Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-10-15 / 42. szám

dicsekedhetik, s az ujabb időben oly hatalmas lépése­ket tett a haladás terén, hogy e részben egyik mellett sem lehet oka pirulnia. Eszméinek terjesztésére, törek­vései valósítására oly eszközökkel rendelkezik, hogye részben ismét nem mérközhetik vele egyetlen egy társa sem. A magyar koroi a területén az utolsó népszám­lálás szerint í 9,858 pap van, s ezeken kivül van még azon több ezer meg ezer tanár, és világi tanitó, kik a felsőbb és alsóbb iskolákban a vallástannal foglal­koznak. Kérdem, melyik tudomány az, rajta kivül, melynek mivelésére ex professo ennyi szellemi erő adná magát ? a melynek rendszeres terjesztésével ennyien foglalkoznának ? melynek népszerűsítésére oly jól szer­vezett társulatok állanának készen ? melynek tanai annyira átmentek volna a nép gondolkodásmódjába ? Melyik tudomány az, melynek gyüldéi és észlelőiéi egy községben sem hiányoznának, melynek szellemileg kiképzett, katonai engedelmességre szoktatott őrszemei mindenüvé eljutnának, mely a népben magának annyi tiszteletet és befolyást szerzett volna? Tessék megfe­lelni bárkinek is e kérdesekre, részemről csak annyit mondok, hogy nem mutat valami éleslátásra ós nagy bölcseségre, midőn ily tudomány számára az ország szivében nem igyekeznek oly központot alkotni, hogy annálfogva e milliókaru hatalmat bizonyos tekintetben vezérlő befolyásuk alá vehetnék, amidőn aztán nagyobb Öszhangz&sban működhetnék a nemzeti lét igényeivel s a kor kívánalmaival; és még azt vagyok bátor nyil­vánítani, hogy ha a tudós-társaság erre a becsmérelt tudományágra is kiterjesztené gondjait, ezen az uton aligha többet nem tehetne a tudományok népszerűsítése s a nemzettestbe átvitele tekintetében, s ezzel nagyobb lendületet adhatna országos közművelődésünknek, mint minden egyéb tudományos törekvései és intézményei által együtt véve ! Azonban nekem itt nem feladatom tanácsokat osztogatni, még kevésbé szemrehányásokat tenni. S Önökkel szemben t. testvérek, kiknek jelenléte az ügy iránti érdekeltséget mutatja, effélére semmi okom sincsen, Sőt csaknem hasonlót mondhatok a kivül ma­radt közönségre nézve is, amennyiben a vallás-egyházi ügy iránti figyelmesség az utolsó évben nála is kezd ébredezni. Es ébredés azonban még korántsem teljes. És engedjék meg nekem, hogy ezúttal annak legna­gyobb hiányáról szólhassak, melynek kipótlását ón el­kerülhetetlenül szükségesnek vélem, ha ugyan törek­véseink becsét és sikerét kockára tenni nem akarjuk. Hogy az egyházak reformja tovább nem halaszt­ható : ezt Magyarországon most mindenki vallja, a szabadelvűek ép ugy mint a legincarnatusaDb ultra­montánok. Abaj ugyanis, oly nagy és annyira körmünkre égett, hogy mindenki öremest szeretne tőle szabadulni. Természetesen a reformot mindenik párt a maga esze szerint gondolja és sürgeti. Alatta némelyek az eret­nekek és istentelenek elhallgattatását s a papuralom megerősítését értik, mások ismét az elpalástolhatat­lan hiányok és visszaélések megszüntetését. Mellőzve most az előbbiféle igényeket, vegyük szemügyre csu­pán az utóbbiak törekvését, kik részben soraink közt is állhatnak, részben pedig hajlandók volnának bárki­vel fogódzkozni, csakhogy a hínárból menekülhessenek. Katholikus részen az utóbbi időben nálunk főleg az autonomia kérdése adott alkalmat a reform-nyilat­kozatokra, mert a mi mozgalmat ezenkívül a csalha tatlanság előidézett, az alig érdemel figyelmet is. Tiszteletre méltó fó fiak, papok és világiak, részint hírlapokban, részint külön röpiratokban egymással versenyezve szólaltak fel a jezsuita törekvések és az egyházba becsúszott visszaélések ellen, és sürgették azon újításokat, melyeknek az autonomiai gyűlésen egyetlen egy szószólója sem akadt. Újításaik főbb pontokban a következő tárgyakra irányulnak: A Rómától való elszakadás, a coelibatus eltörlése, az egyházi javak saecularisatiója, a papifizetés rendezése, nemzeti nyelvű mise, az ünnepek, búcsújárások, böjtök, gyónások és képek tisztelete korlátozása, népképviseleti egyház­alkotmány, s országos egyházi ügyeiknek a hongyülés által való megállapítása. Tisztelt testvérek ! Ha e programmot összehasonlítjuk a három századdal ezelőtt megindult reformáció pontozataival, bármennyire til­takozzanak is ezen reformtársaink a velünk való közösség ellen, lehetetlen észre nem vennie a szembe­ötlő hasonlóságot sőt azonosságot. A reformátorok sem akartak szakadást csinálni pontozataikkal: de utóvégre mégis oda tereitettek s arra a mezőre szo­ríttattak, melyen most a prot. egyház áll. Épen azért ha modern kath, reformtársaink készen vannak, nem csak beszélni és irni, hanem mikor a cselekvés órája üt, tenni is; mi az öntapasztalat biztonságával mond­hatjuk nekik : Ismerjük azt az utat, mert mi azt meg­futottuk. „ S ezenkívül még többet is mondhatunk róla nektek, azt t. i., hogy jó volt az háromszázaddal ezelőtt, és kielégítő, korunk nagyobb szükségeitől és fokozot­tabb igényeitől azonban messze marad el. Volt idő, midőn a népek váltságának ez volt az ára, de akkor

Next

/
Oldalképek
Tartalom