Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-01-29 / 5. szám

A hosszú tapasztalat s különösen napjaink története, fájdalom, arról győzhet meg mindenkit, hogy ezen az uton nem juthatunk célhoz, s épen e közmeggyőződés kifolyása a népiskolai töryény. Részemről azon véleményben vagyok, hogy e törvény hibái mellett is életrevaló már csak azért is, mert a közszükségből nőtte ki magát, s életre érdemes, mert a tovább fejlesztés mindazon föltételei meg vannak benne, melyek azt korunk nagy és nemes eszméivel solidaritásba hozzák s számára a jövendőt biztosítják. Miután ezen eszmék felöl korábbi cikkeimben már eléggé nyilatkoztam, itt nem szándékozom ezek szempontjából vetni latra a törvényt. Célom csupán az, hogy némely kifogásokat, melyek ellene tétettek s melyekre eddig ki nem terjeszkedhetém, vizsgálat alá vegyek, hogy kitűnjék, vájjon amaz eszmék gyakorlati keresztülvitele nem szándékoltatik-e ugy, hogy általa a cél elkérése s egyéb fontos szellemi érdekek lennének veszélyeztetve, s továbbá, rámutatni a törvény egy némely pontjaira, melyek az én nézeteim szerint javitásra és pótlásra várnak. Révész Imre hibáztatja a törvényt, miután ugy van meggyőződve, hogy szabadság ellenes bureaukratiára és centralisatióra vezet, a nép és a községek jogait elnyomván, holott ezeknek oly formán kellene biztosítva lenniök, mint „a magyar prot. egyház demokraticus alapokon nyugvó alkotmányában, a melyben sem centralisatiónak, sem bureaukratiának nyoma sincs, és a melyben sem a tanitói hivatal sem a szülei jogok kiskorúság s gyámság alá taszitva vagy szabadság ellenesen korlátozva nincsenek." (Figy. 129.) — És mi által nyomja el a törvény az üdvös ^szabadságot ?" Először is az által, „mert a tanítót nem az illető községi tagok választják, hanem választja azt csak az iskolai szék; ah, de ez is tehetetlen és kiskorú önmagában, mert a 136 §. szerint, a tanítót csak a tankerületi iskolatanács küldötteinek elnöklet^ és vezetése alatt választhatja, s még igy is a választás eredménye az illető iskolatanácsnak, jóváhagyás végett bejelentend ő." Mi e választási módot igen helyesnek s a nép jogokkal öszszeegyeztethetőnek véljük, annyival inkább, mert e mód pontról-pontra hü másolata azon szabályszerű eljárásnak, mely szerint a ref. egyházi hivatalnokok mind e mai napig előállitatnak, abban tehát legkevésbé sem ütközünk meg, s Révésznek sem szabad megütköznie, miután maga mondja, hogy egyházunk „demokratikus alkotmányában a szülei jogok kiskorúság s gyámság alá taszitva vagy szabadságellenesen korlátozva nincsenek." A mi egyébiránt a tanítóknak közvetlenül a szülék általi választatását illeti, ez ellen még magasabb fejlettségű közönség kebelében is péld. Németországon, magok a tanitók tiltakoznak leghangosabban. Zürichben sincs e közvetlen választás ekkorig csupán a secundar iskolai tanítókra kiterjesztve. Badenben ellenben nem is a helyi, hanem egy felsőbb iskolahatóságra van bizva. Nálunk a népnek még a protestáns helyeken sincs efféle jogra igénye, s a ki a vidéki egyházmegyei gyűléseken s abban megfordulni szokott, láthatja, hogy mint választ itt két három falusi küldött az egész nép számára Vi óra alatt tanítót s mint ismerik el ezek önként a felsőség jóvá hagyási hatalmát! Továbbá R. a szabadságra nézve abban lát veszélyt, hogy a nagyobb városokat (még Debrecent is I) merészli a törvény a megyei iskolai tanácsba beolvasztani s ekkép önállóságuktól megfosztva „bosszantó szolgaságra alázni .. . holott több országokban s még az osztrákok n á 1 is, a rendezett tanácscsal biró nagyobb városok iskolaügyi tekintetben is önállóknak nyilváníttatnak." Hogy a nagyobb városokat az egy B. Pest kivételével miért olvaszták be a törvényhozók a megyei iskola tanácsba : azt nekünk tudtunkra nem adták, hihetőleg az országos tanügyi administratio egyszerűsítése, s a kormányi ollenőrködés könnyítése tekintetéből, s továbbá azért, mert e városok önállóságában kevés garantiát láttak az ügy felvirágoztatására vonatkozólag. Az állam a tudatlanságban maradásra s az iskolai élet tengődtetésére nem adhat „szabadságot" senkinek sem többé. A mi rendezett tanácscsal biró városainkat kulturai tekintetben, mely a népnevelés egyetlen önkéntes emelője, ne hasonlítsa senki a külföldi és az osztrák hason népességű városokhoz. E városok mint a közokt. miniszer legújabb népisk. előterjesztéséből láthatni, átalában véve ugyanazon, sőt igen gyakran még szomorúbb képét tüntetik fel az eláradt tudatlanságnak, mint átlagosan a kisebb helyek, mert míg az országban átlagosan a tankötelesek 49,5

%-ka *) nem *) 2.284,741 tanköteles közül nem jár iskolába 1.132.626. E statistikai adatra hivatkozással nem akarunk Debrecennek valamint a többi városoknak sem szemrehányást tenni, mihez jogosultságunk sincs, csak átalában feltüntetni kívánjuk, hogy mily hamis helyzet áll elő akkor, ha e városoknak nagyságuk és intelligentiájok alapját bárki is önbatósági jogaik szélesbitését sürgeti. Debreczenről egyébiránt szivesen ismerjük el, hogy utóbbi időkben tetemes mérvű áldozatot tett saját népnevelése emelésére, habár főleg miután a tandíjból folyó jövedelemről lemondott, a szükséghez képest még mindig nem eleget. Hogy miben álljon e szükség, Kévész igy fejtegeti: „Debrecenben az iskolaköteles református gyerekek számát minden egyes évről bizton lehet 900-ra tehát 6 évről 5400-ta tenni Ezek számára törvényszerint 90 tanterem kellene; van pedig jelenleg csak 23, és igy Debrecenben a következő néhány év alatt 67 uj tantermet kellene épiteni. 80 gyermeket számítva egy taniíó keze alá, az emiitett gyermekek számára kellene 67 tanító : jelenleg van pedig 23, és igy a következő néhány év alatt 44 uj tanitói állomást kellene felállítani. Ámde Debrecenben a törvényértelmében felső népiskolát, vagy inkább polgári iskolát is kelletvén felállítani s c szerint a tankötelezettség éveinek összes száma a fiukra nézve tíz, a leányokra 8 lóvén ; ebből nyilván van, hogy Debrecenben külön