Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-02-05 / 6. szám

említve. Alkalmasint első reformátorokat kell helyette tenni s akkor minden jól van. Még három közöjséges vasárnapi beszéd van a kötetben, melyeknek cime „Ábrahám és Izsák, az isten iránti tisztelet és szülők iránti engedelmesség példány képei." (I. Móz. 22. 1—12.) Isten országa a földö n." (Jelen. 21. 3.) és „A k e r. vallásnak a földi hatalmakelleni küzdése s e küzdésekben nyert győzelmei." (Dán. 2. 44.) Az első K ovács Lajos nagy-kőrösi, a második Máté József gyöngyön lelkésztől, a harmadik a tiszteletre méltó öreg Tatai Andrástól, kinek papjaink nagy része tanitványavolt s még ma is a munka mezején foglalatos, s mint ilyennek arcképe méltán disziti e kötetet. Kovács Lajos beszedében a könnyen kivonható, közönséges tanulság ki van meritve, de a beszédnek hangjában a papnak e beszéd mondásakor a gyülekezethez való viszonyában valami afifectatio, mely nem hat jól az olvasóra, ha az előadás képes lehetett is ezt paralyzálni. Máté József beszéde itt-amott egy kissé tankönyv iz , politikai conbinatióiban pedig nagyon vakmerő. Poroszország nem azért emelkedett ilyenné, mert protestáns volt, banem azért, mert uralkodói az újkor legnagyobb állami tudományát, a financialis takarékosságot stb. már a középkori Hohenzollernek idejében s azóta is következetesen gyakorolták s időnként akadtak hadvezérei, kik a pénznek és diplomatái, kik a katonai diadaloknak hasznát tudták venni, sőt azokra kellő időben tudtak alkalmat adni a hadizenés által. Imé Oroszország is ugy felemelkedett, minden protestantismus nélkül, mig Svédország, a protestáns Svédország oktalan diplomaták áldozata lett, dacára annak, hogy az ige protestáns szempontból hirdettetik benne. *) Tatai András beszédének tárgya szépen van taglalva és fejtegetve, talán nem elég erős vonalokkal a tárgy nagyságához képest, de ügyesen keresz'ül vitt következetességgel s a beszéd erejét a szerencsés osztályozás emeli. A többi munka mind alkalmi és szertartási ismét más-más szerzőktől. Szilágyi Antalnak a hiresKolmár István koporsója fölött mondott beszéde nyitja meg ezek sorát, kitől még egy keresztelési beszéd és ima, s egy vallásunkért tartott (1860 húsvét első napján) ima is van közölve. A cimben kifejezett nagy kérdés, mint tárgy, igen hétköznapian tárgyaltatik, de a Kolmárra térés után a beszéd érdekben és értékben nagyon emelkedik. *) Hát mi az oka mégis, hogy a protestáns Észak-Amerika, Anglia, Hollandia, Poroszország, Svájc mindnyájan takarékosak és felemelkedtek sőt az ócsárolt Svédország is, habár politikai szerepet nem játszik, de állandó belső békének és jóllétnek örvend, mig a katholikus Mexikó, Spanyol, Francia- Oroszországok és Ausztria mindnyájan pazarlók és alásülyedtek ? Talán az egész nemzet szellemi irányzata mégis hatalmasabb tényező lehet egy nemzet életében, mint egy akár milyen okos és takarékos ember? Kovács Albert. „Miért nem ad az isten az ö szolga i n a k sem változhatlan erősséget? (Jób. 4. 18.) kérdi, sőt annyira megy, hogy (149. 1. alul 6. sor.) halhatatlanságot is kivánna a papok számára. A papoknak nem érdem, de megtiszteltetés és felmagasztaltatás — a vallás felfogása szerint — ez ur ügyeiben való foglalatoskodás, a miért külön jutalmat csak emberektől s földileg várhatnak, de istentől és szellemileg soha mást, mint a mit az önérzet ad. Dobos János négy dolgozata közt sorban és értékben első az, melynek cime „Tatai Mihály ó-k écskei reform, lelkész emléke." (1870. május 31.) Rövid élet- és jellemrajz előzie szokatlan egyéniség fölött tartott beszédet s ez élet.rajzután olvasva maga a beszéd oly hatású, hogy a szerzőnek Szilad y László fölött tartott gyászbeszédévéi versenyez. Dobosban az erősen kifejlett ér tőlem mellett van valami sajátságos költői-bölcsészeti-vallási vegyülókű mysticismus s oly arányokban van ez egybe olvadva, hogy hátrányát alig, előnyét nagyon sokszor érezzük egyházi dolgozatainál. Talán nem csalódunk, ha e beszédét is épen e tulajdonság emeli a kötetnek legkitűnőbb dolgozatává. Egy elragadtatásokban élő, delejező, s ez uton revelatiokban részesülő ember felett, ki Krisztus szolgája, aligha lehetne szerencsésebb alapigéről beszélni, mint a melyet szerzőnk választott 2. Korintb. XII. 2—4. Ez alapige olyan, mint egy költeménynek azon stróphája, mely a hangulatot oly tisztán kifejezi, hogy azt tovább már csupán kiönteni kell. S e hangulat a tárgyalás közben felmerülő magvas eszmék mellett sem csökkent. Sőt az eszmék is e hangulatba olvadnak, s e beolvadás adja meg szépségüket, bájukat. Maga az erős guny, mely az első részben, egész annak végéig emelkedőben van, s mely a második részben egy enormis képben ismét előtör, bár a tudomány positiv eredményei ellen látszik irányozva, mégis oly hathatós, mint a gordonka siró violin hangja az igazi művész kezében. Nem kell több, csak füzetenként egykét ily beszédet közöljön a szerkesztő ur vállalatában s azt, mint kincsszekrényt később is gondosan fogják forgatni a művészi törekvésű beszédirók. Méltán sorakoznak ehhez a kisebb terjedelmű darabok i >: „I g ó Andrásné koporsójánál," mely csak látszólag vázlat, valóságban a beszéd egész teste megvan s a „Hajós Amália ifjú koporsójánál", de kivált az „ötven éves házaspár jubileuma alkalmával" tartott beszéd, mely szerzője vénáját ismét kiválóan dicséri. Még Szilágyi Gábor halotti szertartási munkáját (öreg ember, egy öt-hat éves gyermek és egy kis leány koporsójánál) kell megemlitnünk, mint a me'yek nagy igényekkel nem indulván, egészen kielégitik a keltett várakozást és Fehér Péter kecskeméti tanár beszédét Bulcsu Károly kis fia felett, mint a mely egészen Bulcsú modorában tartva, még a szójátékot is megengedi a fájdalom kifejezésénél s helylyel vagy a ri-