Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-29 / 44. szám

Ha némely falusi iskola külső és belső állapotát az ember megvizsgálja, valóban elkedvetlenedik a tapasz taltak fölött. A mint az iskola belsejébe lép, vigyáznia kell, nehogy a tanterem gödrös padozatán orra bukjék. Az ablaktáblák kitörve, a falak bepiszkolva, imitt amott a vakolattól megfosztva, nem épen valami kellemes látványt nyújtanak. — Jobbra egy boglya-kemencze, mely a hétről-hétre halmozódott pornak és a szárnyas állatok bizonyos nemének ad éjszakai szállást, mig balról egy faragatlan asztal tűnik az ember szemébe. A taneszközökből néhány rongyos olvasó tábla lóg a falon, mig az iskolai könyvtár állását a szétrongyolt „Biblia" és a század elején késztilt „népszerű olvasó könyv" hirdeti. Kivánhatni-e aztán, hogy az ily elhagyatottságot, szomorú árvaságot mutatott hely iránt valaki oly tisztelettel viseltessék, mint megérdemlené ? Kivánhatni-e, hogy az ily helyen romlatlan lelkű, ép érzékű embert neveljen valaki ? Sőt inkább az ép lélek és test is elsatnyul, betegessé s erőtlenné tétetik, a társadalom nem egy jóravaló munkás gyermekétől fosztatik meg az iskolai helyiség célszerűtlen volta által. Távol legyen azonban, mintha e sorok a népiskolai épületek gyarló és szánandó helyzetét nevetségessé tenni akarnák; sőt inkább e sorok Írójának lelke elborul, valahányszor a nevelés templomát ily megalázott hplyzetben szemléli. Szeretne a gyászos múltra fogni mindent, a nevelés ügyével semmit nem gondolásért, a könnyelmű és vétkes mulasztásokért; de a tapasztalás feltárja a valót és arról győz meg : hogy az egyházközségek és egyesek nagyon ritkán visznek áldozatot a nevelés oltárára. Ennek oka sokszor nem a hivek szegénységében rejlik ; hanem abban, hogy még nem birnak a nevelés fontosságáról tiszta és helyes nézettel, felvilágosult gondolkozással. Nem ugy nézik az iskolát, mint a melynek magasztos hivatása volna erkölcsi öntudatos lényt képezni a haza, az egyház és társadalom számára, hanem csak oly intézetnek, mint a hol a pajzán, vásott gyermek fenyiték alatt van, a csavargástól visszatartátik, a bajtól megóvatik. Évek kellenek, mig köznépünk a népiskolák helyes fogalmával megismerkedik, közönyös viseletével felhágy, s a cultur népek példajaként kegyelettel adja filléreit az értelmi előhaladás s az azzal járó anyagi jólétet árasztó intézetre — az iskolára. És mindaddig, mig a felekezeti iskolákhozi merev ragaszkodás oly élesen nyilatkozik és őrzi magát az : állam gyámhatóságától a népnevelés messze marad és távol jár igazi rendeltetésétől. Utoljára mégis be kell ismernünk, hogy az államnak hatékonyabb eszközök vannak birtokában a népnevelés előmozditása s felvirágoztatására nézve, mint egyes felekezeteknek; be kell ismernünk, hogy az állam kezei közt levő eszközök, melyek a nevelés ügyét előmozditó szükséges intézkedések végrehajtására szoritják az engedetlenkedőt, hatályosabbak, mint bármely felekezet egyházi hatósága által kiadott kemény parancsok. Az iskolás gyermekek gyakori tanórai mulasztását az egyházi hatóság megakadályozni nem volt képes soha, mig az állami törvények ereje megszüntető azon visszaélést, me lyet e tekintetben a gyermekek erkölcsi előmenetel ével semmit nem gondoló szülék elkövettek. Hátha még a felekezetiség sziik köréből kiemelkedve, a szentesitett törvények becsét s értékét vállvetve igyekeznénk érvényre juttatni mennyivel sikeresebb volna munkánk: a felekezetek kezei közt sok helyt tengődésre a tespedésre kárho ztatott népnevelés terén ? Meg vagyok róla továbbá győződve, hogy ha az állam venné kezébe a népiskolák ügyét, jobb taiiitóink is lennének, mert az államnak inkább állván módjában a néptanítókat jól dijazni, a jelesb tehetségek közül is többen lépnének e pályára. Tisztelet azonban a jelenlegi felekezeti tanitók közül azon kiválóknak , a kik a korral haladó eszmék józan ismeretével, pályájokróli helyes világ nézettel, tapasztalatok bőséges kincseivel ékeskednek, társaik közt mint a hajnalcsillag fennen ragyognak, kik a gyermek fejletlen lelki erejét azon stádiumra vezérlik, a hol a szemlélőt, vagy a paedagogiával ismerős lelkét öröm tölti el és csodálat lepi meg, látván azt, hogy mint fejlik a gyermek, a hivatásának teljes magaslatára emelkedett tanitó kezei közt. — De azért tekintve egyházaink szigorú anyagi helyzetét s ennek következtében iskoláink taneszközökbeni hiányát, épen nem lehet csodálni, ha a kivánt eredmény elmarad. Én azért a népiskolai szentesitett törvények s az abban foglalt nagy horderejű eszmék kivitelében az általános népnevelés rég óhajtott valósításának egyik factorát, a tanítási szabadság gátjainak s korlátjainak lebontásával, a szellemi művelődés hatványozóját, az osztály és felekezeti megkülönböztetéseknek a társadalom minden ágára kiható kárhozatos befolyásai elhárítását, s ezekkel kezet fogva a nemzet állami jövőjének s felvirágzásának erős gyámolát, biztos emeltyűjét látom. Csak is igy lévén reményem, hogy a nevelés terén szétszórva lévő heverő orgánumok a célnak megfelelőbben működhetnek, az abnormis viszonyok és körülmények lassanként eltünedeznek, a felekezet és nemzetiségek közti tátongó űr és féneketlen mélység betöltve leend! E sorok irója nagyon jól tudja, hogy a prot. egyháznak az iskola, vérrel szerzett tulajdona és az a feletti hív gondozást, szoros főfelügyeletet legfőbb s egyszersmind legkedvesebb kötelessége egyikének tartja. De azért, valóban megérdemli a megvitatást, hogy ha az állam és egyház közösen kezelnék a hazai nevelésügyet, nem kétszerezedett gyorsasággal menne-e az előre? Egyébiránt a népiskolák állapota feletti elmélkedéseimet azon szavakkal végzem: Győzzön a mi jobb ! Lenkey Pál.