Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-26 / 48. szám

gához vett segédlettel jöjjön hozzánk. E hó 5-én tehát papválasztó gyűlést tartott. Ebben előadá, hogy egyebet nem teszünk, csu­pán papot fogunk választani, még pedig: „a candidált é3 próbaszónoklatot tett három egyén közül Rögtön szavazat szedő deputációt n e v e z e 11 ki, azt a tem­plom három ajtajánál fölállította, s miután tapasztalta, hogy a közgyűlésben többen, közttik első helyen az egyház fölügyelője is szólni kiváutak, a szólástól az illetőket személyesen letiltva, jeladással az orgonát meg­eresztette és a szavazatszedés miveletéhöz fogott. Ekként a béke meg lett zavarva; a választók több ezren, a templomban maradtak, az orgonát nagy bajjal de illedelmesen elnémították s egyhangúlag elhatározák: hogy a három jelölt közül egyet sem választanak, saját jelöltjeiket candidáltatni kívánják, az uj választásig a meg­levő rendes pap mellé, a mostani segédpap személyében admi­nistratort óhajtanak, azonkívül a megtartandó generális gyű­lésen a h:ány kérdése megvitattassék, végül az esperes ur el­járása törvényellenes és erőszakos levén, a superintendens úrhoz küldöttség választatott, a panaszlott baj orvoslása végett. Ezzel a közgyűlés — az inspector által — óvást téve az egyház nevében az esperes ur által elkövetett erőszakos eljárás ellen, föloszlattatott, és az ezernyi választók csendességben eltávoztak, teljes indignacióval vévén az ellenpártiak által az orgonához állított nem felekezetbeli erőszakoskodó egyik egyén magaviseletét. Esperes ur, a három kijárásnál maradt szavazat­szedő küldöttségével, később bement az üres templomba, ott egy töredék választó kis közönséggel a szavazatokat számba vevé, s Achiin Ádám urat 435 szóval elválasz­tottnak nyilvánította, a presbyteriumot a vocator ki­állításával megbízta, s végül az inspectort, a közgyűlés megtartása miatt mint engedetlent, hivatalától fölfüg­gesztette. Mily jogalapon? erről még eddig szólni nem lehet, mert a fölfüggesztés eddig az inspectornak hiva­talosan tudomására nem juttattatott. Ez a papválasztás története ! A küldöttség a superintendens urnái megjelent, nehézségeit s panaszait Írásban is benyújtani igéré; e tárgyban a tömeges aláírás folyamatban van. Most bevárjuk az ítéletet: helyes, törvénysze­rinti volt-e a papválasztás ? és meg van-e autonomiánk sértve a midőn erőszakolás kiviteléhez a presbyterium többsége, esperesi uton, a papválasztási mivelethez főispán úrtól „világi segélyt" is kérelmezett! A kalocsai kath. főegyházmegyei papságnak 1871. okt. 25. és 26-án tartott értekezlete. (V 6 g>.) 9. Szóba jfitt aztán a papi ruha viselése, amire nézve az ennek hordozását illető kötelezettség szigorúan föntarta­tik. Megengedi azonban a nm. érsek ur, hogy az esztergomi, 866-ik zsinatnak itt is elfogadott határozata értelmében, papjai bővebb talárt — cimádát — viselhessenek s utazás alkalmával elnézi a világi fekete ruha viselését is, csak olyan legyen, hogy róla a papot föl lehessen ismerni. 10. Kívántatott, hogy a papokról adandó informá­tiók pontjai módosíttassanak, s a mennyiben némely poa -tokra olykor nehéz határozottan felelni, megengedtetvén, hogy a kétes poncokra illető tudósítók csak azt mondják és ugy, amit és amint tudhatnak, minthogy ily discratió követésével bármely pont is megállhat: a tudósítások az eddigi mód szerint továbbra is megkívántatnak, mivel az ordinariátusnak szükséges ismerni egyes papjait. 11. A plebánosi jövedelmek megosztására nézve, lelkészváltozás esetében az osztályi év kezdetéül a tava­szi vetésre nézve március 1-je, az őszire október 1-je tűzetik ki, a többi határozatok érvényben tartása mellett. 12. Az esp.kerületeknek kért célirányosabb körül­írása uj gondos megvitatást igényelne ; ha a jelen beosz­tásnál jobbat tudnának ajánlani, ő excja kész elfogadni és érvényesíteni. 13. Az esperesek tiszteletdijának fölemelése szóba hozatván, ő excja tekintetbe vétetni ajánlá azt, hogy az egyházmegyei pénztár különben is alig elég az égető szükségek pótlására, minélfogva, ha a kevésbbé szüksé­gesekre költenénk, a nagyobbakra nem fog kerülni, mi­lyen p. o. a plébániák alapítása. Az esp. urak állapota egyébként kissé könnyebbítve van azáltal, hogy a kerüle­tek kisebbre szabattak, különben pedig többnyire a jobb plébániákat birják s igy a nobile officium terhét csak elvi­selhetik. Fölemlittetvén azonban az esperesek dolgainak onnan való szaporodása, mivel az iskolákat gyakrabban kell látogatniok, ő excja azzal válaszol, hogy gondja lesz arra, miszerint az iskolákat egy tanfelügyelő a központból vagy személyesen vagy megbízottja által valamely köz­ponti — de nem az úgynevezett egyházmegyei — pénz­tár költségén évenkint meglátogassa vagy meglátogattassa, mi által az esperes urak dolga meg lesz könnyítve. Azon -ban a szegényebb állapotú esperesek szükségén egyes ese­tekben lesz mód segíteni 14. Kéretett az is, hogy a holt nyelvek helyett a gazdászat adassék elő a papnöveldében. Noha csakugyan hasznos volna nem csak ezt, hanem minden hasznos is­meretet közölni a növeldében, hogy igy a pap men­nél többoldalú kiképeztetést nyerjen; de mivel mindezt kivinni Iehetlen, azért csak a legszükségesebbekre kell szorítkozni. Hogy a jobbtehetségü és a gazdászathoz haj­lammal bíró ifjak mégis olvasgathassanak e tárgy körül, ő excja a tanterembe szerezni fog e szakba vágó jelesb könyvekből néhány példányt. 15. Nagyobb figyelmet érdemel azon óhaj, mely szerint a növendékek az ujabb iskolai tan- és nevelési rendszer elveivel mind elméletileg, mind gyakorlatilag megismertessenek; mire nézve ő excja igen üdvösen akar intézkedni, elrendelvén, hogy a 3. és 4-ed éves növ. pa­pok heti két órában ezen ismeretekre valamint elméleti­leg tanittassnak, ugy azok használatába gyakorlatilag is bevezettessenek jeles tanároknak előttök tartandó elő-

Next

/
Oldalképek
Tartalom