Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-15 / 42. szám

Ily önzetlen s lovagias ellenféllel a küzdelem tisz­tességes, s egy valódi férfiura nézve még a veszteség esetén is dicsőséges. A tisztelt lelkész urnák csak annyit válaszolok megnyugtatására, hogy én a győri gyűlésről irott leve­lemet a „Reform" politikai s Deák-párti lap számára irtam. Mert egy protestáns egyházi lapban politikai külön véleményt hangoztatni nem tartottam volna helyesnek. A „Reform"-ból volt levelem a „Protestáns egyházi és iskolai lap" számára átvéve. Hogy egy kiválólag politikai pártszinezetü lapban megjelent cikk más szempontból bírálandó meg, mint az egyházi lapban megjelenő, ugy hiszem, a tisztelt lel­kész ur előtt nem kell vitatnom, különösen nem oly férfiú előtt, ki ép érzékének s helyes felfogásának világos jelét mutatta. Azért igen is Massányi lelkész úrtól azon Ígérettel válok meg, hogy remélem, miszerint találkozni fogunk még azon a téren, ho) protestáns egyházunk érdekében tettel, s a szabadelvű eszmék védelmében egyesül a valódi protestáns férfiú. Tandor M. urnák is röviden válaszolok. Igaz, hogy nevét első helyen kellett említenem , de jogosan tekinthetem utolsónak, ezen az álarc alá bujt, s a miveltség minden kellékét nélkülöző egyént. Távol legyen tőlem, hogy gyanúsításai, piszkolódá­saira hasonlólag felelni akarjak. Tandor M.-mel nem akarok hasonló lenni. El voltam reá készülve, midőn a „Reform"-ban tudósításomat megírtam, hogy ez nem fog ínyére lenni a felekezetiesség nyűgében szenvedő, s a lármás hazafias­ságban szenvelgőkre nézve. Hogy nem csalódtam, mutatja Tandor M.-nek ildom­talan fellépése, s mondataim elferdítése; de hogy Tandor M. véleménye, haragjától nem félek, s tetszése vagy nem tetszésével nem gondolok, arról, ugy hiszem, Tandor M. is meg van győződve. Ki tudósításomat olvasta, az előtt nem kell vitat­nom, hogy Tandor M. mennyire nem az igazság barátja, midőn nagy bölcsen 3 rettenetes elvet olvasott ki leve­lemből, s hogy mennyire kellett az ordítozó farkasok példáján lelkesülő elméjét szellemi ópiummal felcsigáznia, hogy vastagon fogó tollát annyi ferdítés megírá­sára bírja. Bizonyosan ezen „független és szabadság szerető, s nem hivatal-aspirans férfiút" szeliemi idétlenségében gyönyörködő elvtársai kellőleg méltányolják, s ha nem is a kormány, hanem valamely vidéki elv patrónusa kegyeiben magasra emelkedett. Azonban gyönyöreit nem háborgatom ; — legyen hite szerint; s nem akarom e becses lapok hasábjain az ily „független, szabadelvű, s a farkasok példáin lelkesülő" férfiakat érdemük szerint rajzolni. De igen is kijelentem, hogy Tandor M.-nek állítá­sait, s a „Beforma -ban megjelent levelemből vont követ­kezéseit, s reám tett megjegyzéseit visszautasítom; s nyíltan kimondom újra, hogy a protestantismusnak azok ártanak legtöb­bet, kikben hiányozván a valódi protestáns szellem; protestánsságokat a felekezeties merevség, s a mult idők­ből öröklött előítéletek hangoztatásában keresik ; hogy hazánkban a protestantismus, — ha csak az uj mozgalom más irányt nem ad neki, — sok tekintetben elmaradott feladatától, s külföldi hitrokonaink szellem -fensőbbségétől. S ennek nézetem szerint egyik oka az, hogy mig a világiak nagy része — tisztelet a kivételeknek — az egyházi teret is csak politikai céljai elérésére eszközül tekinti: addig az egyháziak egy része nagyon elvilá­giasodva, a valódi protestáns vallásos érzületet nélkülö­zik, s theologiai kiképeztetésök nem áll a jelen koi tudományosságának színvonalán. Legyen Tandor M. meggyőződve, hogy a protestáns, függetlenséget legalább is annyira szeretem, mint ő, de ezt nem egyedül a kormány elleni opponálásban találom. Sőt inkább azt tapasztalom, hogy a valódi protes­táns függetlenségi vagy felvilágosodott szellem épen azoknál nincs meg, a Kik azt negélyezik, s hogy mig sokan a kormány ellen szónokolni tudnak, nem merik szavukat fölemelni ott, hol azt az egyház szellemi a valódi érdekei kívánják; s bókolnak holmi képzelt tekintélyeknek. Végül még azt jegyzem meg, hogy én a protestáns papságot általában nem vádoltam, s egyes vidék irány­zatáról szólottam ; s hogy a Győr vidékieket baloldaliak­nak mondottam, ugy hiszem, ez nem vád. De hogy ne magam legyek magamnak birája, felhívom birául a tisztelt szerkesztő urat ; — kötelezvén magamat az esetre, ha ítélete az leend, hogy én a pro­testáns papságot, Tandor értelmében „dorongoltam", a protestáns gyátnoldára vagy a protestáns árvaházra 20 frtot fizetni, ellenkező esetben, mint protestáns, Tan­dor M. ur fog ennyit fizetni.*) Bezárom soraimat pedig azzal, hogy nagyon örülöki azon, ha Tandor M. ur jobb protestáns, mint én, s ha szerencsém leend megismerni álcája dacára is, felfogom tartani magamnak az alkalmat bebizonyítani, hogy a szabadelvű Tandor M.-mel a versenyt nem félem ; — de a kivel egyelőre minden további vitát bezárok, mert én nem tudom a szabadságot ugy értelmezni, hogy a piszkolódásban vele versenyezzek, Csurgó, (Somogy) 1871. október 1-én. Andorka Gyula. *) Köszönöm a megtisztelő bizodalmat, melynek természetesen csak akkor lehetne megfelelnem, ha a compromissumba a másik fél is bele egyezését aduá, s még akkor is ismeretes nézeteim mellett specificus esetben a körülmények teljes ismerete nélkül ítéletet mon. dani reám nézve nagyon kényes dolog volna. Szerk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom