Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1871 (14. évfolyam, 1-53. szám)

1871-09-03 / 36. szám

minden művészeti ághoz odacsatolja az „olvasmányul ajánlható művek" jegyzékét, súlyt fektetve a magyar szép­tani dolgozatokra. A haimadik rész egészen lélektani alapon van dolgozva. Szerző azok közé tartozik, kik a szépet sub­jectiv oldalról magyarázzák, s az öntudatban egymás t kölcsönösen átható érzelmek közepette keresi a fogalom alapját. Ezen érzelmek „egy egységes képben foglalják össze a világot, és aszerint, amint többé vagy ke­vésbé lettek megnemesitve, kiemelve és öszhangzásba hozva, mutatják azt többé vagy kevésbé szépnek. — A világnak ily magasabb, egyetemesebb felfogásában áll a szép lényege; ez nyújtja a legfőbb gyönyört, melyet a művészeti lélek érez, s melyet művében másokkal is közölni akar." Szól ezután a szép fokairól, a kellemesről, tulaj­donképeni szépről, fenségesről, s ezen fogalmak módosu­lásairól, a Zeising-féle ábrákkal is felvilágosítván tételeit, s mindjárt alkalmazásukat mutatván meg a művészetben, a világirodalmi és hazai költészetbau. Költészeti példáit csaknem kivétel nélkül helyeseknek találom. Bezárja a könyvet a szépokét végletének, a tragi­kumnak és komikumnak, s a legmagasabb művészeti világnézletnek, a humornak magyarázata. Ily gazdag tartalmat oly szűk téren kellően előadni, egyszerűen szólva, lehetetlen. Azért szerzőnk jó részt csak figyelhe'ő észrevételeket ad, s ámbár helyes rendszerben megy tárgyról tárgyra, fogalomról fogalomra, a munka mindig compendium marad. S ezt csak sajnál­nunk lehet, látván, mennyit tudott volna még mondani, nemcsak kibővétésül, hanem lényegesen szükségeset. Szerzőnk e mezőn otthonossággal bir, s egéáz előadása egy szakavatott tanáré. Irálya tárgyhoz alkalmazott, nem kellem nélküli, s a mi fő, az ifjak által könnyen meg­érthető. Részünkről üdvözöljük őt, s kívánjuk, hogy óhaj­tása mennél szélesebb körben valósuljon, és sikerüljön neki a hazai művészet és irodalom iránt nem „néhány," hanem igen sok fiatal és nem fiatal kebelben ama nemes vágyat, és a lelkesedésnek ama szert tüzét feléleszteni, mely egyedül képes nagy dolgok véghezvitelére. N é v i. ISíiOL AÜfí Y Kerületi gyűlés és egy tanfelügyelő. Kegyes engedelmével becses lapjában egy oly tényt registrálok, melyben tanfelügyelő és kerületi gyűlés egy­aránt balul jártak el. Legjobb „in medias res" ha kezdem. Veszprém megyének nagyságos tanfelügyelője a mult évben panaszt emel a közoktatási ministernél a lovász-paionai ág. hitv. ev. iskola ellen. Még pedig hogy L o v á s z-P a t o n á n az egy iskola nem lévén elegendő, építtessék egy második is, — ez volt panaszának tárgya. Eltekintve jelenben attól, hogy oly iskola, mint a patonai, elégséges-e 140—150 gyermeket befogadni: csak azt jegyzem meg, hogy a panasz meghallgattatott oda fenn. Mert csakhamar jött hozzánk a kormány intése, a hol a gyülekezet felszólittatik egy 2-dik iskola felszere­lésére, hivatkozás tétetvén egyszersmind az 1868-dik évi 38. t. c. 15. §-ra, a hol ez áll: „H a a 11, 12. és-13, szakaszokban foglalt feltételeke t a hitfelekezetek főhatóságai a kormány által félévenkint történt 3 izbeli megintés után sem teljesítenék: a kormány közös községi iskola felál­lítását rendelheti el. stb." Ha oly magas helyről intik meg az embert, csak nem veszi egész közönnyel a dolgot, de egy kissé csak megrezzen. Ugy voltunk mi is. Tehát már ez állapot is a kormány tette intésnek megválaszolására ösztönzött. Hogy minő alakban, az önérzet és illedelem szabják meg. De meg föl is lettünk hiva a válaszadásra, mire kész­séggel hajolánk. A válasz nag; on egyszerű és természetes volt, a minő lehetett is, mert a tény valódi állását beszélte el. Azt t. i. „hogy szívből és lélekből örvendenénk magunk is, ha hogy több iskolánk volna egy helyett. De midőn a gyülekezet létező csinos iskoláját nem sokkal ezelőtt, templomát 3 éve, lelkészlakát az idén újította : akkor lehetetlen dolog kívántatik tőle, ha kényszeritni akarják arra, hogy mindjárt jelenben ennyi költekezés után egy 2-dik iskolát is emeljen. Mert jól tudjuk, hogy nemcsak iskolát kellene emelni, de abba tanitót szállítani, tanítónak fizetést és lakást adni. Ugy, de honnan mind ez ? Ez volt körülbelül múltévi válaszunknak veleje. Hogy a magas kormány mit sem hajtott rá, onnan lát­szik, mert ez évben augustus 12-én újra ismételte meg­intését. Adósok mi sem fogunk maradni a válaszszal. De ismételjük azt,• mit tavai felküldöttünk. Mert nem tehe­tünk máskint, Igy áll L.-Patonán az iskolaügy, s mind ennek meg­kezdője Veszprómmegye tanfelügyelője. Úgyde nem maradt kettőnk közt a dolog. Miután szabályszerüleg minden iratnak felülről és lenről az esperes utján kell járni, megfordult ügyünk elsőben az esperesi, azután a superintendentialis gyűlésen is. Voltak sok derék férfiak, kik a tanfelügyelőségnek ez eljárását hibáztatták „secatura pedentariá"-nak mon­dották. És annyival inkább faggatódzás, akádékoskos­kodás ez ő eljárása, mert több egy événél, hogy tájun­kon sem volt és mégis azzal vádol, hogy az iskolaügy­ben még mindeddig mi sem történt közöttünk. Azonban, jóllehet egy kis határozatot hozott is a a dunántuli egyházkerület, — mely szerint felír, hogy a tanfelügyelők „jobb szemekkel" jár­janak 3 megintéseik ne1egyenek o 1 y

Next

/
Oldalképek
Tartalom