Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-01 / 40. szám
PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP ——————— f SZERKESZTŐ- cs KIADÓHIVATAL: k Mária-utca 10-ik szám, első emelet. ELOFIZETESI DIJ: Helyben házhozhordással és vidékre postai küldéssel félévre 4 frt, egész évre 8 frt. Előfizethetni minden kir. postahivatalnál; helyben a kiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 kr., egyszeriért 7 krajcár sorja. Bélyegdij külön 30 kr. l\M előfizetése ezen évnecyefl végével lejár, előfizetésük mepjitására kéretnek: tel. Egy őszinte szó papjainkhoz. Hogy a vallás a jelenkor miveltségének többé nem csak hogy nem zászlóvivője, de — némelyek véleménye szerint — még csak nem is tényezője, reánk papokra nem épen megtisztelő ko/jelenség. Ama téves irányú törekvés, melynél fogva: „a vallás, a kötelezett iskolai tantárgyak közül kitörlendő" nem egy politikai napilapban nyert már kifejezést. Sajnos jelenség, de tény: hogy sok szüle nem bánja, sőt óhajtja, hogy gyermeke egy betűt se tanuljon a vallásból. Nagyon tévednek, kik a vallás hanyatlásának főokát, papjaink tudományos képzettségének hiányában keresik; annyi jeles papot tán egy kor sem mutathat fel egy időben, mint a jelenben. De mit ér a nagy kiváló tehetség, ha elavult, a mai kor nézetével egészen ellentétbe jött hitcikkelyeket kénytelen fejtegetni, méltóbb tárgyra érdemes szép eszével. — Súlyos vád, de nem uj: a protestáns egyház veszélyesebb betegségben sinlik, mint a római, mert ez, legalább következetes maradt önmagához, mig amaz elvét tagadta meg. Pedig ha valaha, most itt van az idó, midőn a protestantismusra nagy feladat vár : védeni a szabadság szent eszméjét, ugy a polgári és társadalmi, mint a lelkiismereti zsarnokság ellenében. Századunk legnagyobb és legnehezebb kérdését G-elzer igy állitá fel: f / az európai társadalom vezetésére hivatott osztályok képesek-e korunk társadalmi és vallásos rázkódá;aiban, feladatuk megoldására? És ha nem, vannak-e eszközök, hogy hivatásuk magaslatára emelkedhessenek?® Ki e kérdést komolyan gondolóra vette, hordereje t felismerte, politikai és vallásos jelenünkre alkalmazását belátja — többé nem szabadulhat töle. Fentebbi kérdés, mióta e szavak leírattak, mit sem vesztett igazságából, sem a jelzett veszély jobbra nem fordult. Szabad legyen prot. papjaink figyelmét arra felhívnom. Komolyan gondolkodott-e felette minden pap, ki az egyes gyülekezetek által befolyást gyakorol, ha nem is az egész európai társadalom, de lényeges részének vezetésére — hogy jelen társadalmi és vallásos rázkódásaink között képes-e feladata megoldására, és ha nem, lehetséges-e, hogy hivatása magas, latára emelkedjék ? Vagy tán helytelen követelés, hogy épen az evangelium hirdetője, melynek alapitója ezelőtt 18 századdal ezt irá nagyszerű művének homlokára : „ki követni akar engemet, tagadja meg magát,® és „ki mást jobban szeret mint engemet — mint a nagy ügyet, melyért élek és halok — az nem méltó hozzám !* ezt mindenek előtt tettel igazolja. Nincs többé veszteni való időnk, a kor jelei intenek, sőt kényszerítenek bennünket, hogy reformáljunk. Reform-egyletünk, bár nem egy jele3 tehetséget számlál tagjai közt, ugy a mint most áll. aligha lesz képes nagy feladatának megoldására mindaddig, mig derék lelkészeink tömegesen nem csatlakoznak az előharcosok táborához Azonban sajnos, az eredményre vajmi csekély kilátást nyújtó tény, hogy papjaink nagy többsége hideg közönynyel, tétlenül nézi e reform-törekvéseket — mintha e mozgalom nem is saját érdekökben tör tennék — s Megváltónk fentebb idézett magasztos szavait szükkörű felfogással igyekszik lelkiismeretében elfojtani. Hogy a confessiok barátjai minden erőből elleue vannak e reform-törekvéseknek, azt az ő álláspontjukból természetesnek találjuk. Egyházuk 79