Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-11-12 / 46. szám

Uraim! mig hazánkban fel nem hagynak azon nézettel, mely az észszerűt a prakticumtól elválasztja, mig embereink nem átallják mindazt impracticusnak nevezni, minek valósítása erőfeszítéssel jár, addig hazánk társadalmi élete felvirágozni nem'fog. Azt akarni, hogy mindenhez könnyen, vagy nagy fáradság nélkül jussunk, inkább gyáva tehetetlenségre mutat, mint tetterős férfiasságra, mely különösen kitartó munkásságban nyilatkozik. Hagyjuk csak el pár percre e hon határait s tekintsünk ki a külföldre, ott látni fogjuk, hogy amit szakértő egyének észszerűnek nyilvánítottak, annak tüstént kiviteléről is gondoskodnak. — Valaki hosszas tanulmányozás után kimutatja, hogy lehetséges volna Európa és Észak-Amerika közt ielegraphi összeköttetést létrehozni. Azonnal akadnak, kik a vakmerő, de nagyszerű eszmét felkarolják s miután szakértők a tervet nagy nehézséggel járónak, de azért kivihetőnek és üdvösnek találják, nem késnek az emberek roppant pénzösszegeket s óriási mnnkát fektetni a nagy vállalatba. A munka megkezdetik, erélylyel folytattatik, s mikor a mesés összegekbe került mű már végéhez közeledik — a huzil elszakad. A férfias kitartást e nagy szerencsétlenség le nem sajtja, újra hozzá fognak a roppant munkához, újra szerencsétlen eredménynyel, még sem tágitnak, és ma ott van a világ nyolcadik csudája mint egyik legnagyobb vívmánya a kor tudományának és férfias kitartásának. Ily példákat még sokat hozhatnánk fel s ilyenekkel szemben mily kicsiszerű az, amit mi ez alkalommal előadtunk. A humanitási szép eszmék kivitele, csak a gondatlanság és tunyaság ködös homályában mutatkozik oly nagyított körvonalokban, hogy erőnket felülmúlni látszik. De mihelyt az első lépést megtettük, mihelyt közelebb férkőztünk a feladathoz, a nehézségek nagysága azonképen enyészik, s a siker feletti öröm könnyíti a munka folytatását. Ballagi Mór. Egy német protestáns felhívása a német katholikusokhoz. Alig van nemzet, melynek történelmi nagysága kifejlődését a jezsuitákkal szövetkezett papi hatalom belső befolyása által jobban gátolta volna, mint a német nemzetét. Igaz, hogy észak és dél egyesült hadserege fényes győzelmei által a nemzeti egyesülés művét tényleg végrehajtotta, de ezen egyesülést még korán sem tekinthetik befejezettnek mindaddig, mig nemzeti erejöknek amaz ellenséges hydrája, a papi határtalan uralomvágy kellő határok közé nem szorittatik. A németországi katholikusok félre nem vezethető hazafias része érzi, hogy legújabb győzelmeik sikerét a Rómából jövő, keresztyéni szabadságuk ellen intézett merénylet könnyen meghiúsíthatja ; ennek ellensúlyozására hazafias bátorsággal veszi fel az odavetett keztyüt s harci fegyverét a szellem fegyverével cseréli fel, hogy amaz által kivívott sikert, ezzel biztosítsa. Lesz-e oly szerencsés e téren is, hol a ravaszságban utolérhetlen római udvarral áll szemközt szellemi túlsúlyával, az eredmény majd megmutatja; de minden esetre örvendetes tény az, hogy a német katholikusok a bűvös álomból, — mely nemzeti erejök szabad fejlődését oly régóta elzsibbadva tartá, — kezdenek felocsúdni. Ki a németországi vallásos mozgalmak iránt érdekkel viseltetik, ugy hiszem, szívesen olvassa el B a u mg a r t e n rostocki tanárnak a németországi katholikusokhoz intézett következő felhívását. „Német férfiak, ker. testvérek! Szabad legyen nekem, ki a sötétség hatalmasaival, kik Krisztus urunk és a német nép közé ékelték be magukat, már több évek óta nyílt harcot folytatok, a világtörténelem e nagyszerű órájában egy ker. szót intézni hozzátok. Nagy a mi dicsőségünk és örömünk a jelen évben: észak és dél német táborrá egyesülve, csudálatra méltó vitézsége és ügyessége által újra visszaszerzé birodalmunk rég elvesztett határait. Ki csüggedne el, és e dicsteljes győzelmi hirek folytán ki ne táplálná amaz élő reménységet, hogy a világ sorsának intézője még nagy jövőt tartott fenn népünk számára? De a jövő tündér-ajándékképen nem hull alá ölünkbe, magunknak kell azt kiküzdenünk. Ki azt hiszi, hogy a visszanyert határok és a német államok szükségalkotta egyesülése után nyilvános ügyeinket bízvást hagyhatjuk saját menetökre, az esztelen vak, ki az égi nagy jelenségeket teljesen félreértette. Fegyveres testvéreink fegyelme, önmegtagadása, halál-megvetése amaz előkép, mely után a béke öltözetében és a béke művében minden németnek törekednie kell. A béke müve ugyanaz, melyet ti már a harcban elkezdtetek: a német nagyság belső ellensége, a ker. egyház szellemi Rómája elleni harc. Ugy van, nem csak chassepot és mitrailleussel fegyverzett romanizmus van, ezt isten és jó fegyverünk lábainkhoz veté, hanem tiarában és papöltönyben lakozó romanizmus is. És e szellemi romanizmus, ez amaz „ellenség, mely országunk bensejében vészesen működik", mely, ha le nem nyűgözzük, külső győzelmeink minden eredményét semmivé teszi ismét. De mily messze állunk még e belső ellenség feletti győzelemtől. Még el se kezdődött komolyan a harc ! Milliónyi német testvéreink vannak, kiknek sejtelmök sincs e belső ellenségről, vele játszanak, sőt a Kigyót saját keblökön melengetik ! És e belső ellenség, ujabban mily fenyegetőleg emelte fel fejét az egész világ előtt. Volt idő, midőn a pápaság szellemi nevelési eszközül