelke nemesebb röptének s akadályozzák abban, hogy kizárólag hivatalának éljen, az az egyház és hívőknek soha sem válik javokra. Kívánatos továbbá, hogy ott, hol a közjólét emelése eddig szem elől tévesztetett, kutforrásokat kutasson egyetértve és közakarattal az egyház jólétének emelése ós biztosítására az egyházi elöljáróság. Igénybe lehet e célra venni az önkónytes adakozást, egyesek és községek buzgóságát, valamely közkeresetet, melynek jövedelme az egyház pénztárába folyna, alapítani lehet magtárakat, vagy biztosítani egyes ember életét az egyház részéről több ezer forintra oly módon, hogy halála esetére a biztosított összeg az egyháznak szolgáltassák ki. Igy alkalmazva egyik vagy másik célra vezető utat, aztán lehet remény, hogy a vagyonosodás előrehalad, az egyház szegénységéből kiemelkedik s biztosítva leend minden oly szomorú esélyek ellen, melyek annak sülyedését vagy épen vesztét okoznák. Fölkérem pedig a gyülekezeteket ezen előgondoskodásra annál inkább, mert ha az ipar, kereskedelem mezején, az országos, megyei és gyári hivatalokban jól fizettetnek a tisztviselők s egyedül az egyház hanyagolja el hivatalnokai irányában tartozó kötelességét, maholnap oda jutunk, hogy az egyházak lelkészek és tanitók hiányában lesznek s lelkészi ós tanítói pályára olyanok lépnek, kiknek működésében nem sok lesz a köszönet. Hiteles kutforrásból állithatom ugyanis, hogy már a jelen iskolai óv folytán nemcsak Eperjesen, hanem összes hittan-intézeteinkben 20—~ 30 tanitványnyal fogyott a tanulók száma, a tanítóságra pedig többnyire csak tehetetlen szegény ifjak adják magukat, ö-ondoskodjunk ennél fogva, hogy egyházi hivatalnokaink anyagi ós szellemi nyomorban, szakadatlan nélkülözésben ne kénytessenek folytatni éltöket, hanem szent ós magasztos hivatalukhoz méltóan díjazva, igaz lelkesedós és egész átadással élhessenek az egyház javára s a hivők örök üdvösségének hü eszközlésére. 3-adszor végre, hogy minda hitélet, mindaz anyagi jólét felvirágzásának biztosan néz'zünk elébe, még egy szükséges, t. i. hogy egyházunk köréből, tanácskozmánya ink ós gyűléseinkből a pártviszályt ós egyenetlenséget száműzve, béke, szeretet ós egyetértésben éljünk, egyházunk közérdeke mellett sorakozzunk mindannyian. „A béketürésnek Istene adja, hogy egymáshoz egyakarattal legyetek s minden dolgaitokat atyafiúi szeretettel végezzétek" erre hiv fel Pál ap. s valóban nincs szükséges!) dolog, minthogy e felhívásnak egyházunk közjólétének érdekében hódoljunk. A közakarat és egyetértés volt azon isteni erő, melynek zászlaja alatt elődeink o század viharain keresztül győztek, az egyház jogait és szabadságát lelkesülten