Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-15 / 42. szám
Ily önzetlen s lovagias ellenféllel a küzdelem tisztességes, s egy valódi férfiura nézve még a veszteség esetén is dicsőséges. A tisztelt lelkész urnák csak annyit válaszolok megnyugtatására, hogy én a győri gyűlésről irott levelemet a „Reform" politikai s Deák-párti lap számára irtam. Mert egy protestáns egyházi lapban politikai külön véleményt hangoztatni nem tartottam volna helyesnek. A „Reform"-ból volt levelem a „Protestáns egyházi és iskolai lap" számára átvéve. Hogy egy kiválólag politikai pártszinezetü lapban megjelent cikk más szempontból bírálandó meg, mint az egyházi lapban megjelenő, ugy hiszem, a tisztelt lelkész ur előtt nem kell vitatnom, különösen nem oly férfiú előtt, ki ép érzékének s helyes felfogásának világos jelét mutatta. Azért igen is Massányi lelkész úrtól azon Ígérettel válok meg, hogy remélem, miszerint találkozni fogunk még azon a téren, ho) protestáns egyházunk érdekében tettel, s a szabadelvű eszmék védelmében egyesül a valódi protestáns férfiú. Tandor M. urnák is röviden válaszolok. Igaz, hogy nevét első helyen kellett említenem , de jogosan tekinthetem utolsónak, ezen az álarc alá bujt, s a miveltség minden kellékét nélkülöző egyént. Távol legyen tőlem, hogy gyanúsításai, piszkolódásaira hasonlólag felelni akarjak. Tandor M.-mel nem akarok hasonló lenni. El voltam reá készülve, midőn a „Reform"-ban tudósításomat megírtam, hogy ez nem fog ínyére lenni a felekezetiesség nyűgében szenvedő, s a lármás hazafiasságban szenvelgőkre nézve. Hogy nem csalódtam, mutatja Tandor M.-nek ildomtalan fellépése, s mondataim elferdítése; de hogy Tandor M. véleménye, haragjától nem félek, s tetszése vagy nem tetszésével nem gondolok, arról, ugy hiszem, Tandor M. is meg van győződve. Ki tudósításomat olvasta, az előtt nem kell vitatnom, hogy Tandor M. mennyire nem az igazság barátja, midőn nagy bölcsen 3 rettenetes elvet olvasott ki levelemből, s hogy mennyire kellett az ordítozó farkasok példáján lelkesülő elméjét szellemi ópiummal felcsigáznia, hogy vastagon fogó tollát annyi ferdítés megírására bírja. Bizonyosan ezen „független és szabadság szerető, s nem hivatal-aspirans férfiút" szeliemi idétlenségében gyönyörködő elvtársai kellőleg méltányolják, s ha nem is a kormány, hanem valamely vidéki elv patrónusa kegyeiben magasra emelkedett. Azonban gyönyöreit nem háborgatom ; — legyen hite szerint; s nem akarom e becses lapok hasábjain az ily „független, szabadelvű, s a farkasok példáin lelkesülő" férfiakat érdemük szerint rajzolni. De igen is kijelentem, hogy Tandor M.-nek állításait, s a „Beforma -ban megjelent levelemből vont következéseit, s reám tett megjegyzéseit visszautasítom; s nyíltan kimondom újra, hogy a protestantismusnak azok ártanak legtöbbet, kikben hiányozván a valódi protestáns szellem; protestánsságokat a felekezeties merevség, s a mult időkből öröklött előítéletek hangoztatásában keresik ; hogy hazánkban a protestantismus, — ha csak az uj mozgalom más irányt nem ad neki, — sok tekintetben elmaradott feladatától, s külföldi hitrokonaink szellem -fensőbbségétől. S ennek nézetem szerint egyik oka az, hogy mig a világiak nagy része — tisztelet a kivételeknek — az egyházi teret is csak politikai céljai elérésére eszközül tekinti: addig az egyháziak egy része nagyon elvilágiasodva, a valódi protestáns vallásos érzületet nélkülözik, s theologiai kiképeztetésök nem áll a jelen koi tudományosságának színvonalán. Legyen Tandor M. meggyőződve, hogy a protestáns, függetlenséget legalább is annyira szeretem, mint ő, de ezt nem egyedül a kormány elleni opponálásban találom. Sőt inkább azt tapasztalom, hogy a valódi protestáns függetlenségi vagy felvilágosodott szellem épen azoknál nincs meg, a Kik azt negélyezik, s hogy mig sokan a kormány ellen szónokolni tudnak, nem merik szavukat fölemelni ott, hol azt az egyház szellemi a valódi érdekei kívánják; s bókolnak holmi képzelt tekintélyeknek. Végül még azt jegyzem meg, hogy én a protestáns papságot általában nem vádoltam, s egyes vidék irányzatáról szólottam ; s hogy a Győr vidékieket baloldaliaknak mondottam, ugy hiszem, ez nem vád. De hogy ne magam legyek magamnak birája, felhívom birául a tisztelt szerkesztő urat ; — kötelezvén magamat az esetre, ha ítélete az leend, hogy én a protestáns papságot, Tandor értelmében „dorongoltam", a protestáns gyátnoldára vagy a protestáns árvaházra 20 frtot fizetni, ellenkező esetben, mint protestáns, Tandor M. ur fog ennyit fizetni.*) Bezárom soraimat pedig azzal, hogy nagyon örülöki azon, ha Tandor M. ur jobb protestáns, mint én, s ha szerencsém leend megismerni álcája dacára is, felfogom tartani magamnak az alkalmat bebizonyítani, hogy a szabadelvű Tandor M.-mel a versenyt nem félem ; — de a kivel egyelőre minden további vitát bezárok, mert én nem tudom a szabadságot ugy értelmezni, hogy a piszkolódásban vele versenyezzek, Csurgó, (Somogy) 1871. október 1-én. Andorka Gyula. *) Köszönöm a megtisztelő bizodalmat, melynek természetesen csak akkor lehetne megfelelnem, ha a compromissumba a másik fél is bele egyezését aduá, s még akkor is ismeretes nézeteim mellett specificus esetben a körülmények teljes ismerete nélkül ítéletet mon. dani reám nézve nagyon kényes dolog volna. Szerk.
