Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1872 (15. évfolyam, 1-52. szám)

1872-02-17 / 7. szám

miután azon földmives iskolákat, melyekbe a gazdafiukat legény korukban akarták tanitani, rendre meg kellett szüntetni! Legalább okuljunk valaha már a más kárán is. S z e r e m 1 e i Samu. KÖNYVISMERTETÉS. Yálasz Király Pál tanár urnák. (Vége.) Ha már K. ur könyvünket meg akarta birálni, méltányos dolog lesz vala legalább annyi fáradságot nem eajnálni, a mennyit egy könyv figyelmes átlapozása megkíván. Avagy ismeri-é teljesen könyvünk tartalmát azon ember, aki ily figyelmeztetést intéz hozzánk; „ A y-n végződő családnevek talán csak mégis érdemlettek volna egy futó pillantást." Kérjük szépen K. urat: méltóztassék megtekinteni a 94. lapot, ott meg fogja találni mindazon családneveket, melyek Írásában helyesírási idegenszerűség tűnik fel. Tagadja K. ur azt is, hogy a 1 á g y mássalhangzók a beszédben hasonlóan hangzanának a nekik megfelelő kemény mássalhangzókkal. Szerinte tehát ezen, a mindennapi életben untalan észlelhető jelenség nem egyéb, mint érzéki csalódás. K. ur szerint az sem szabatos beszéd, hogy az összetett mássalhangzók a kiejtésben egy hangegységbe olvadnak össze. „A dolog — mondja K. ur — igy áll: őseink összetettek két jegyet, hogy egy külön betűt alkossanak, mely csakis alakilag két jegy, mig lényegileg (!!) épen ugy egyetlen betű, mint egyetlen hang, melyet jelöl. Tehát inkább mondhatta volna, hogy : egy betű egységbe olvadnak össze." Kosz néven veszi a mi kritikusunk azt is, hogy mi a csonka kettőztetést tanítjuk. Igazán sajnáljuk, hogy e tekintetben sem felelheténk meg K. ur várakozásának. Tessék azonban azt legjelesb nvelvésziróink közszokásának hibául róni. A szók rovatában is talált K. ur valamit, a minek alapján olyasmit fog ránk, a mi nem épen a legkedvezőbb színben tüntet fel. Azt fogja ugyanis ránk, hogy mi gyermek és bámul szók óvatos használatát tanítjuk. A kérdéses helyet ide írjuk könyvünkből: „Ellenben az oly szók, melyekbe közszokásból valami toldatik, vagy melyekből valami közszokásból kihagyatik, minők p. o. ámul, bámul; helyhez, helyez; nő, női; zajong, zajog; gyermek, gyerek stb. az írásban óvatosan használandók." Tehát nem bámul és gyermek, hanem: ámul és gyerek szók óvatos használatára intünk. Azt sem láthatja be K. ur, mi indíthatott minket arra, hogy az idegen szók szótagozására is kiterjeszkedjünk. Mi ezen eljárásunkat egy aljegyzetben igazoltuk ; ő azonban az aljegyzetet figyelmére nem méltatta. A II. szakaszban is mindenütt csak megróni valót talál K. ur. Legelébb is azon hiány tűnik föl, hogy e szakasz tanit, a szóelemekről, de annak kitalálása, hogy hangok vagy betűk érte tnek az elemek alatt, a „nyájas olvasóra" van bizva. Méltóztassé k K. ur megtekinteni ezen szakaszt megkezdő 15. §. 1. számú jegyzetét, mely igy kezdődik: „A szóban háromféle elem jöhet elő stb." — A mit K. ur a birtok ragokra vonatkozólag kérdez tőlünk, az is épen méltó eddigi eljárásához, „Az 51. lapon — írja K. ur— azt bizonyítja, hogy a birtokrag csak néhány idézett szó és a fckragozott felhangu hangsorozattal biró melléknevek után, például szebbje, stb., tartja meg előhangját." Ne sajnálja K. ur figyelmére méltatni az 50. lapot; ott látni fogja mindazon eseteket, melyekben a „j" előhang kiesik. Megmarad-é lágy szó után a birtokrag „j" előhangja ? E közmondásban pl. „Benőtt már a feje lágya" : kell-é j-t hangoztatnunk agy után ! V Mi ajánlanánk valamit K. urnák ; hivatkozzék azon nyelvjárási különbségre, mely az elegyült mássalhangzók kiejtésében nyilatkozik, — ez tán segít a dolgon. Azon igéket, melyeknek főidoma sziszegőn végződik, fölfedezheti kritikus ur a 67. ós 68. lapokon. Ugyanott meggyőződést szerezhet magának a felől is, hogy mi az s z-et betoldó rövid hangzós igék kapcsolómódjában j-t nem tanítunk. .Nem foghatjuk fel, minő kedve telhetett tanár urnák abban, hogy a könyvünkben előforduló sajtóhibákat 's untalan nekünk rója fel ! Hogy h i g y ü n k mi aztán az ön tiszta szándékában ? — A mi a szóképzésnél fellépő köthangzókat illeti, most is aláírjuk azt, a mit tanítunk. A 34. §. azon köthangzókról szól, melyeknek minőségét a többesrag köthangzója szabja meg ; a 35. §. a többesrag köthangzójától függetlenül fellépő köthangzókról tanit. Maga K. ur elismeri, hogy a 35. §-t végezzük igy : „Átalában (K. ur szerint : d e) e képzőn kivül egyetlenegy képző sem függ „ő" köthangzóval a törzshez, stb.<

l

Minek utal tehát K. ur a megelőző 34. §. 1. 2. 3. és 4. pontjaira ? Hiszen ezen pontok alatt a köthangzó a többesrag köthangzóját követi. A III. szakasznál bíráló ur inkább csak a szakasz tartalmáuak elsorolására szorítkozik. A nagy kezdő-betűkhöz érve roszalását fejezi ki azon eljárásunk fölött, hogy mi a megszólító és cimszók nagy betűkkel való kezdését tanítjuk. Erre vonatkozólag, K. ur szerint, határozottan ki kellett volna mondanunk, hogy: nagy kezdő betűt, csak akkor irunk, midőn mondatot kezdünk. Tehát: szemközt az egyetemesen uralkodó szokással? Mi fel sem mertük volna tenni, hogy tanár urnák ily absolut fogalma legyen egy tankönyvről. Idézzünk-é még valamit ennek bebizonyítására ? Álljon itt bírálatának következő helye: „G. ur különben anynyiban következetes, hogy S. K. ur mondásához szorosan ragaszkodik, a menynyiben nem tesz mést, mint egyszerűen kodifikálja azon helyesírási szabályokat, melyekről esetleg tudomása van ; de világért sem bocsátkozik azok bírálatába vagy épen javításába." K. ur elismeri, hogy mi tankönyvet irtunk, előszónkban is hangsúlyoztuk, hogy nem ortográfiai iránykönyvet, hanem csak ortográ-