Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-15 / 42. szám

Válasz Málnási urnák „tféini megjegyezni valók" cini alatt e lap szept 17-ki számában közlött cikkére. Málnási ur mint az igazság vértezett lovagja kivánja magát bemutatni e lap olvasó közönsége előtt. Mert nem tűrheti, — jól teszi, — hogy a főt. tiszántúli egyházkerületet s annak püspökét, még pedig ujonan választott pöspökét holmi Tóparti-féle ember bevádolja. S neki is gyürkőzik legényesen, hogy bebizonyítsa, miszerint az a Tóparti roszul értesitette e lap tisztelt közönségét. Majd ő jól fogja értesiteni. Nagyon sajnálom Málnási urat azért, ha azt hitte, hogy engem cáfol; azért pedig én e lap közönsége előtt őt vádolom be, hogy erről feltette, miszerint ez nem látja át, hogy Málnási ur nem annyira kiigazítja a roszul értesitő Tópartit, mint inkább annak minden tételét megerősíti, nem is tekintve, hogy azon kivül egy sereg indiscret dolgot hadonázik össze, melyek egyszersmind az orthodoxia élhetetlenségét tükrözik vissza. Málnási ur! ön nagyon hosszan felelt cikkemre, s én türelemmel kihallgattam önt. Az ön hosszú s tudós felelete miatt már én is kényszerítve vagyok kissé hoszszasan, ha bár nem is oly tudósán válaszolni ; kérem hallgasson ki ön is! Reményihetem ? Hogy válaszom érthető legyen, a rövidség rovására kénytelen vagyok megtámadott tudósításom állításait tartalmilag idézni. Nem tartom helyesnek, hogy a nem vallási tantárgyakkal foglalkozó tanárokat, pl. a bölcsészet, mér- és természettudományok történelem stb., tanárait a symbolikus könyvek tiszteletben tartására esketik meg, mert ez egyfelől a szabad vizsgálódást s véleménynyilvánítást megakadályozza, másfelől a hypokrizist szentesíti, vagy a szigorú jellemű féifiakat, s legtöbbször épen a legkitűnőbb szakembereket elidegeníti a tanári hivataltól. — S ugyan kérdem: egy csomó hypokrita, vagy tudatlan, kegyeskedő tanárral, hogyan lobogtatja magasan az orthodoxia a tudomány zászlóját ? De hisz ön azt argumentálja, hogy a tiszántúli egyházkerület, mely még ez ideig országos törvény és a békekötések által is egyedül helv. hitvallásúnak van elismerve, a helv. hitvallást, általában a symbolikus könyveket és az illető dogmákat el nem törölheti, erre csak a nemzeti zsinat jogosított. Ez állítás helyén volna, ha én az egyházkerületnek symbolikus könyvek s illetőleg dogmák alkotási vagy eltörlési jogot tulajdonítottam volna, de tőlem semmi sincs távolabb, mint ezt követelni. Hanem igenis jogában áll és az eszély s körültekintés követeli, hogy az eskü a tudós tanárok lelkiismeretét nem sértő alakban szerkesztessék. Ha az eskü szavai igy hangoznának : „esküszöm az egy élő igaz? örök istenségre" stb, — vájjon sérelem követtetnék-e el a keresztyénség ellen? Hát van-e egynél több isten, hiszen-e többet egynél a legincarnatusabb calvinista is, vagy akarám mondani helv. hitvallást követő is ? Az ág. hitvallásuaknál egy pár kerületben már a püspökök is az egy élő igaz, örök istenre esküsznek. Megengedi ön, hogy lesz majd idő, mikor a modern theologia a bibliát megfosztván Krisztus vallása oklevelének rangjától, a szentháromságot lomtárba teheti. Kedves Málnási ur! nem tudom tréfál-e, vagy nagyon is komolyan beszél; de hogy helyesen nem beszél, azt állítom. Mert kérdem, hol olvasta azt, ha ugyan a theologiai irodalmat ismeri, hogy a modern theologok a bibliát Krisztus valláaa oklevelének lenni tagadták volna. Hisz a modern s nem modern theologok közt épen az a különbség, hogy azok a bibliából épen Krisztus vallását szeretnék visszaállítani, mig ellenfeleik a hagyományos theologia mysteriumain merengenek. Vallásosan komoly emberhez illő-e a modern theologok szép s igazság szerető törekvését gyanúsítani? Önre bizom megítélni. Attól se féljen, hogy szemelvényeket csináljunk a bibliából. Nincs erre szükség. A bibliából soha senki se hitt többet i aznak és szentnek, mint a mennyit abból én-je önmagával assimilálhatott. - De hisz ön s az önhöz hasonló boldog orthodoxok nem sokat törődnek a bensőséggel, a hittel s meggyőződéssel, az egyház jogbiztonságát s a szegény misera plebs contribuens előtti tekintélyt emlegetik, ezeket féltik, ezek birnak előttök becscsel csupán. — Mihelyt a vallás ki lesz vetkőztetve természetfele, tiségéből, oda lesz minden vallás, minden erkölcs ; minden vigasz elvétetik a szegény néptől ! *Hát isten is természet-feletti, azaz képtelenség, nemde ? Váljon midőn Pál apostol azt monda : „Istenben élünk, mozgunk és vagyunk" természetfelettinek állitotta-e ? Nemde az ellenkezőt bizonyította. S ha istenben bizik, ha sorsát mintegy atyai karjaiba letéve hiszi, ha állhatatosan igyekszik szent s kegyes életet élni, ha szivéhez öleli a szegényt és árvát, ha szereti még ellenségeit is : akkor nem lesz vallása az embernek, n^m lesz keresztyén, s nem nyerhet kedvet isten előtt ? — Oh Málnási ur! ha egyszer élő s nem olyan lomtárba szánt hite leend, akkor érzi igazán a vallás boldogító, nemesítő s felemelő voltát. Hogy a világi urak az igazhitűek dogmáival keveset gondolnak, azon nincs mit csodálkozni, azt mondja ellenfelem, s ezt nagyon kedélyesen fejtegeti. Többek közt azt mondja, már réges régen nem neveltetnek vallásosan. Hisz a reform-egylet még nera oly réges régen áll. a vallástalanságnak hát ez nem oka. Valahol másutt van a baj, például abban, hogy oly dolgokkal tömték meg fejeiket, melyektől az önálló gondolkodás korában hidegen fordul el a szív és lélek, s miattok sokszor és sokan az egész vallást s minden vallásos institutiót megvetettek. Megbotránkoztam a püspök „elmehettek" kifejezésén, s megbotránkozott minden emelkedettebb gondolkodású ember, mert csak kevés az oly jól dressirozott agy, mint Málnási barátomé, ki a fenálló rendszert kegyelettel imádja s azt noli me tangerenek tartja. Ha állna ön