Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

nagy pénteken, akkor e nagy eszmék nem nekünk valók s ha a bölcsek és erkölcstani tót hirdetik is azok neveit, nincs miért követnünk. „A kereszt — folytatja — melyen amaz Igaz, elvérzett, nem hirdet mást az emberiségnek, mint hogy „veszett az ő jó dolga" ; hogy hiába bizik legszentebb ügyében is s 1 e gtanácsosabb kerülni az ártatlanságot, megtagadni az igazságot és gyűlölni az erényt; nehogy ugy járjunk mi is, mint Jézus járt." Ezt Jézus példájából nagy pénteken sem tanulhatja senki s nagyobb véleménynyel vagyunk szerzőről, mint sem föltennők róla, hogy ezt a húsvéti alkalmon kivül máskor is elmondaná. Jlyet sem Jézus, sem más nagyok tragoediájából nem tanulunk. Az ilyen tulhajtás kétségtelenül egyik leghatásosabb szónoki fogás, de a szónoklatnak más művészi módjai méltóbbak a templomi szónokhoz, mint a tulhatjtások utján való bizonyítás, vagy czáfolat, s kivált épen dogmatikus kérdésnél. Kálmán Károlynak egy pünkösti és egy karácsoni beszédje van a kötetben „Legyetek lelkesülve egyházatok, hazátok, családotok i r á n t." (Eféz. 5. 18.) és „A J é z u s s z ü 1 etésének eredményei" (Luk. 2. 8—11.) cim alatt. Amaz eredeti, emez Fischer után van dolgozva, de mindenik egyszerűsége által ajánlja magát. A pünkösti lelkesedésből kiindulva buzdit minket is lelkesedésre, az elsőben s a másodikban azt fejtegeti, hogy Jézus előtt éjszaka volt s utána világosság lett az i s m eretbeu, Jézus előtt fagyasztó hidegség volt s utána jóltevő melegség állott elő az érzelemben, Jézus előtt halálos éjszaka volt, s utána élet lett a csele k e d e t e k b e n, Jézus előtt borzalmas éjszaka volt s utána tiszta világosság lett a reményben és bizalomban. Nem ismerem az eredetit Fischernél, de az itt közölt beszédben a második és negyedik rész sokkal szebb és jobb, mint a másik kettő s kivált • az első rész meglehetős halvány s mind a benne levő gondolatok, mint azok fejtegetése közben ejtett egyes állitások kérdésbe vonhatók maradnak a beszéd olvasása után is. * A két adventi beszéd közti) egyik a szerkesztőé Fördős Lajosé, a másikat Tzschirner után dolgozta Földvári László. Fördős a magáét 1866-ban az első adventre készítette s fő érdeke nem az adventi tartalomra, hanem a bevezetésre esik, mely meghatottsággal ecseteli az év nyomorait; az elemi csapások, a háború, döghalál stb. következtében oda jutottak, hogy oly szomorú adventet még soha sem értek. „Menjünk a Jézushoz" a cime és tárgya a beszédnek, ki megnyugtat (alapige Máté 11. 28.) mint maga igéri: „Jöjjetek én hozzám, kik megfáradtatok" stb. Tzschirner beszéde (zsolt. 24. 7.) igen tartalmas jóra való munka; maga a szerző a németek közt derék szónok, csak az a baj, hogy a németek általában oly kevés művészetet tanusitanak a szónoklati irásbau is, mint a tudomány terén. Ugyanezt a beszédet más nemzetbeli pap csupán az előadás és a benne levő eszmék csoportosítása által sokkal nagyobb hatásúvá tudta volna tenni. Silling Károly virág vasárnapi beszédét (Gal. 4. 14—16) megemlítve, az egész egyházi évre (folytatólag uj évtől karácsonig) előforduló alkalmakra készült beszédeket mind felsoroltuk. Ez a beszéd, s egy másik, mely egy ötven éves házasspár jubileuma alkalmára készült, szintén méltóan sorakozik az eddig említettekhez, csak a virágvasárnapinál találni valami érdes élességet, melynek a'anyi indoka lehet ugyan, de még sincs akkora művészettel adva, hogy általános érdekű lehessen. Két alkalmi beszéd jön aztán sorban Szívós Mihály és Szánthó Elek tollából. Szívósénak cime: „Mire h i föl bennünket a kiujjitott templom" (Eféz. 4. 22. 24.) elő- és utóimával van közölve s az alkalomnak ügyesen megfelelő részek vannak miud a beszédben, mind az imákban, de az uj ember felöltözésének képe nagyon közönséges s a költői forma igen kopott valami, hogy az uj embernek : a hit fehér öltönyét, 2., a remény zöld szinü öltönyét, és 3., a szeretet bíbor palástját kell felöltöznie. Olvasás közben attól fél az ember, hogy egyszer csak jön a conclusio, hogy „tehát atyámfiai, nemzeti színbe kell öltöznünk stb." Szerencsére ízlése ettől m gőrizte a szerzőt. Szánthó Elek beszéde képviselő választás előttre,tehát polgári alkalomra szól s cime „Polgári joggyakorlat." (Jáu. 16. 36.) Kevéssé érthető, hogy miért választotta épen ez igét, mikor szabadon választhatott. Most olyan helyzetben van, ha mint a pericopák által kötött papok, hogy először is alapigéjöktől kell megszabadulniok, hogy eszméiket szabadon tárgyalhassák. Különben tartalmas és hasznos oktatás ; könnyen érthető, világos előadása ott is hatásossá teheti, a hol e részben az oktatás legszükségesebb a népnél. Csak az első részben van egy kifejezés, melyet másként kellett volna mondani, mert az a közönséget félrevezeti. A képviselő, mondja szerző „megbízóinak véleményét, akaratát köteles a felmerülő ügyekre nézve tolmácsolni." A hogy veszszük kérem! mert jogi köteleztetése nincs, legfeljebb erkölcsi, különben az utasítás és vissszahivás joga is meg volna a közönségnél. Azt volna szükséges megértetni a néppel, hogy a képviselő nem a régi követ, nem szavazó gép, bábja a megyének, hanem független véleményű szabad ember, kitől ha követeljük, hogy felülről ne függjön, függetlenné kell tennünk alulról is, mert egyik épen oly veszélyes, mint a másik. Ez azonban kevéssé tartozik ide, de a beszéd tárgya tette szükségessé, hogy felemlítsük. A második résznek egy tollhibáját kell kijavítani, mely kevéssé tűnik fel, de meg>an. Az egyházi türelmetlenség példái mind a középkorból vannak véve, s mégis „őseinken az első keresztyéneken" elkövetett barbár kegyetlenségek vannak