Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-09-03 / 36. szám
gyakoriak: még is a szegnek egészen fejére nem talált. Mert azt kellett volna mondania, „hogy elsőbb rendű dolgok elintézése 'is ugy hever még a tanfelügyelők kezei közt, hajtsák azokat végre mindenek előtt. És ha ekkor csakugyan kevésnek fog látszani, illetőleg bebizonyulni az egy iskola, lépjenek fel a törvény követelésével ; „hogy hol az iskola számára sok a n ö v e n d é k, é p i t e s s é k e g y 2-d i k, 3-d i k. s t b". És mivel az egyházkerület ez önérzetteljes tiltakozás helyett oly könnyen vette a dolgot: eljárását hibáztatom. De még inkább a tanfelügyelőét, nem pedig a kormányét, mert az, a mit tud és tesz, a tanfelügyelő följelentésére teszi. Ha csakugyan előbbre akarja nálunk tanfelügyelő ur vinni a népnevelést, rajta van szivvel, lélekkel: hosánnát kiáltunk neki s útjára az elismerés és tisztelet virágait hintjük. De akkor ne ott kezdje, a hol a műtétet végezni, vagy legalább is folytatni kell. Hanem kezdje az elején. Mert különben nem indulunk vele meg a táncra. Mivel mint ő kezdi, „keringő" készül lenni; mi pedig ama méltóságteljes kimért „magyar táncot" szeretnők inkább járni. Jól tudja ő, hogy az elmúlt évben (1870-t értem, mert akkor itt volt, de azóta nem) a tanulók későn jöttek fel, korán lemaradtak. Sőt időközben is hanyagul jártak. Azt is tudja, hogy a hol ma egy 2-dik iskola , felállítását sürgeti, ott 1870-ben az egy iskolának sem volt meg a maga tanitója egészen. De mint ma is, különösen jelenben, hol a megyei és községi átalakulások történnek, túlterhelve levén jegyzői teendőkkel, az iskolától elvonatik. Vagy mindegy az: van tanuló és tanitó, vagy nincs tanuló, tanitó; csak iskola legyen ? Pedig ide látszik vergálni a tanfelügyelő intentiója. Tehát a betű felé! És azért nem kell nekem, de ellene vagyok, „mert a betű megöl — öli a buzgóságot — de a lélek megelevenít — a régi áldozatkészséget. Tegye felügyelő ur a törvényt, azért nem haragszunk. De abban kénye-kedve szerint ne válogasson. Törölje el a jegyzői hivatalt a tanitói hivatal mellől, pedig ez hatalmában áll, inkább mint amaz, parancsolja be a gyermeket az iskolába mindjárt a tanév kezdetén, s ne engedje a rendes időnél előbb lemaradozni; és ugy jöjjön — de jöjjön és ne maradjon el iskolát vizsgálni. És ha akkor is azt fogja tapasztalni, hogy kevés egy iskola az evangélikusoknál Patonán: magam is azon leszek, hogy egy 2-dik is építtessék. De mindaddig, mig csak a távolból nézi iskolánkat, a gyülekezetet vádolja, a tanítót meg dicsérő okmánnyal hiúvá, vagy szolgalelküvé tenni igyekezik, ellene dolgosom, habár fáj is különben, hogy még a szentügyben is kell opponálni, a mi pedig lassítja a kifejlést. Még egyet! Miért épen Patonán a dolgot annyira élére állítani ? Ma már privilégiumoknak nem kedvez az idő. Ha jogot vagy kötelességet szab a törvény, egyaránt terjesztessék ki mindenfelé, nem pedig pusztán Patonára és talán még egynéhány községre. Ennyit akartam tájékozásul ügyünkben a nyilvánosság elé hozni. Lovász-Patona, 1871. aug- 25. Bognár Endre, ev. lelkész. Ötven éves tanitói örömíinnepély. Egyszerű, de lélekemelő ünnepélyről tudósítom e lapok olvasóit. F. évi aug. 21-én ünnepelte meg a zádorfalvi ref. néptapitói kör a gömöri ref. tanitó testület nesztorának, a 73 éves aggastyán Vasadi Nagy Istvánnak, 50 éves tanítói jubileumát. Az ünnepély miután az ősz tanítót megkoszorúzták s a templom küszöbén egy serdülő leányka, volt tanítványai nevében, szívhez szóló szavakban megköszönté, a templomban ének s a helybeli segédlelkész által mondott alkalmi könyörgéssel vette kezdetét, azután a kör példányiskola tanitója Szügyi László zádorfalvi ref. tanitó tartott csinos emlékbeszédet, melyben a nevelésről a társadalomra áldásos hatásáról, a tanitói pálya tövises voltáról, az anyagi szegénységgel küzdő s kevés mélytánylattal találkozó néptanítókról emlékezve, rajzolta az agg tanitó küzelelmes életének főbb mozzanatait, mondván, hogy tiszteletünk f árgya is félszázadon keresztül oly sokat küzdött, oly sokat nélkülözött és szenvedett, hogy ha ma, ez örömnapon mind visszaidézi lelkébe a leélt keserű napok és évek emlékeit, kénytelen lesz bevallani azt, hogy félszázados tanitói működése alatt ő is többször ivott a keserűségnek mint az örömnek poharából. De azért ő a sors csapásai alatt sem rogyott össze, hanem erős hittel haladt a végzet utja által számára kitnért, tövises pályán. Bizott istenben, s e bizalom meg nem csalta, mert isten vele volt tűrésben, szenvedésben és harcban, megsokasítván az ő éveit, megengedte, hogy félszázados tanítóságának, örömünnepét békén megérje. Végül üdvözlé a nevelés öreg bajnokát a haza nevében, melynek félszázadon át annyi hü, munkás és hazátszefető honfiakat nevelt, üdvözölte az emberiség nevében, mert tehetségét az emberiség boldogitására igyekezett fordítani, üdvözölte a szárazvölgyi tanitói kör nevében, melynek az ünnepelt egyik munkás tagja volt. Beszéde jó benyomást tett a jelenvoltakra. Hadd álljon itt a jubilált aggnak rövid életrajza. Vasadi Nagy István született Gömörmegye Beje helységében 1798-ik évben. Iskolai pályáját ugyancsak a bejei iskolában kezdette meg, onnan később Sárospatakra menvén, ott tanult két éves diák koráig, kitűnő sikerrel. Innen elgyengült édes atyja mellé hozatott ki segédtanítóul Bejébe. Atyja elhunyta után a bejei egyházközség bizalma rendes tanítónak választotta meg, hol 12 éven keresztül buzgalommal ápolta az úr véteményes kertjét ; később a szalóczi ref. egyház hivta meg tanítójának, honnan két évi működése után 1832-ik évben a