Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1871-09-03 / 36. szám
trizói leányegyház hívta meg előkönyörgőjének, azóta 39 éven át ez egyházközségben végzi hiven kötelességeit. Hozzá tesssziik még, hogy mintegy két év előtt a kormány 100 osztr. frt jutalomban részesité az ünnepelt aggot. Ennyi röviden az, mit az ünnepélyről, az ünnepeltről elmondhatunk. Nagy dolgokat nem mivelt, de becsülettel betöltötte a szerény kört, melybe a gondviselés állitá. Ha látjuk a néptanítói tövises pályán 50 éven át buzgón működött s a munka terhe és megsokasodott évei alatt roskadozó aggastyánt, azonnal eszünkbe jut, hogy vajha lenne oly pénztárunk, melyből az ily kiérdemült s törődött agg tanitót nyugalmazhatnánk, vagy legalább illően jutalmazhatnánk! Kivánjuk az ünnepelt aggnak, hogy az ur adjon még számos napokat napjaihoz, éveket éveihez ! — cs BELFÖLD. A tiszántúli ref. egyházkerület e f. hé augustus 10. s következő napjain Debrecenben közgyűlést tartott. Sok köz és magánügy- került tárgyalás alá, nem nagy számú hallgatók jelenlétében. A tárgyalt ügyek bizonyára legnagyobb részben nem érdeklik a közönséget, de szőnyegen forgott pár ügy, melyek már magokban is, főleg pedig tárgyaltatások miatt, különös fontosságot nyertek. Ezeket fogom én röviden érinteni, feltéve hogy még meg nem előztettem. Még az ezen közgyűlést megelőző áprilisi közgyűlésből egy bizottság neveztetett ki a főgondnoki, esperesi, segédgondnoki s tanári eskü-minták fogalmazására. Most e bizottság beadta munkálatát. Minden eskü-minta a szent háromságra való eskütétellel kezdődik s a symbolikus könyvek tiszteletben tartása mindenikben követeltetik. Én megvallom, igen különösnek találom, hogy a nem vallási tantárgyakkal foglalkozó tanároknak, a symbolikus könyvek tiszteletben tartását kell felfogadni, s igy a tudományt prokrusztesi ágyba szoritani, kötelességüknek kell ismerni. De hát ez igy tetszik Debrecenben, a kálvinista Rómában. (Közbevetőleg legyen mondva, hasonlit is Debrecen Rómához egyházi tekintetben, s ezt én tőle nem irigylem). Az eskű-miaták felolvastatván, a bátor s szabadelvű T. P. lelkész tisztelettel indítványozza, hogy az eskü-minták kezdetén szentháromság említése mellőztetvén, az egy élő istenre esküdjék a hivatalba lépő. Az indítványozó, mint az életben sokat forgott ember, jól tudja azt, hogy a jelenlegi esküminták szavai szokásból utánmondatnak, anélkül, hogy a szavak s kifejezések értelmére suly fektettetnék. Ő tehát oly mintázatot óhajtott, melyet bárki is jó lélekkel, s szive bensejéből elmondhat. És vájjon az eskü komolyságát és szentségét tekintve, nem volt-e igaza az indítványozónak? Emeli-e az eskü szentségét, ha annak egyes kitételei csak oly külső régiségeknek tekinttettnek, mint az angoloknál az államtisztviselők parókái ? De szegény tanár, neked is jobb lett volna nem szólanod! Mennyi haragos szem lövelte rád vatikáni fényét, s el kelle némulnod kenetes püspököd lesújtó szózata előtt, A kinek az eskü-minta nem tetszik, a ki nem tiszteli a symbolikus könyveket, az lépjen ki a ref. egyházból, igy szólt Révész Bálint, s e szellemben nyilatkozott sok hivő lélek. A szegény lelkész indítványa sok jámbor kebelt megbotránkoztatott, de az fel sem tünt, hogy egy tekintélyes világi férfiú, mily könnyedén beszélt az imádott dogmákról. — A szentháromság kifejezés, mondá ő, nagyon illik a mi vallásunkhoz, maradni kell azért a reá való hivatkozásnak, különben is mindenki azt hiszi, a mit akar. — Hát nem vették-e észre a jámbor orhodoxok, hogy e szavakban mily kicsinylés foglaltatik a sérthetetlen dogmákra nézve? Nem vették észre, hogy az mondatott a sorok között: „nem az a fő, hogy fejezzük ki magunkat, hanem hogy mit hiszünk, azaz, a szavaknak mi magunk milyen jelentést adunk. — Node mindegy, én T. P. lelkészt menteni, s emez urat vádolni, egyiránt nem akarom. Hanem egy kérdést vagyok bátor intézni azokhoz, kik oly könnyen kieresztik szájokon, hogy „menjetek közülünk," hogy meggondolták-e ezen hang jelentőségét ? Illik-e ez a szabad vizsgálódást hirdető ref. emberek szájába, nem inkább római hang-e ez? Eddig azt tapasztaltam s a tudomány azt tanította, miszerint Róma szívesen kidobja magából a másként gondolkozókat, hogy a megmaradt lelkek felett annál korlátlanabb hatalommal uralkodjék. S ez nagyon jól áll neki, hisz tiltja a szabad gondolkozást, sőt egy haragos kedvében mindent el is átkoz, a mi a szabadsággal csak távoli rokonságban áll. Róma nagyon következetes; de a prot. orthodoxia nem. Kimondja az elvet, de a következéstől fél. Én, ha prot. orthodox volnék, nem azt mondanám a szabadelvűeknek : „menjetek", hanem ezt, „jöjjetek", üljetek lábaimhoz, hadd győzzelek, hadd világositsalak fel. Ha tanításom jó földbe hullna, örvendenék ; ellenben igy szólnék : ám lássátok, a ti dolgotok, különben is mindenki az ő urának áll avagy esik. S ha ti jámbor hivők, a szabadelvűek egész seregét kiűzitek, mit gondoltok, mi vár reátok, mi vár az egyházra? Higyjétek meg, a szine, a java, elhagyja azt, s akkor aztán egy ideig nyugodtak lehettek az alkalmatlanságtól. Ez lesz a ti aranykorotok. „Elmehettek." Ez a szeretet szava! De hát honnan a szabadság ez elutasításra ? s hol lesz a Kíüzési jog és hatalom ! Keresztyéni türelem, szeretet és felvilágosodás jöjjöii országotok! A közgyűlésnek egyik körlevélileg is kijelölt tárgya volt a zsinat tartás. Óh ez valami rettenetes dolog. A zsinatnak csak neve is borzalmat [gerjeszt. Innen magyarázható ki, hogy e fontos kérdés jóformán nem is tárgyaltatott. Bizottság neveztetett ki, a zsinati munkálatok elkészítése végett. Rendkívül ügyes fogás. — A tractusok többsége zsinatot kíván, tehát ellenkezőt mon-