Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-17 / 7. szám

fiai tankönyvet iránk: mégis K. ur ugy bírálta meg helyesírást anúnkat, mintha iránykönyv lett volna. Az idegen szók rovatáért is nyertünk K. úrtól kis kompliment-et. „Kis hija — mondja K. ur, — hogy szerző egy néhány szótárt egészen le nem másolt e cikk számára." A ki a dologgal közelebbről nem ismeretes, könnyen arra a gondolatra jöhet, hogy könyvünk minden példánya után még egy tiszteletpéldány jár, mely a „lemásolt" idegen szókat tartalmazza. Pedig az egész rovat, 134 oldalra terjedő könyvünkben alig foglal el hat oldalt. A IV., az Írásjelekről érteke ző szakasz is, biráló szerint, csak ugy lenne valamire való, ha azt a függelékkel összeolvasztottuk volna, vagyis : ha szünetjelzés helyett mondattant irtunk volna. Szeretnők megtudni : mióta tartozik a mondattan az ortográfia körébe?] A német hely esi rástanok „özöne" is az ortográfia körébe vonja a mondattant? Mi, tanunk körét respektáltuk, midőn a IY. szakaszban szünetjelzést és nem mondattant irtunk. De „valamire való" lett volna-e IV. szakaszunk akkor is, ha a függelékkel összeöntjük ? Hiszen maga K. ur mondja ezt: „A „Függelék" cim alatti mondattani kivonat, sem mint kivonat, sem mint mondattan, nem arra való, hogy komoly bírálat tárgyává tegyük." Bár legalább saját édes én-je iránt tanúsított volna K. ur annyi figyelmet, hogy ellenmondásba ne kerüljön! K. ur különben még eddigi, ráfogásokon, ferdítéseken alapuló okadatolásaival is egészen szakított bírálata ide tartozó részében ; most már pusztán a „ba akarom vemhes, ha akarom nem vemhes" cigány-filozófia alapján kereken megmondja nekünk, hogy: mi a mellékmondat mivoltáról fogalommal sem bírunk; hogy mi a kötmondatról csak homályos sejtelemmel bírunk ; hogy mi az írásjeleket okszerüleg alkalmazni nem tudjuk; szóval: mi a mondattant nem értjük. Nem tudjuk ugyan, melyik oskola híve legyen K. ur: a nekünk dobandó keztyüt azonban a mondattan terén is minden időben készséggel fogadjuk. Végül „indignacióval" jelenti ki K. ur, hogy a 137 lapnyi helyesirástanban kerek számmal ö t ö d f é 1-s z á z helyesírási hibát jegyzett megv

És ezen ötödfélszáz hibából megnevez K. ur épen hatot. Egyet a megnevezett helyesírási hibák közül fölfedezett egy idézetben, melyet e lapok szerkesztője dr. B. ur valamelyik régibb iratából idéztünk. Három, a megnevezett helyesírási hibák közül, azért szerepel, mivel a d e, m a j d, hogy részecskék után kimaradt a vessző ; ezek tehát nem egyebek mint sajtóhibák. Könyvünkben valóban (itt meg nem nevezhető ok miatt) sok a sajtóhiba; e tapasztalás indított arra, hogy „Sajtóhibák" cim alatt rövid figyelmeztetést csatoljunk hozzá. A mi a másik két megnevezett helyesírási hibát illeti, ezekre nézve K. urnák igazat adunk. * * * Most már végeztünk e bírálattal. Mi az alapos és igazságos kritikát mindig szívesen veszszük bármely szigorú legyen is az, szívesen vesszük, sőt óhajtjuk, mert az o ly a nb ó 1 sokat tanulhat az ember fia. Király Pál ur bírálatán kívül még tizenhét hosszabb-rövidebb véleményt olvastunk a fővárosi és vidéki magyar lapok hasábjain az általunk készített magyar helyesirástanra vonatkozólag, melyek mindenike elismeréssel szólott e műről, s melegen ajánlotta az illetők figyelmébe. S mi történik most ? . . A magyar korona területén elé áll egyetlen szál tudós, Király Pál ur, a -i gymnasiumban a magyar irodalomtanára: azon pogány szándékkal, hogy minket könyvestől együtt összetiporjon, elgázoljon, — és .... és készít egy olyan kritikát, mely, mint kimutattam, merő ferditéséken alapul. Béke velünk! Gergely Lajos, radnóthfáji ev. ref. pap. BELFÖLD. Egy falusi papnak a török-szentmiklósi esetre vonatkozó nézete. Hogy ott, hol öt ezer a ref. lelkek száma s két lelkész van, miként jöhet elő oly eset, a mikor nem csak keresztelésre, de még előre tudott esketési esetekre sincs otthon egyik se: megvallom nem értem; hihetőleg valamely előre nem látott rendkívüli ok tartotta távol mindeniket. Bármint történt is, ez a fenforgó ügyben csak másodrendű kérdés; — hanem itt van a fő, hogy a pápista pap által reform, szertartással végzett keresztelés és esketés érvényes-e? Szerintem mindkettő az. Ugyanis: Mi a keresztség ? Az embereket a keresztyének társaságába bevevő vallásos szertartás. Dogmatikai fejtegetésre itt nincs szükség. A fentebbi célra használja e szertartást minden keresztyén felekezet. Kik végzik e szertartást ? Az első tanítványok példájára s azoktól öröklött jognál fogva ma is a keresztyén lelkészek. Birnak-é e joggal a róm. kath. lelkészek? Igen is; mert ők is k e r e s z t y é n e k. És habár a különböző keresztyén felekezeteknél különböző külső szertartással megy is véghez a keresztség: ugy a protestáns egyház, mint a polgári társadalom mindet érvényesnek ismeri el. S hogy egy katholikus lelkész a mi egyszerű szertartásunkkal keresztel, ez csak örvendetes jelenség; mert mig alapjában. velünk egy értelemben van a keresztségre nézve, addig egyszersmind lelkészi munkásságában igazolja, hogy krisztusi szellem vezérli, mely szellem a szertartások külsőségét mellőzve, egyesiti s egyenlőkké teszi a keresztyén anyaszentegyház igaz tagjait. Az esketést, — mely szerintünk nem is sákramentom, sőt valódi polgári szerződés, melynek vallásos tanítással és áldással járó szertartása csak a régi keresztyéneknek azon kegyes hitén alapszik, hogy egy oly fontos s az egész földi életre kiható cselekményt jól esik az embernek vallásos érzület közt végezni, — azt hiszem, minden józan gondolkozású, felvilágosodott ember érvé-